Nyitóoldal


Pusztuló magyarok (1936–1946)


SZEREPLŐK
dr. SÍRÁSÓ KÁROLY falukutató
VIOLA
SZABÓNÉ
SZABÓ
JULISKA, Szabóné menye
TERUS, Szabóné keresztlánya
KISS LÁSZLÓ, tanító
ORVOS
ANTROPOLÓGUS
PSZICHOLÓGUS
MÉRNÖK
TÁRGYI NÉPRAJZOS
NYELVÉSZ
SZELLEMI NÉPRAJZOS
ÚJSÁGÍRÓ
MUKÁN
PÉTER BÁCSI, lajtos cigány
ÖREG TANÍTÓ
KISS NÉNI
BÁBAASSZONY
KÁROLY BÁCSI
ZSÍROS
PETHES PÉTER, iskolás fiú
GAZDA
Iskolás gyerekek, tömeg


ELSŐ FELVONÁS

Parasztház Keszin. Előtte az udvar keskeny sávja; jobbra az utca; balra telek. A házat beugró tornác osztja három részre; az utca felől az első szoba fala, középen a kétoszlopos tornác a konyhaajtóval, balra a padlásfeljáró s egyben szerszámkamra – ennek az ajtaja is a tornácról nyílik. Az első szoba falán és az oszlopokon kék virágos futó. Az első szobának az udvarra is van ablaka, rajta fatábla, amely most be van hajtva. Az udvarból csak a kiskapu szélességét kitevő csík van rajta a színpadon. A színt jobbról a kapadúc s az utca akácai zárják le. Balra, a kamra fala előtt mennek hátra az istálló s ólak felé. Szeptember, késő délután. Szabóné egy szakajtóval épp a padlásra indul. Terus az utca felől, kezében a só.

SZABÓNÉ. Jössz már azzal a sóval? – Mért ugatnak arra föl annyira a kutyák?

TERUS. Egy szekér úr érkezett.

SZABÓNÉ. Szekér? Tán kocsi.

TERUS. Nem kocsi, mert ökrös fogat. Trágyát vitt ki, s urukat hozott.

SZABÓNÉ. Urakat? Miféle urak lehetnek azok?

TERUS. Hát, akik fölkéredztek rá… Ki szemből ült, ki háttal: az oldaljára is jutott.

SZABÓNÉ. Csak nem színészek? Na, akkor megint kirándul az eszed, nem használhatlak semmire.

TERUS. Nem muzsikáltak, és asszony sincs köztük.

SZABÓNÉ. Akkor hát valami diákok… Na, hozd azt a zsákot; nincs odalenn estére morzsolnivaló…

Az asszony föl a padlásra, Terus is levágja az oszloplábra a sót, és indulna, de újabb ugatás, s ő a kapuhoz rohan. Az utcán két vándor – egy férfi s egy lány – egy nagy lakk-kofferral.

SÍRÁSÓ KÁROLY Terushoz, aki látva, hogy megállnak, kissé visszahúzódik. Ez a község Keszi?

TERUS. Láthassák. Átmutat. Ott volt a tábla.

SÍRÁSÓ. Somogy megye.

TERUS. Rajta van az is.

SÍRÁSÓ Violához. Akkor hát nem lehet tévedés. Mukán erről áradozott… Terushoz. Titeket hogy hívnak?

TERUS. Minket úgy, hogy maga. Mi szüksége van az úrnak a nevünkre?

SÍRÁSÓ. Az igaz, hogy nincs… Egy csomó úr nem jött erre?

TERUS. Hozta őket a szekér.

VIOLA. Mondtam én; amíg maga a kanászt gyóntatta: ők fölkéredztek valami kocsira. Terushoz. Nem tudja, hova szálltak?

SÍRÁSÓ. A kisasszony azt kérdi: hol tanyáztak le?

TERUS. Azok? Válasz helyett nézi őket.

SZABÓNÉ föntről. Terus, jössz már azzal a zsákkal? Terus elszalad.

SÍRÁSÓ. Megfigyelte: milyen bizalmatlan? Azért is menjünk be utána. Belöki a kisajtót, s vizsgálva körülnéz. Viola a kapuban a kofferen ül. Sírásó a betett táblájú ablakra. Ssz, látja ezt!

VIOLA. Egy betett ablak…

SÍRÁSÓ. Betett vagy beszegzett, elválik… Tudja, mit szokott ez jelenteni?

VIOLA. Nem akarják, hogy besüssön a nap…

SÍRÁSÓ. Nem hallott még az ormánsági beszegzett ajtókról, ablakokról? A gazdátlan házakon beszegzik az ajtót.

VIOLA. De hisz itt laknak.

SÍRÁSÓ. A mögött a fatábla mögött: alig. Nagyon csalódnék, ha azzal a vak szemmel nem a pusztulás tekintene ránk… Mért nem jön be?

VIOLA. Nincs kutya?

SÍRÁSÓ. Amilyen bizalmatlanok: képesek ránk uszítani. Körülnéz. Úgy látszik: nincs. Az ilyen vidéken sajnálják az ebtől a csontot is. Hogy Viola is bejött. Na, nézzen csak körül. Mit szól ehhez az udvarhoz?

VIOLA. Egész kedves. Én nemigen jártam falun, de egész kedvesnek találom.

SÍRÁSÓ. Kedves? Nézze meg ez a szűk pitvart. Mintha egy rossz fogú száj lenne… Az a nyomott házhéj; – mint egy összevont szemöldök – s ez a göröngyös udvar…

VIOLA. De nézze csak: futó; a töve körülfácskázva…

SÍRÁSÓ. Egy-két sanyarú futó; csupa por az is.

VIOLA. Ha egyszer por van.

SÍRÁSÓ. Nézze meg a finn meg a dán községeket; hogy ragyognak azok…

VIOLA. Maga volt Dániában?

SÍRÁSÓ. Nem, de olvastam róla.

FIATAL SZABÓNÉ, JULISKA egy sajtár tejjel az istálló felől.

SÍRÁSÓ. Nem haragszik, hogy behatoltunk a birodalmába? Szétnéztünk kicsit ezen a szomorú udvaron. Látom: fejt. Azt' adja-e?

JULISKA. Ez van, ami a sajtárban van. Most nemigen adunk el.

SÍRÁSÓ. Nem maga, a tehén. Azt kérdeztem, a tehén adja-e.

JULISKA. Ja, úgy. – Mert ha tejet akarnak, a napamat kérjék. Most nekünk is csak ez van, amit lát.

SÍRÁSÓ Violához. Ist nicht wahr. Sie will nicht geben. A menyecskéhez. Azt mondja: napam. Hát maga már asszony?

JULISKA. Én az.

SÍRÁSÓ. Aztán gyereke akad-e?

JULISKA a konyhára mutat. Ott van a kocsiban.

SÍRÁSÓ. Csak az az egy?

JULISKA. Hányat akar az úr?

SÍRÁSÓ. Hallja, én el tudok képzelni olyat is, hogy hét-nyolc. Violához. Már a gondolat ellen is lázad, hogy több legyen.

VIOLA. De hátha nem is lehetett több! A menyecskéhez fordul Mikor ment férjhez?

JULISKA. Ne féljen, kivolt az ideje!

SÍRÁSÓ Violához. Hogy harap… A rossz lelkiismeret. A kisasszony azt szeretné tudni, hogy hány gyereke lehetne már.

JULISKA. Hát hány lehetne egy év alatt?

VIOLA nevet, Sírásóhoz. No, látja.

SÍRÁSÓ. Várjon csak; az elsőt a kulákerkölcs is megengedi… Aztán mondja csak, kedves, hánynál akarnak megállni? Vagy ebben nem maguk döntenek? Hallom, napa is van.

JULISKA. Ej, milyeneket kérdez az úr. Van jókedve ilyenről faggatni? Bemegy, s becsapja a konyhaajtót.

VIOLA. Megbántotta szegényt.

SÍRÁSÓ. Hohó, micsoda falukutató maga? Az orvos is ott tapogat, ahol a beteg sziszegni kezd. Bámulatos érzékenyek, ha az ember ideér. Persze, csak a fiatalok, akikben az érdek még nem nyomta el a természetet. A napa, az már nyíltan megmondja, hányat akar… „Két gyerek, három? Nem lehetünk annyian, mint a pocok.” Maga a végzet: egy ilyen parasztmonarchia. Az ő lelkük lebeg ezek fölött a sötét udvarok, korán hervadó fiatalasszonyok fölött.

VIOLA. Ez nem látszik hervadónak.

SÍRÁSÓ. Nézze meg néhány év múlva. Amikor a gólya néni elvégezte rajta a munkáját.

SZABÓNÉ lejövőben visszakiált a padlásra. Azt a penészest dobáld ki, azt' gyere. Észreveszi Sírásóéket. Hát maguk? Kit tetszenek keresni?

SÍRÁSÓ. Mi, édes néném, nem keresünk semmit, csak bejöttünk. A falut tanulmányozzuk…

SZABÓNÉ. Ahán… Aztán mit tanulmányoznak? Talán az adót?

SÍRÁSÓ Violához. Figyeli: nur das Geld. A szokásokat tanulmányozzuk.

SZABÓNÉ. Tán maguk is azok közül valók, akik a szekérrel jöttek?

SÍRÁSÓ. Azok közül; – csak mi a szekér után jöttünk.

SZABÓNÉ. A pakkot legalább föltehették volna. Aztán ki küldte magukat ide?

SÍRÁSÓ. Egy barátunk, aki járt itt, s ismeri az itteni életet. Ő ajánlotta, hogy lejöjjünk. Mukán…

SZABÓNÉ. Mukán?

SÍRÁSÓ. Ismeri?

SZABÓNÉ. Mukán?…Nem ismerem. Milyen ember?

SÍRÁSÓ. Nagy, magas.

SZABÓNÉ. Ahá, akár  a jegyző úr.

SÍRÁSÓ. Az orra kicsit horgas.

SZABÓNÉ. Mint a Klein bótosnak.

SÍRÁSÓ. S szöges bakancsot hord.

SZABÓNÉ. Szöges bakancsot?

SÍRÁSÓ. Emlékszik már rá?

SZABÓNÉ. Nem, olyan szöges bakancsú embert én nem láttam.

SÍRÁSÓ. Pedig most is itt van. Innen írt; az állomásra is le kellett volna jönnie.

SZABÓNÉ. Aztán mégse ment.

SÍRÁSÓ. A postamester, úgy látszik, benn feledte a sürgönyünket a gépben.

SZABÓNÉ. Ahá… És maguk mért jöttek gyalog?

SÍRÁSÓ. Elmaradtunk.

SZABÓNÉ Violára. A felesége?

SÍRÁSÓ. Nem. Hirtelen tréfával. A menyasszonyom.

VIOLA. De Károly, hogy mondhat ilyet?

SZABÓNÉ még gyanakvóbban, Violához. Aztán maga is velük jár; – a szokásokat tanulmányozni.

VIOLA. Bölcsésznő vagyok… Innen-onnan a szakmámhoz tartozik.

SZABÓNÉ. A szakmájához?… Aztán én mit csináljak magukkal?

SÍRÁSÓ. Mivelünk semmit. Engedje, hogy a beszédjét hallgassuk. – Hallom, van egy gyönyörű unokája.

SZABÓNÉ. Az van; gyerek.

VIOLA. Kislány?

SZABÓNÉ. Mondom, hogy gyerek!

SÍRÁSÓ. Gyereknek hívják a fiút; mert náluk csak a fiú gyerek; a lány az semmi. Szabónéhoz. Most már legalább van célja az életüknek. Embert, módos gazdát csinálni belőle.

SZABÓNÉ. Hát, majd ahogy az isten adja.

SÍRÁSÓ. Ahogy az isten adja? De azért az ész is segít neki. Azzal, amit szerez, meg amit el nem pocsékol.

SZABÓNÉ. Ó, az a nagy szerzés; nem olyan világ van ma.

SÍRÁSÓ. Kevés a föld, ugye? Összenyomja a határt a nagybirtok… De hát gyarapodni szerzés nélkül is lehet!

SZABÓNÉ. Mondja már az úr!

SÍRÁSÓ. Hát például maguknál csak ez az egy gyerek lesz; a szomszédoknál meg egy lány, s abból a kettőből egy pár lesz.

SZABÓNÉ. Az igaz; s a többi gyereket hová tegyük?

SÍRÁSÓ. Az ám, hova? Hogy maga milyen ártatlan, édes néném! Mintha itt nem is volna gólya, aki nemcsak kivenni tudja a tóból a gyereket, hanem visszapottyantani is?!

SZABÓNÉ. Kit gondol az úr?

SÍRÁSÓ. Ej, de furcsa beszédet tesz maga!

SÍRÁSÓ. Erről az ablakról jutott eszembe.

SZABÓNÉ. Az első szobaablakról?

SÍRÁSÓ. Mióta van az beszegezve?

SZABÓNÉ. Már hogy volna beszegezve? Behajtottuk, hogy ne szívja ki a bútort a nap.

SÍRÁSÓ. Ha behajtották, hogy laknak benne?

SZABÓNÉ. Nem kell lakni benne. Első szoba az.

SÍRÁSÓ. Nem is lakott benne senki?

SZABÓNÉ. Nem abban, mióta szegény napam meghalt.

SÍRÁSÓ. Szóval, mégiscsak kihaltak belőle?

SZABÓNÉ. Hát persze hogy kihaltak. Az a világ rendje, hogy az öregek meghaljanak.

SÍRÁSÓ. S a házak elnéptelenedjenek. Maguknak még jó. Ha a kis unoka fölnő, ide vehetnek asszonyt neki; de ha lányuk volna, haláluk után az egész házat beszegezhetnék.

SZABÓNÉ. Be ám a koporsót!

SÍRÁSÓ. Vagy ha az  unokájuk a lány házához megy, s maguk is meghalnak meg a fiuk is.

SZABÓNÉ. Aj, de halat bennünket!

SÍRÁSÓ Violához. A nemzet sorsát évszázadokban kell nézni. Szabónéhoz. Huszonöt év múlva ez a ház éppúgy lakó nélkül maradhat, mint annyi más ház a Dunántúlon.

SZABÓNÉ. Hát a többi unokám?

SÍRÁSÓ. Miféle többi unokám?

SZABÓNÉ. Hát a két asszony lányomé… Az öregebbnek van kettő; az Erzsi, aki a télen ment férjhez, most várandós. Attól ne féljen az úr, hogy ez a ház kihal. Még ha a diák fiakat nem is számítom.

SÍRÁSÓ. Hát hány gyereke van magának?

SZABÓNÉ. Öt, mert én a halottat is gyermekemnek tudom.

SÍRÁSÓ. Egy meghalt… Diftériában, vörösben? Magyarországon ázsiai a gyermekhaladóság.

SZABÓNÉ. Meg bizony, szegény – kinn az Isonzónál. Ő volt a legnagyobb.

SÍRÁSÓ szigorúan. Szóval, magának négy élő gyermeke van. De a lányainál, remélem, nem tűr el egynél-kettőnél többet? Violához. Kettőnél a népesedési görbe már pusztulóra fordul.

SZABÓNÉ. Nincs abba énnékem beleszólásom.

SÍRÁSÓ. Persze hogy nincs; ismerjük mi ezt!

JULISKA kiszól a konyhából. Édesanyám, gyűjjön be már egy kicsit!

SZABÓNÉ. Na, de meg vagy ijedve. Tán a gyereket találta valami. Bemegy.

SÍRÁSÓ. Egy felületes ember azt hihetné, hogy itt minden rendben van.

VIOLA. Hát nem? Öt gyerek: ezek csak nem vesznek ki?

SÍRÁSÓ. Maga könnyen megadná az abszolúciót.

VIOLA. Az igaz, hogy én a legrosszabbra voltam elkészülve. Öt háznál egy gyerek, s azt is akkor húzzák ki holtan a folyóból.

SÍRÁSÓ. Nem mindig a számok az irányadók. A statisztikánál többet mond a család szelleme. Az öt gyerek; a múlt – azokat még az előző nemzedék életbizalma vagy tudatlansága szavazta meg az életnek. A jövő: ami ennek az asszonynak s a menyecskének a szavai közt érzik. A vénasszony látszólag nyíltabb; de voltaképpen csak az álcázásban van nagyobb gyakorlata. Szókimondás és kedély néha jobban rejt, mint az zárkózottság.

VIOLA. Ha nem szakember mondaná el, el se hinném. Csüggedten. Attól félek, sohasem fogom a néplelket kiismerni.

SÍRÁSÓ. Minden családban lappang valami bűnféle. Mintha a családokat egy közösen elkövetett bűn palástolása tartaná össze. Ez nemcsak itt van így – az egész világon. A parasztcsaládokban azonban ez a bűn szabja meg az emberek tartását; ez páráll elő sötét etikettjükből; ez ül a házaik nyomott ereszén. A falukutató ennek a bűnnek a kopója.

VIOLA. S itt szimatot fogott?

SÍRÁSÓ. Ó, igen – ez a ház szinte fölborzolja a szimatomat.

KISS TANÍTÓ biciklivel a kerítés mellé áll, meglátja Sírásóékat, leugrik, a biciklit tolva bejön. Kis szőke ember, lelkesedése vidékies szerénységen csillog át. A népkutató csoportból, ugye? Odamegy Sírásóhoz, bemutatkozik. Kiss László tanító vagyok.

SÍRÁSÓ. Doktor Sírásó Károly.

KISS TANÍTÓ. Az urak már eldicsekedtek vele, hogy Sírásó úr köztük van… Zavartan Viola felé fordul.

SÍRÁSÓ Violára. A munkatársam.

KISS TANÍTÓ nagy tisztelettel nézegeti.

VIOLA elneveti magát. Nagyon különösek vagyunk? Két poros alak s egy bőrönd – egy idegen udvaron?

KISS TANÍTÓ. Bocsánat, ha megnéztem – az első lény, akiben szociológia és a nő fogalma számomra összekapcsolódik.

VIOLA. Ne következtessen rólam a többire. Én igazán csak afféle alkalmi kutató vagyok… Az útitársaink hol vannak?

KISS TANÍTÓ. Ott tanyáznak egyelőre az iskolában; nem tudják elgondolni, hol késnek. Már másodszor cikázok végig a falun – kinn voltam egész a Serfőző-majorig, ahol elmaradtak tőlük. Sehol semmi, amire rá lehetne fogni, hogy falut kutat. Most mondja a lajtos, az öreg Péter bácsi, hogy ide bejött egy úr meg egy kisasszony.

SÍRÁSÓ. Igen, itt kezdtük a felvételt.

KISS TANÍTÓ. Szabóéknál? És kivel beszéltek? Szabó nénivel? Nevet. Megbocsásson: olyan furcsa nekem Szabóéknak ez a megdicsőülése. Gyanútlan eszik a krumplilevest, s egyszer csak tudománnyá lesznek. A tudománynak, persze, mindegy: melyik csepp vizet kezdi el elemezni, annak azonban, aki ezt a csöppet ismeri… Na és hogy viselkedett Szabó néni a tudomány retortájában?

SÍRÁSÓ. Kissé bizalmatlanul, de mi a bizalmatlanságát is meganalizáljuk.

KISS TANÍTÓ. Ez nagyon érdekes lehet, s én boldog vagyok, hogy egy ilyen fölvételt közelről láthatok. Ismerek egyet-mást – sajnos, nem mindent – az írásaikból. Meghat az aggodalom, mellyel a magyar nép életét figyelik. Remélem, hogy a mi falunkból nemcsak aggodalmat fognak magukkal vinni, de egy kis reményt is.

SÍRÁSÓ. Ezt minden faluban így szokták remélni. Az ember ritkán tudja, miben él; amíg föl nem nyitják a szemét.

KISS TANÍTÓ. Ó, ez nagyon igaz. S én igazán örülök, hogy ilyen mestereket kapok. A kikukkantó Szabó nénire, aki látni akarja, hogy az idegenek ott vannak-e még. Jó napot, keresztanyám.

SÍRÁSÓ hirtelen. Keresztanyja?… Nem puhítaná meg, hogy itt kapjunk szobát?

KISS TANÍTÓ. Dehogynem. Már el is számoltam magamban, hogy valakit ide dugok.

SÍRÁSÓ. Fontos volna, hogy egy kicsit föllágyítsuk a csonthéjukat.

KISS TANÍTÓ. Az a legkönnyebb. Keresztanyám a legnyíltszívűbb asszony. Sírásó jelentősen Violára néz. Keresztanyám, egy szóra!

SZABÓ NÉNI előjön az ajtófüggöny mögül, ahová az előbb visszahúzódott. Hol tegezi, hol tanító urazza Kisst.  A tanító úr is itt van? Megtörli a kezét. Tessék, fiam…

KISS TANÍTÓ a két jövevényre mutat. Már ismerik egymást, ugye?

SZABÓ NÉNI. Beszéltünk.

KISS TANÍTÓ. Arról van szó, hogy ők egy híres kutatócsoporthoz tartoznak, s szállás kéne nekik. Keresztanyám nagyon megtetszett a doktor úrnak.

SZABÓ NÉNI bizalmatlanul nézegeti. Hát, ha te mondod, fiam. De – Violára néz – nekem csak ritka üres szobám van ám, az első… Mert emerre magunk is hatan vagyunk.

VIOLA elpirulva. Természetesen: vagy én, vagy Károly.

SZABÓ NÉNI. Akkor inkább a kisasszony. Az úr a fiatalasszonyt nagyon megbántotta.

KISS TANÍTÓ. Juliskát?

SÍRÁSÓ Kisshez. Csigabiga-reakció. Elbújnak a sértődésükbe, mint afféle csigák. Ha a pszichoanalízisnek jobb konjunktúrája volna, érdemes lenne foglalkozni vele. Népi takaró reflexek.

KISS TANÍTÓ Violához. A szociológus kisasszonynak van kedve itt maradni?

VIOLA. Én nem is tudom. Ha a fiatalasszony megbántódott?…

SÍRÁSÓ halkan. Csak maradjon. Így meglesz a kontaktusom. Izgat ez a család…

VIOLA Szabó nénihez. Ha Szabó néninek nincs rossz véleménye rólam?

SZABÓ NÉNI. Az ember sok mindent megszokik egy életen át.

KISS TANÍTÓ. Akkor talán nézzük is meg a lakást. Fölveszi a bőröndöt, Szabó néni vezeti őket. Sírásóhoz.  Sírásó úr nem jön be?

SÍRÁSÓ. Adjunk egy kis pihenőt a menyecske érzékenységének. Rágyújt, a többiek be.

TERUS jön a csöves kukoricával a kamra felől.

SÍRÁSÓ. Ni, a mi vadmacskánk!… Nem nehéz?

TERUS. Segíteni akar?

SÍRÁSÓ. Nem… De ha a gazdája volnék, nem cipeltetnék ekkora zsákot magával.

TERUS. Nekem nincs gazdám.

SÍRÁSÓ. Hát mije van?

TERUS. Keresztapám meg keresztanyám.

SÍRÁSÓ. Magának is? Az még rosszabb is lehet, mintha gazdája volna.

TERUS. Én nem vagyok szolgáló.

SÍRÁSÓ. Az elsején nem előny.

TERUS. Az én apám-anyám elhalt, s keresztapámék engemet idevettek…

SÍRÁSÓ. Az nekik jó.

TERUS. Mi jó?

SÍRÁSÓ. Az ilyen munkaerő… Amikor dolgozni kell: cseléd, amikor fizetni kéne: rokon. Amellett még erényes emberek is; megesett az árván a szívük.

TERUS. Hogy mondja?

SÍRÁSÓ. Úgy, hogy magát itt kizsákmányolják.

TERUS. Ki zsákmányol ki engemet?

SÍRÁSÓ. A munkaadója – aki keresztapaként nem fizet…

TERUS. De én ruhát is kapok ám…

SÍRÁSÓ végignézi. Amit más levet. Annyit ér a maga munkája, amennyit ez a ruha?

TERUS bizonytalanul. Van jobb is.

SÍRÁSÓ. De ha a lányuk volna, még jobb volna. Dolgoznia meg akkor se kellene többet…

TERUS. Az igaz.

SÍRÁSÓ. Érti a kulák, hogy kell a saját jó szívéből is pénzt fejni… Bizonyosan erőszakoskodnak is magával…

TERUS. Énvelem… Elgondolkozva. Keresztanyám a minap hátba vert.

SÍRÁSÓ. Nem az a legrosszabb, ami az árva lányt érheti… A férfiak hogy bánnak magával?…

TERUS. Keresztapám?

SÍRÁSÓ. Az meg a fia…

TERUS. Hogy bánnának? Ahogy férfiak szoktak a leánnyal. – Hol tréfa, hol „hun a fenébe jársz”.

SÍRÁSÓ. Annyira megszokta, hogy természetes. Ez a szegény ember szerencséje és szerencsétlensége: a legrosszabba is beletalálja magát… Aztán hogy megy az a tréfa?

TERUS. Hát meghúzzák a kendőm. Vagy ha nincs rajtam kendő: a hajam.

SÍRÁSÓ. Mást nem? Majd megjön az órája annak is. Befogadott rokon: régi portéka nagyon az emberpiacon, gyermekem…

TERUS. Aztán, ha az is vagyok; mit fáj az az úrnak?

SÍRÁSÓ. Énnekem nem fáj. Én csak megmondom, hogy mi. Mint ahogy maga a rozsról vagy búzáról.

TERUS kitörve. De énrólam ne mondjon semmit se. Ha boldogtalan vagyok is, magamnak vagyok. Odavágja a zsákot, és elszalad hátra, az udvarba.

KISS TANÍTÓ a konyhából jön. Terus után bámul. Hát ez?

SÍRÁSÓ. Egy kis felindulás… Belenézett a szociológia tükrébe. Ez mindenkit fölingerel…

KISS TANÍTÓ. Nem is gondoltam, hogy a népkutatás ilyen viharos tudomány… A benti asszonyka különben megbékélt már. A kis kölök összehozta a vendéggel. Az augusztusi bélhurutjánál tartanak.

SÍRÁSÓ. Engem hol akar a tanító úr elszállásolni? Olyan helyen szeretnék lakni, ahol a német kérdésbe egy kicsit belelátni.

KISS TANÍTÓ. A német kérdésbe?

SÍRÁSÓ. Ahol a tunya, gyerektelen magyar család mellett egy szorgalmas, sokgyerekes, földszerető német telepes lakik. Az ilyen szomszédságból nagyon hatásos párhuzamot lehetne kihozni.

KISS TANÍTÓ. Sajnálom, de ezzel nemigen szolgálhatok.

SÍRÁSÓ. Gondolkodjék csak, tanító úr!

KISS TANÍTÓ. Hiába gondolkozom: a párhuzamhoz az egyik fél hiányzik.

SÍRÁSÓ. No, ne tréfáljon.

KISS TANÍTÓ. Nincsenek németjeink.

SÍRÁSÓ. Nincs németjük?… Elképedve.Ez nem valami misztifikáció, tanító úr?

KISS TANÍTÓ. Azaz, egy mégis van.

SÍRÁSÓ. Na, látja.

KISS TANÍTÓ. Egy kőműves. De az is negyven éve jött ide…

SÍRÁSÓ. Ez érthetetlen. Lehoznak egy faluba, ahol nincs német. Tanító úr, ne titkolózzék… Húsz vagy harminc családot úgyse lehet eldugni előlünk.

KISS TANÍTÓ. Ezt mondom én is.

SÍRÁSÓ. S ezt megmondta Mukánnak is?

KISS TANÍTÓ. Mukán urat már a többiek is keresték rajtam, de nem volt szerencsém hozzá.

SÍRÁSÓ. Nem is ismeri Mukánt?

KISS TANÍTÓ. Eddig még nem.

SÍRÁSÓ. Hát mi lett abból az emberből? Az állomáson nincs, a faluban nem tudnak róla. Rangrejtve akar falut kutatni… Hány gyereke van annak a német kőművesnek?

KISS TANÍTÓ. Nincs annak egy se. Afféle bátortalan ember volt; agglegény maradt…

SÍRÁSÓ. Még ez is… De hát mi lesz akkor a kiszállásunkból? Szociográfia svábveszedelem nélkül… Hirtelen. Ez a község Keszi?

KISS TANÍTÓ. Az.

SÍRÁSÓ. Somogy megye?

KISS TANÍTÓ. De mennyire, hogy Somogy.

SÍRÁSÓ. Énnekem megáll az eszem.

KISS TANÍTÓ. Vigasztalódjék, doktor úr: ha nincs is német, van itt azért tanulmányoznivaló… Még tán meglepetést is tartogat az ön számára Keszi…

SÍRÁSÓ fölvillanva. Meglepetést?

KISS TANÍTÓ. Reményt, hogy a magyar nép lábra kap… Derék fajta ez tulajdonképp.

SÍRÁSÓ türelmetlenül. Ah, hagyjuk ezt a gyerekességet.

Viola s a két asszony a konyháról. A menyecske karján a gyerek. Viola kijövőben is játszik vele, cuppogat neki. Violán már egy háziruhaféle – annak a brossát mutogatja a gyereknek.

VIOLA. Nahát, ez a kölök, ez édes… Képzeljék el: egy gombspecialista. Minden gombot meg akar fogni és letépni. És kacag rá. A brossomról is azt hiszi, gomb… A gyereknek. Úgy – húzd csak.

JULISKA. De még a piros gombokat szereti csak. A patikus kisasszony csak úgy pongyolában jött át a minap. Virágos pongyola volt, s három nagy, piros gomb volt rajta – nahát, hogy mit csinált! Sírásó nézi, s hirtelen elhallgat.

VIOLA. Egy ekkora piros gombot fogok ide varratni. Mutatja a mellén. Aztán észrevéve az elkomorodást, a férfiakhoz. Maguk engem várnak, ugye? Egy percre átfutok; megnézem: mit csinál a banda a főhadiszálláson. A gyerekhez. Aztán majd jövök: játszom veled.

SZABÓNÉ. Vacsorára jó lesz egy kis rántotta szalonnával? Mert a sonka, kolbász ilyenkor már elfogyott.

VIOLA indulóban. Ó, nagyon jó.

SZABÓNÉ utána. Holnap majd vágunk csibét…

A két férfi s Viola el az utca felé.

SZABÓNÉ. Barátságos kis személy. De hogyhogy ilyenbe keveredett?

JULISKA. Hátha csakugyan tanulmányoz. Hallotta, édesanyánk, a Kiss tanító is azt mondta.

SZABÓNÉ. Tanulmányoz, tanulmányoz. Mit tanulmányozhat egy lány kilenc-tíz emberrel… Ni, ez a lány meg itt hagyta a zsákot. A falhoz állítja. A menyecske után, aki bemegy közben a konyhába. Majd meglátod: ez a férfi ide akar járni. De énnálam, az én díványomon nem fognak tanulmányozni.

SZABÓ az utcáról, tarisznyával. Hallom, vendéget szereztél.

SZABÓNÉ. Találkoztál velük?

SZABÓ. A tanító megállított… Valami tudósok.

SZABÓNÉ. Ha olyan nagy tudósok lennének, nem jönnének ide. Nyaralnak, mint a többi úr – csak a szele az, hogy tanulmányoznak.

TERUS az udvar hátuljából durcásan a moslékosvödörrel; darát kever belé egy fabottal.

SZABÓ miközben a csizmáját pucolja, egypár inda földiszedret vesz ki a tarisznyájából, s a leány nyakába akasztja. Ne – koszorú…

TERUS dühösen ledobja.

SZABÓ. Földiszeder, te bolond. Hiszen szereted.

TERUS. Én nem szeretem. Fölkavarja a vödröt. És énvelem általában ne erőszakoskodjék. Épp eléggé ki vagyok zsákmányolva anélkül is. El hátra.

SZABÓ. Hát ezt meg mi lelte?

SZABÓNÉ. Én nem tudom. Annyira meglepett – hogy még rákiáltani is elfelejtettem. Utánakiált. Te, hogy beszélsz te körösztapáddal? Te háládatlan!

SZABÓ bemenőben. Hagyd, hadd járja a bolondját. Mindketten bemennek.

A szín közben elsötétedett. Benn a következő jelenet alatt kigyúl a lámpa. Péter bácsi, a lajtos cigány, nagy settenkedve az utca felől. Be van csípve már. Terus jön vissza az óltól a vödörrel.

PÉTER BÁCSI. Sss… Terka, Teruci… Víz nem kell?

TERUS. Mondtam már, hogy nem kell… Még teli van az edény. Tán fürödjünk az artézi vízben, hogy magának több fuvarja legyen?

PÉTER BÁCSI. Fürödhetnél – még én is eljönnék fürdetni.

TERUS. Ronda vén cigánya. Fölemeli az edény tetejét. Itt van; még teli az edény.

PÉTER BÁCSI. Hát mért van teli? Segíteni kellene a szegény emberen, kilöttyinteni kicsit.

TERUS. Hogyne, hogy több deci pálinka teljék az artézi kútból.

PÉTER BÁCSI. Mi az a pálinka? Egy nehéz testi munkásnak kell az.

TERUS. Hát ide nem kell víz!

PÉTER BÁCSI. Te, Terus; akkor egy kis bagót… Egy kis szivarvéget se tettél el?

TERUS be akar menni. Azt se.

PÉTER BÁCSI el próbálja kapni.  De gonosz lány vagy te, Terus. Dulakodnak.

TERUS ellöki. Jókedvemben talált – vén spirituszmasina.

A dulakodás alatt Viola és Sírásó az utcán.

SÍRÁSÓ. Nincs német; ezt nem lehet jóvátenni. Belebotlik Péter bácsi lajtos tragacsába. Hát ez!? Észreveszi Terust és Péter bácsit.

TERUS. Majd mindjárt szólok ott benn. Bemegy. Péter bácsi kifelé iszkol, a kiskapuban Sírásóba verődik.

SÍRÁSÓ. Stop…

PÉTER BÁCSI. Jaj… Jobban megnézi. A pesti úr.

SÍRÁSÓ. És maga?

PÉTER BÁCSI. Én a lajtos. Artézi vizet hordok a kútról a házakhoz… Mert a jobb házaknál nem isznak kútvizet. Csak nagyon lassan isszák – az, kérem, a hiba.

SÍRÁSÓ. Lassabban, mint maga a pálinkát.

PÉTER BÁCSI. Ötven liter artézi víz: egy deci pálinka. De én olyan ember vagyok – hogy ha az egész falu az én artézimet inná, még tán az ökrök is, akkor is meggyőzném.

SÍRÁSÓ. Maga cigány?

PÉTER BÁCSI. Jó szeme van, hogy észrevette.

SÍRÁSÓ. S árva lányokkal erőszakoskodik.

PÉTER. Amikor erőszakoskodnak vele, minden lány árva…

VIOLA. Családja is van?

PÉTER. Így estefelé – már kezd lenni.

VIOLA. S azok mit szólnak – ha hazamegy…

PÉTER. Mit szóljanak egy apának, aki rendben fölnevelte őket?

SÍRÁSÓ hirtelen ötlettel. Hány gyereke van?

PÉTER. Sok… Több asszony volt; azokkal kéne összeszámoltatni…

SÍRÁSÓ. Mégis, tíz? Húsz?

PÉTER. A kettő közt.

SÍRÁSÓ. Sok cigány van a faluban?

PÉTER. Van egy pár család.

SÍRÁSÓ. Hány, mégis?

PÉTER. Húsz-negyven. De ilyen, mint én, nincs egy sem.

SÍRÁSÓ Ez jó. Lehet magával józanon is beszélni?

PÉTER. Hogyne, az artézi kútnál reggel.

SÍRÁSÓ pénzt ad. Nahát, akkor igyon egyet az egészségemre.

PÉTER  megköpködi a pénzt. Valódi… Egy lajt víz nem tetszik érte?

SÍRÁSÓ. Nem, nem, csak vigye. Amikor a cigány elbaktat, mámorosan, Violát átkarolva. Viola… Ez az ember…

VIOLA kihúzódva az ölelésből. Látom, föllelkesítette.

SÍRÁSÓ. Hát nem érti? Megvan a német veszedelem pótszere. Az én pusztulástruvájom.

VIOLA. Úgy látszik; nehézfejű vagyok…

SÍRÁSÓ. Egy nép, amely nem számolja a gyereket, aggálytalan és igénytelen.

VIOLA. A cigányok?

SÍRÁSÓ. A cigányveszedelem!

VIOLA kezet fog. Na, isten vele. Bemegy a házba.

Függöny.

 

MÁSODIK FELVONÁS

Az iskola udvara. Háttérben és jobb felől, L alakra, az egyszerű iskolaépület. A jobb oldali szárny előtt tornác, a sarokban följáró, onnét nyílik a szemközti s oldalsó tanterem ajtaja. Baloldalt magas földfal, áthajló gyümölcsfák. A fal és az iskola közt bejáró az utcáról. Az udvaron a tornác alatt asztal; az egyik végén az orvos, a másikon az antropológus vizsgálja a gyerekeket. Az asztal közepén, szemben velük, Viola írja a leleteket; mögötte, huszárülésben, egy széken Sírásó cigarettázgat, udvarol, s figyeli a vizsgálatot. A vizsgálat vége felé közeledik, három-négy gyerek öltözködik már; három levetkőzve várja, hogy szólítsák. Az öreg tanító a tornácon áll: pipázik, s közben a vizsgálatra vigyáz.

ORVOS miközben a gyereket forgatja, mér, diktál. Kovács András. Gyengén fejlett; gerincferdülés, tyúkmellkas. Nyisd ki, fiam, a szádat! Gótikus szájpadlás, túltengő mandulák; – egyet-kettőt kopogtat – jobb csúcs fölött rövidült kopogtatási hang, szíven organikusnak imponáló zörej…

VIOLA. Szíven organikusnak imponáló zörej…

ORVOS. Tovább. A következő fiúhoz. Hogy hívnak fiam?

GYEREK. Kovács János.

ANTROPOLÓGUS az előző gyerek fejét körzővel hosszában-széltében megméri; kurtán. Huszonöt-tizennyolc: dinári. Öltözhetsz fiam. Míg az orvos Kovács Jánost vizsgálja, szippant néhányat a cigarettájából.

VIOLA. Huszonöt-tizennyolc: dinári.

ORVOS diktál. Tehát Kovács János. Tyúkmellkas, hilusmirigy tuberkulózis. Nyisd ki a szádat! Gótikus szájpad, pes planus.

ÖREG TANÍTÓ. Eh, hát ennek a Jani gyereknek is ennyi hibája van?

ORVOS. Sajnos, van ennek mindnek. Kisfokú golyva, duzzadt áll alatti mirigyek, gyengén táplált.

ÖREG TANÍTÓ. Gyengén táplált is. Pedig milyen tízóraikat hoz… Majd kificamodik az állkapcája, amíg keresztülharapja.

ORVOS. Attól, hogy sokat eszik, még lehet gyengén táplált. Tanító úr a tízóraira néz – mi meg a kondíciójára.

ANTROPOLÓGUS mint az előbb. Huszonöt-tizenkilenc: keletbalti…

ORVOS. Na, lássuk az utolsót!

ÖREG TANÍTÓ a piros képű, kövér, csupa hús gyerekhez. Na, állj oda, Józsi! A te tápláltságoddal nem fogunk szégyent vallani.

JÓZSI vigyorogva. Zsíros József.

ORVOS. Erősen degenerált, elhízásra hajlamos típus. A belső elválasztásos rendszer, főként a pajzsmirigy súlyos működési zavara. Mellét hallgatja. Renyhe szívműködés – szemét nézi –, alig kiváltható szemreflex, laza szalagok, pes planus. Nyisd ki a szádat. Hiányos fogazat, lingua geographica.

ÖREG TANÍTÓ. Tyű, a kirelejzumát!

ORVOS. Mindez voltaképp egy kórkép. Az elhízásával függ össze.

ÖREG TANÍTÓ. Ha nincs rajt' zsír, gyengén táplált, ha van: degenerált… Hogy tegyen szegény gyerek az uraknak elégséget?

ANTROPOLÓGUS megkörzőzi. Huszonhét-huszonhárom: alpesi.

ÖREG TANÍTÓ. Ki? A Jóska?… De már engedelmet: a szépapja sem látta ennek az Alpeseket.

ANTROPOLÓGUS. Attól még lehet alpesi…

SÍRÁSÓ. A teheneik sem Simmenthalt – mégis simmentháliak…

ÖREG TANÍTÓ a hallgatag antropológusra néz. Hát az úr a fajtájukat méri azzal a körzővel?

SÍRÁSÓ. Az alpesieké kerek, a dinárié hosszúkás, a baltié kicsiny és kerek.

ÖREG TANÍTÓ. Várj csak, Andris, te mi voltál köztük?

ANDRIS. Én dinári.

ÖREG TANÍTÓ. S te, Jani?

JANI. Én keletbalti…

ÖREG TANÍTÓ. Jól széjjelmért benneteket a tanár úr ahhoz, hogy egyhasiak vagytok.

ANTROPOLÓGUS. Micsodák?

ÖREG TANÍTÓ. Ikrek… Amikor elém kerültek, meg sem tudtam különböztetni őket…

SÍRÁSÓ. A Balti-tenger és a Dinári Alpok messze esnek egymástól. Az öröklés törvényei azonban bonyolultak: két testvérnek sokféle őse lehet; egyik erre, a másik amarra fajzik.

ÖREG TANÍTÓ. S valami jó magyar fajta – amolyan tiszai vagy kaposi, nincsen köztük?

SÍRÁSÓ. Ilyen fajtákat nem ismer az antropológia.

ANTROPOLÓGUS. A mongoloid lehetne. Sajnos, ezek közt ilyen is kevés akad. A legtöbb dinári és alpesi. A szomszédos német és délszláv terület faji típusai elnyomták az őstelepülő magyart. Sírásóhoz. Ez is egyik útja a pusztulásnak…

SÍRÁSÓ megörülve.  Értem… Ezek a fiúk magyarul beszélnek, de fajtájukban már nem magyarok. Az idegen gének elnyomták bennük a magyart. Így, természetesen, az ellenállás is sokkal kisebb bennük egy német vagy délszláv hódítással szemben.

ANTROPOLÓGUS. Természetesen.

SÍRÁSÓ. De hisz ez nagyszerű. Ez a faji elhangolódás bizonyos fokig pótolja a mi esetünkben a német veszedelmet. – Na, ennek igazán örülök. Bár erre vonatkozólag – rejtélyesen – nekünk, Violával, egy másik feltevésünk is van.

ORVOS. Sajnos, az idáig megvizsgált egyének közt egyetlen teljes értékű sem akadt.

TANÍTÓ. Én pedig sokalltam is néha az egészségüket.

SÍRÁSÓ. Mert tanító úr csak a keszi gyerekeket ismeri, s megszokja őket. Aki kórházban él: azt hiszi, mindeniknek bénának és göthösnek kell lennie. Menj oda, fiam, a tanár úrhoz!

ÖREG TANÍTÓ fejét csóválja. Lám, lám: mindig tanul az ember, én eddig abban voltam, hogy színmagyar – bocsánat, kisasszony – ülepeket fenekelek.

 

A fenti tanteremből most engedik ki a gyerekeket. Ezeken értelmességi vizsgálatot végeztek. Kijövőben tovább játsszák a próbákat. Nagy zaj, elevenség.

 

EGYIK GYEREK. Vigyázz, mert far… mmm… rúg… mm…

MÁSIK GYEREK. Majd rúg té mm a tani mm úr…

ÖREG TANÍTÓ. Hogy beszéltek ti? Miféle beszéd az?

EGYIK GYEREK. Amit odabent tanultunk. Egyszer egy ör… ony, el… dőre fát… ni… Hümmögéssel egészíti ki a kihagyott szótagokat.

KISS TANÍTÓ a pszichológussal kijön a tanteremből; a pszichológus hóna alatt egy csomó próbafüzet. Csonka szövegeket kellett kiegészíteniük. Ezzel nézik, hogy tudnak-e következtetni.

ÖREG TANÍTÓ. Vagy úgy… Azt hiszem, megint valami kódnyelvre kaptak rá, mint a teve tuvu tovodsz ivigy beve szével nivi. Mert mindig van nekik valami eszperantójuk.

EGYIK GYEREK az öreg tanítóhoz. Tanító úr, kérem, mi az ellentéte annak, hogy tartózkodó? Az ellentétét kellett odaírni.

ÖREG TANÍTÓ. Tartózkodó? Ej, a kutyafádat, te fogsz vallatni engem?

KISS TANÍTÓ a gyerekhez. Tudod te: mi az, hogy „tartózkodó”?

EGYIK GYEREK. Hát aki tartózkodik. Mátyás király Gömörben tartózkodott. Én az írtam rá, hogy nincs ott.

KISS TANÍTÓ. Csacsi vagy. – Tartózkodó, aki nem szemtelen, tolakodó. – Annak az ellentéte: nyílt, közlékeny. Melyiket parancsolja a tanár úr?

PSZICHOLÓGUS. Sajnos – ahogy belépillantottam, a többi  próba is csak ilyenformán ütött ki.

ÖREG TANÍTÓ előpenderít egy gyereket. Ez is? Mert ez az én segédtanítóm. Ezzel kérdeztetem föl a katekizmust.

PSZICHOLÓGUS. Hogy hívnak?

FIÚ. Pethes Péter.

PSZICHOLÓGUS lapoz a füzetben. Hát ez se príma. A térszemlélete rossz. A csorba ellentétéül azt írta: nem csorba. A csigák mind fordítva mennek nála.

FIÚ. Igen, mikor az úr maga is a könyvből nézte.

ÖREG TANÍTÓ. Nem mégy vissza, te szemtelen? A gyerekekhez. Sorban vagytok? Köszönjetek, oszt' lódulás.

GYEREKEK énekelve. Adjon Isten jó napot! Aztán nagy zsivajjal kifelé. Prinesti, cammina, dear…

ÖREG TANÍTÓ velük együtt kimegy az utcára. Mit zagyválsz itt, te bolond?

GYEREK. Ezek idegen szavak… Öt percig kellett tanulni őket.

ÖREG TANÍTÓ. Aztán tudod?

GYEREK. Hallhatja… Csak azt nem tudom, hogy mit jelent. Öreg tanító, gyerekek el.

KISS TANÍTÓ. Kíváncsi vagyok, mi sül ki ezekből a próbákból?

PSZICHOLÓGUS. Az, hogy a parasztgyerek két-három évvel van városi társai mögött.

KISS TANÍTÓ. De hátha a próbákban van a hiba! A városi gyereknek már a játékja is ilyen próbaféle. Meg az egész élete olyan, hogy több türelme van a százegyhez egyet, kettőt, aztán hármat, aztán megint egyet, kettőt, hármat adni – egy negyedórán át.

PSZICHOLÓGUS. Nagyon szép, hogy a tanító úr ezt mondja. Vigasznak jó is. Ha azonban végre a tények szemébe akarunk nézni: a mi pontszámjainkat sok ezer vizsgálat igazolja. Ezek olyanok, mint a súly vagy az űrmérték. Ez a hús egy kiló tíz deka, ez a gyerek százötven pont.

KISS TANÍTÓ. Én azért mégiscsak megnézném másképp is: milyen hús az? Mert a százötven pontban lehet rágós, csontos meg puha hús is.

SÍRÁSÓ. Abban, amit a tanító úr mond, van egy szemernyi meggondolandó. Vajon milyen vért fog szülni, ha a mi parasztgyerekekről azt bizonyítjuk be, hogy buták? A magyar gyerek nem buta, legföllebb elbutult; a lehetetlen körülmények, a nagybirtok nyomása, a hiányos iskoláztatás…

PSZICHOLÓGUS. A próbák az eredményt mutatják, s az így vagy úgy: ugyanaz.

SÍRÁSÓ. De épp azért szólok, hogy ne legyen. Ha mi mind a magunk szeszélye szerint értelmezzük a pusztulást, végül a legellentétesebb dolgok fognak a munkánkból kisülni. Föltétlenül kell valaki, aki a dolgot irányítsa. Ez lett volna a Mukán…

ANTROPOLÓGUS. De hát hol is van Mukán? Fölháborító – így elillanni. Senki se tud róla semmit?

SÍRÁSÓ. Nyilván elment valami nő után. Tavaly Békéscsabára indult – és elért Konstancába.

ORVOS. Szép dolog… De ha már így van, légy rajta, te, hogy hiába ne dolgozzunk. Hangold össze a dolgokat.

VIOLA. De mért kell azokat összehangolni? Én azt gondoltam, hogy mindenki följegyzi, amit lát, s aztán derül ki – az összeegyeztetésnél –, hogy mi is az igazság. Kisshez. Nem, tanító úr?

KISS TANÍTÓ. Igen. De úgy látszik, hogy mi egy kicsit naivak vagyunk.

SÍRÁSÓ. Ha az ember nem tudja, mit keres, akkor nem is talál semmit. Olvassa el a fölfedezések történetét: a természettudományokban is így van.

KISS TANÍTÓ. Bocsánat: én olvastam egyet-mást. Egy tudós, persze, állandóan keres, de végül is nem azt találja, amit keres, hanem amibe belebotlik. Nem ő talál, a természet találtatja meg magát. Aki olyan dühödten keres egy bizonyos dolgot, az a másikat, a keze alatt fekvőt… Félbeszakítja magát. Aztán más különbség is van a természettudományi meg az ilyen szociológiai fölfedezések közt.

SÍRÁSÓ. Ki vele… Hadd okosodjunk.

KISS TANÍTÓ. A vegytanban vagy a biológiában a tévedés azonnal kiderül… Hiába tökéli el valaki, hogy ő ilyen és ilyen robbanószert talál… Ha nem talál, nem robban.

SÍRÁSÓ. A szociológiában azonban a semmi is robban.

KISS TANÍTÓ. Olyanformán. Ha elegen elhiszik. Egy ilyen faluban – ha nagyon akarják, mindent megtalálhatnak, amiért lejöttek. Épp csak az igazságot, az igazság halk sugalmazását, ami az országnak orvosság lehetne.

SÍRÁSÓ. Sajnos, ez nagyon messze vezet. Egy metafizikus tanító – ez mindenesetre jól beleillik a mi keszi összképünkbe. A pszichológushoz. Megértettél, remélem?

PSZICHOLÓGUS elgondolkozva. Kérlek, ha az ügy ezt kívánja. Szóval, csak a falu elmaradtsága, s nem a genuin csökkentértékűsége.

Mérnök, tárgyi és szellemi néprajzos, mezőgazda, újságíró az utca felől.

KISS TANÍTÓ. Itt jönnek a külső munkások. No, mit találtak az urak?

MÉRNÖK. Én mint népi építész a házakat néztem végig. A házak nagy része, sajnos, régi típusú, hosszú ház. A tengelyük merőlegesen van az útra. Van ugye néhány széles ház is, de ez a háztípus, mint tudjuk, német, s a német jelleg térfoglalását jelenti.

VIOLA. De milyen legyen hát? Ha hosszú: elavult, ha széles, idegen?

MÉRNÖK. Adjon a kormány előleget és megbízást: majd megcsinálom a terveit.

TÁRGYI NÉPRAJZOS. Én is elég leverő tapasztalatokat szereztem. Egyik dűlőről a másikra küldtek, amíg az egyetlen juhászt megtaláltam. Nekem kellett megmagyarázni: mi az a tükrös meg tálas; meg milyen egy somogyi juhászbot. A civilizáció kiforgatja a népet szokásaiból.

KISS TANÍTÓ. Legalább a babonáiból is kiforgatja.

TÁRGYI NÉPRAJZOS. Azt nem mondhatom. A házigazdám az első korty bort a földre loccsantotta. Én magyaráztam meg neki: hogy ez régi, pogány szokás. Ezerévi kereszténység után a halottak lelkeit itatja.

KISS TANÍTÓ. Mit csináljon hát, hogy meg legyünk elégedve? Ha felejt: hűtlen, ha nem felejt: babonás.

ÚJSÁGÍRÓ. Ha beköti a fejét: maradi; ha kiondoláltatja magát: a civilizáció szemetjén kap. Előlünk nem lehet megmenekülni.

KISS TANÍTÓ a mezőgazdászhoz. S ön mit tanulmányozott?

GAZDA. Én a határt; kukorica és búza – álmos, külterjes, ázsiai gazdálkodás.

KISS TANÍTÓ. Egypáran próbálkoznak már gyümölccsel.

GAZDA. Ugyan kérem, itt? Hol van itt annak piaca? Ez megint olyan magyar hebehurgyaság. Ahhoz először is hűtőházak és aszalók kellenének.

ÚJSÁGÍRÓ. S egymillió pengő – az égből.

GAZDA. A földmegosztás is egészségtelen.

KISS TANÍTÓ. Sőt, én nagyon jónak tartom. A grófunk könnyelműbb volt, mint a többi; s kiparcellázták. A földreform itt már megvolt, alig van földtelen ember.

GAZDA. Annál több a kispolgár – akinek a pinceszer a földi paradicsom.

SÍRÁSÓ. Ez igaz. Nincs proletariátus a faluban. Hiányzik az osztályharc termékeny feszültsége.

KISS TANÍTÓ a nyelvészhez. Ön, ugyebár, nyelvész? Mondjon legalább ön valamit, hogy egészen el ne keseredjünk.

NYELVÉSZ. Tájnyelvileg elég érdektelen. Nem úgy, mint Göcsej vagy Baranya, ahol még a Halotti beszéd nyelvén szólnak az emberhez. Csaknem irodalmi nyelv…

KISS TANÍTÓ. Ez is valami.

NYELVÉSZ. Csak bizonyos renyheségek figyelmeztetnek az élet renyheségére. Az a sok „ny” az infinitívuszban. Innya, csinyányi. Meg azok az ó-k az „al” helyett. Óma, szóma, ómárium. Mintha elaludna a szájukban a beszéd.

VIOLA. A franciák néhány száz éve mondják már ezt az ó-t. Animalból – animaux, altus helyett haute – mégsem aludt el…

NYELVÉSZ. Hogy lehet azt összehasonlítani?

VIOLA. Mért, mert azok franciák – ezek meg somogyiak?

ÚJSÁGÍRÓ Violához. Úgy, úgy, ne hagyja magát. A kislánynak van némi igaza. Itt magunk közt vagyunk; – a tanító úr is fertőzött – bevallhatjuk, hogy ez a Keszi nem az a bizonyos klasszikus eset.

SÍRÁSÓ. Hogyhogy: nem klasszikus?

ÚJSÁGÍRÓ. Már ami a pusztulást illeti… Én közel huszonnégy órája őgyelgek ebben a faluban: az embereknek hasuk, bajszuk és csizmájuk; a fákon körte és kölyök; de én semmi különös hullaszagot nem érzek itt, hacsak a tulajdon unalmamnak nincs szaga.

SÍRÁSÓ. Mert te kívülről nézed a dolgokat. Igazi újságíró vagy.

ÚJSÁGÍRÓ. Kérlek, énvelem ne személyeskedj. Én nem fogom a te játékod elrontani. Én, igenis, újságíró vagyok, s erről-arról szaglászom össze a riportot. Még a bábaasszonynál is voltam interjún.

KISS TANÍTÓ. Csintalan néninél? S mit mondott keresztanyám?

SÍRÁSÓ. Magának mindenki a keresztanyja?

ÚJSÁGÍRÓ. Hát Csintalan néni sem az a klasszikus bábaasszony. Engem, persze, nem kell félteni; engem egy ilyen néni nem fog zavarba hozni. De azért azt mondom: ha mindenütt csak így pusztul a magyarság, még kétezer évig elpusztulgat.

SÍRÁSÓ. Ezt kikérem magamnak. Itt, igenis, pusztul a magyarság. Csak te nem értesz hozzá. Majd olvasd el a kiadványunkat: Keszi község szociográfiája. Minden eddigit lepipáló falurajz. Az egész nemzet meg fog döbbeni rajta.

ÚJSÁGÍRÓ. Ebben nem kételkedem. Mondom: én nem vagyok semmi jónak az elrontója. Ha már leutaztatok; rááldoztatok pénzt és velőt… Én legföllebb az időt sokallom.

SÍRÁSÓ. Egy napja vagy itt, s már sokallod? Igazi újságíró-felületesség.

ÚJSÁGÍRÓ. Mit tegyek, ha az vagyok? Könnyen beszéltek ti. Én egy hetet kaptam a laptól. Eljöttem, szétnéztem; akár írom is már a riportsorozatot.

SÍRÁSÓ. Riportsorozatot, hohó. Abban állapodtunk meg, hogy amíg a kiadvány meg nem jelenik, egy szót sem a dologról.

ÚJSÁGÍRÓ. Túl sokat kívánsz egy újságírótól.

NÉPRAJZOS. Egy cikket: „Fiatal tudósok szociográfiai kiszállása”. Esetleg a nevek, eddigi munkásságuk.

SÍRÁSÓ. Nem, semmit. Ehhez ragaszkodom. Majd utána: cikkezhetsz, amennyit akarsz.

ÚJSÁGÍRÓ fanyaron. Kedves vagy… Van még más valami programotok?

GAZDA. Átmegyünk a kocsmába kuglizni. Eleget dolgoztunk. Bevágunk utána egy-két pofa sört.

ORVOS. Úgy van; pusztuljon a sör is.

SÍRÁSÓ Violához. Mi majd együtt lökjük a golyót.

VIOLA. Előbb beviszem az írásaimat. Menjen csak, majd jövök. Sírásó, gazda, mérnök, újságíró, nyelvész el.

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Könnyű nekik! Ők kifogták a maguk halát.

KISS TANÍTÓ. Miért? Az ön hala mi?

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Én szektológus vagyok…

KISS TANÍTÓ. Az mi?

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Eredetileg szellemi néprajzzal foglalkoztam. De aztán a szektákra feküdtem rá. Sajnos, itt, úgy látom, inkább a szőlőbe járnak az emberek… Tanító úr sem tud afféle hívő férfit vagy asszonyt, akinél bibliát szokás olvasni, a túlvilágról elmélkedni?

KISS TANÍTÓ. Bizony, nemigen. Hacsak szegény édesanyámat nem. Hozzá vasárnaponként átjár egyik keresztanyám…

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Igen, az édesanyja? Ez nagyszerű! Erre én is megiszom a magam sörit. A többiek után.

TANÍTÓ néprajzoshoz, aki a tornácon helyezkedik el egy gramofonnal.  S tanár úr?

NÉPRAJZOS. Én iderendeltem valakit.

TANÍTÓ. Egy pusztuló?

NÉPRAJZOS. Nem, egy nótafa – helyesebben mesefa. A kútnál akadtam rája. De erről – a szájával mutatja – pszt, senkinek.

VIOLA visszajön az iskolából, s odaül a tanító mellé a padra. Látom, gondolkodóba ejtik a kollégáim.

KISS TANÍTÓ. Igen, egy kicsit. Mindez nagyon is nemes. Nemzethalál: aki először kimondta, bizonyára jeges lett a háta, s veríték lepte el, míg kimondta. De így… bedobva koncul ennyi tudós közé, akik legföllebb a mohóságtól verítékeznek. Konzílium, ahol minden orvos még nagyobbat mond a beteg rovására.

VIOLA. Nem ismeri a férfiakat? Az egész életük erre megy: tanulás, szerelem, mind verseny nekik. Mint agarat, idomítják bennük az ambíciót. Csodálja-e, ha egyszer leveszik róluk a nyakörvet: rajt, repülj! – ők futnak az első fölugrott nyúl után. Most a pusztulás a nyúl.

KISS TANÍTÓ. De ha legalább jól kergetnék a nyulakat. Az egészben épp ez a lehangoló. Hogy a tudás sem véd meg a nevetségtől. Sőt, mintha épp a tudás volna az, ami saját tehetetlenségével az igazság mellett elröpíti őket. Ahol nem én, de a legegyszerűbb parasztember is rögtön látja: mi igaz, s mi nem: ők úgy vágódnak el, mint a konc mellett tovább futó kutya. Egy parasztember nem csapja így be magát.

VIOLA. De magukat csapják-e be?

KISS TANÍTÓ. Hát persze, hogy magukat. Mi az a kis siker, újságdicséret, vagy nem tudom, mi, amit az efféle hamis hír elérhet? Aki nem az igazsággal tápláltatja magát, előbb-utóbb csak elsorvad… Nézze, én igazán nem vagyok elfogult a falum iránt. De ha ennyi művelt ember azzal a csendes, ráérő lélekkel jönne ide: hogy na, szétnézünk, s aztán vagy látunk, vagy sem valamit ezen a Keszin; higgye el, ez az ostoba kis falu is súg nekik olyat, amit odafönn soha meg nem tanulnak. Nem is a falu: az igazság; mert az igazság, az mindig suttogva beszél… Vagy maga is olyan halálfiának érez itt bennünket?

VIOLA. Nem, dehogy… Sőt: meg vagyok lepetve magamtól. Az igaz: én nem vagyok illetékes; tulajdonképp most vagyok először falun. Egy barátnőm, még a gimnáziumban, kihívott Gödöllőre; sokáig azt hittem: olyasmi a falu. Amikor aztán az egyetemen kezembe kerültek ezek a könyvek: elszörnyülködtem. Hát ilyenek a faluk! Erre az útra, bevallom, úgy készülődtem, mintha a Csád-tó mellékére mentünk volna, valami filmbeli néger faluba, dobhasú asszonyok és összetetovált, fehér szőrű vénemberek közé. Hogy fogok én beszélni ezekkel? Húgám, meg tanyázzunk le, meg haladunk. Én megbuknék a Sírásó szótárából. Még ha tudnék is így beszélni, akkor se jönne a számra, amint borravalót sem tudok soha adni… De sokkal egyszerűbb dolog, mint hittem. Már az első este belejöttem: az embernek csak azt kell mondani, amit magának vagy barátnéjának, vagy akárki embernek mondana.

KISS TANÍTÓ örömmel. Ugye? Én is azt tapasztaltam: az emberség a legjobb eszperantó.

VIOLA. Egy bölcsőben fekvő gyerekről például, ha az ember azt nem gondolja, hogy ezek majmok, akiknek ugatni kell, körülbelül egyforma dolgokat lehet mondani gróféknál és Szabóéknál. S ha kinevet: ebben van valami tiszta – szinte fölemelő, olyan dolgokról beszélni, amik függetlenek attól, hogy Szabó néni parasztasszony, én pedig bölcsésznő vagyok.

KISS TANÍTÓ. Igen – ezt ő is érzi, és hálás érte.

VIOLA. Igen. S én még hálásabb a hálásságáért. Tudja, magam is meg vagyok lepődve magamtól. Azt hiszem, meg tudnék egy ilyen faluban szokni.

KISS TANÍTÓ. A Csád-tó partján?

VIOLA. Huszonnégy óra óta legalább így érzem. Szinte sajnálom, hogy a foglalkozásom kizárja ezt. Mit keresne egy magyar–francia tanárnő Kesziben?

KISS TANÍTÓ. Mit? Kereshetne éppen… Vagy azt hiszi, minden diplomásnak az állam nyakán kell lógni?

VIOLA. Nicsak! Maga tud tán valamit?

KISS TANÍTÓ. Itt vannak például a magántanulók. Én az idén ötöt készítettem el a polgárira. Abból lett meg a boconádi kaptáram. Városra nem adják föl könnyen a gyereket; de ha itthon is megterem az a bizonyítvány. Miért ne taníthatna itt maga németet, franciát, latint?

VIOLA. Egy fiókgimnáziumot nyithatnék Keszin.

KISS TANÍTÓ. Akár az is. Én nem idealizálom az itteni képet. Egy bivalyt meg egy lovat könnyebb egy igába fogni, mint ezekből kettőt együtt tartani. De azért nem lehetetlen. A barátainak nem is mertem a dalárdámat megmutatni.

VIOLA. Az is van?

KISS TANÍTÓ. Volt is; – én már az öregtől örököltem. Aztán, hogy a temetéseken megdicsérték őket, másra is rákaptak.

VIOLA. Kodályra?

KISS TANÍTÓ. Hát persze… Az őszön egy színdarabot fogunk betanulni. Mit gondol, mit?

VIOLA. A „Bor”-t?

KISS TANÍTÓ. Víz.

VIOLA. „Sári bíró”?

KISS TANÍTÓ. Víz, víz. Úgyse találja ki. A „Botcsinálta doktor”-t, Moličre-től. Most épp azt fordítgatom.

VIOLA. Maga?

KISS TANÍTÓ. Na, ne ijedjen meg. A műfordítás meg a nyelvtan nálam még egy lecke. Magyarosan, lassan. Qui, mademoiselle, j'apprends la langue française et je traduis une pičce du célčbre auteur: Moličre.

VIOLA utánozva. Mais vous parlez déją parfaitement; C'est vrai, un peu lentement et somogyiemment. Aztán hol van az a fordítás?

KISS TANÍTÓ. Odaát. Nem akar segíteni benne? Az édesanyám nagyon örülne.

VIOLA. Aztán hol laknak?

KISS TANÍTÓ a falra mutat. Túl a kerítésen. Ki se kell menni, csak föl, a farakáson. Tudja, volt itt egy Moličre a könyvtárban; de abban olyanok voltak, hogy azt ki nem mondják a parasztjaim.

VIOLA maga ugrik fel a farakásra, onnét a kerítésre. Gyerünk hát! Fönn. Ó, mennyi virág? S az ott, ugye, a méhes?

KISS TANÍTÓ közben mellészökik, átugrik, s lesegíti. Pörgessek magának, akarja? Eltűnnek odaát.

A néprajzos, aki a jelenet alatt egy könyvet lapozott ott fönn, a tornácon, most egy üveg bort tesz a gramofon mellé. Közben Péter cigány, nagy tekingetölődve, az utca felől.

PÉTER az üres udvarban.Jó napot kívánok! Adjon isten jó napot.

NÉPRAJZOS felugrik. Erre, erre! Kinek köszöni ott azt a sok jó napot?

PÉTER.A becsületemnek. Ha nem köszönök, azt mondják, lopni akarok.

NÉPRAJZOS. Na, jöjjön csak ide, s halljuk azt a mesét. Húzza a gramofont.

PÉTER. Azt minek tetszik húzni?

NÉPRAJZOS. Abba teszem bele a hangját…

PÉTER. A hangomat?

NÉPRAJZOS. A hangját meg a mesét…

PÉTER. Előbb engemet kellene fölhúzni egy kicsit… Egy kis pálinkával…

NÉPRAJZOS előveszi az üveget. Bor nem lesz jó?

PÉTER. Végső ínségben… Iszik. Hó, de híg! Milyen lehet akkor a víz? Aztán miféle mesét mondjak?

NÉPRAJZOS. Azt maga tudja. Azt mondta: sokféle mesét tud.

PÉTER. Épp azért kell tudni, hogy milyet.

NÉPRAJZOS. Hát népmesét. Amilyen az az égig érő fáról – a kacsalábon forgó kastélyról.

PÉTER. Jó, elmondom a kacsalábon forgó kastélyt. De nem kell pont úgy lenni, ahogy az úr tudja?

NÉPRAJZOS. Sőt, az a variáns, ha másképp mondja.

PÉTER. Mert én biztosan másképp tudom. A gramofonra. Azt' ki kezdje – én-e vagy ő?

NÉPRAJZOS elindítja a gramofont, s megböki, hogy kezdje.

PÉTER visszaint, aztán, hogy a néprajzos a forgó lemezre mutat. Hát izé… A kacsalábon forgó kastély úgy volt… hogy fölül forgott a kastély… alul a kacsaláb. Nem is lehetett fölmenni abba a kastélyba, csak létrán. De a létrának is együtt kellett forognia a kastéllyal. Amúgy igen rendes kastély volt… Volt benne ember meg ház… S a közepén, hogy szavamat ne vétsem, no, mi legyen a közepén, pont a kacsaláb fölött? – hát volt ott egy kút, artézi…

NÉPRAJZOS megállítja a lemezt. Artézi?

PÉTER. Artézi… Nem jó?

NÉPRAJZOS. De, sőt, nagyon. Szinte látni lehet, mint szíja föl a népmese a – technika vívmányát.

PÉTER. Mehet tovább?… Abból a kútból éjjel-nappal folyik a pálinka.

NÉPRAJZOS újra megállítja. A pálinka?

PÉTER. A pálinka… Csak eressze neki, majd megmondom, mért. Aki abból a pálinkából eleget behörpintett – ki egy pohárt, kinek milyen tehetsége volt –, azzal elkezdett forogni a világ; épp ellenkező irányba, mint a kacsalábú kastély. – Attól pont annyi volt, mintha nem forgott volna. De aki lentről jött, s nem ivott, menten hasra vágódott.

NÉPRAJZOS. Ez nagyon jó, Péter bácsi. Ez a variáns a világirodalomban ismeretlen. Itatja. Igyék, aztán meséljen még arról a kastélyról.

PÉTER. Hát az igen fáin kastély volt – a lajtosok egész nap csak hevertek benne. Mert kinek kellett a víz – ahol pálinka folyik? No, meg ők se voltak bolondok, hogy pálinkáért cipeljék a vizet. A legkönnyebben mégis a bagó termett. Aki köpött, bagót köpött, nem is kellett dohányt venni a szájába. A bagózó csak ment az utcán és hajolt…

NÉPRAJZOS megállítja. Valami huncutot is mondhat – lányokról…

PÉTER. Nem baj, ha illetlen?

NÉPRAJZOS. Nem, annál jobb. Mi a néplelket nem hamisítjuk meg.

PÉTER. No, hát volt ebben a városban egy királyleány is. Az fogott egy reggel az ingében egy bolhát. Ahogy elnyomná szegényt az ablakdeszkán…

SÍRÁSÓ aki közben átjött Violáért, észreveszi a gramofonba beszélő cigányt. Hát ez mi? Mit csinál ott? Meglátja az odább álló néprajzost. Ó…

NÉPRAJZOS. Néprajzi felvétel… A lúdlábon forgó kastély. Tulajdonképpen titok.

SÍRÁSÓ. Vele?

NÉPRAJZOS. Kérlek, nagyon érdekes variáns…

SÍRÁSÓ. Cigányvariáns – magyar népmeséhez?

NÉPRAJZOS. Maga cigány?

PÉTER. Ugye, az úr se vette észre?

NÉPRAJZOS. Hát aztán. Nem akarod azt mondani, hogy a népmese magyarságát a faj teszi?

SÍRÁSÓ. Én nem mondok semmit, csak hogy ezzel a szamársággal hagyj föl.

NÉPRAJZOS. Már mért hagynék föl?

SÍRÁSÓ. Először: mert ez nem folklórkiszállás, mi nem népmesét gyűjtünk, hanem pusztulást. Másodszor pedig…

NÉPRAJZOS. Nos, másodszor?

SÍRÁSÓ. Másodszor ez az ember már le van foglalva. Az én esetem.

NÉPRAJZOS. Lefoglalva? Óó! Te mesélteted?

SÍRÁSÓ. Mesélteti az ördög… Sokkal fontosabb összefüggések vannak itt.

NÉPRAJZOS. Fontosabb? Egy cigány? Mitől lett egyszerre olyan fontos egy cigány?

SÍRÁSÓ. Épp azzal, hogy cigány…

NÉPRAJZOS. Úgy? Épp azzal?

SÍRÁSÓ. Ha nem tudnád – a magyar nép egyik halálos betegségén nevetsz.

NÉPRAJZOS. Á, cigánybetegségen?

SÍRÁSÓ. Igen, igen – hiába röhögsz… Az egész kiszállásnak ez a cigányveszedelem lesz a fénypontja, nem a te együgyű folklórocskád.

NÉPRAJZOS. Ó, cigányveszedelem.

SÍRÁSÓ. Megtiltom, hogy nevess. A cigányveszedelem az én legszemélyesebb ügyem. S aki kételkedni mer benne, az…

NÉPRAJZOS. Na, mi?

SÍRÁSÓ. Az hitvány hazaáruló, akin én keresztülmegyek… Sápadtan nézik egymást.

MÉRNÖK az utca felől. Hát ti mit kiabáltok? S mindjárt gramofonra is veszitek?

NÉPRAJZOS megállítja a gramofont. Ó, jaj, a lemezem…

SÍRÁSÓ. Népmeséket vesz hanglemezre Péter bácsitól. Cigányfolklór mint a magyar életerő bizonyítéka – egy pusztulásos kiszálláson. Tessék ilyen emberekkel együtt dolgozni.

NÉPRAJZOS. Az fáj, hogy az ő cigánya… Valami cigányveszedelmet akar belőle kihuhogni.

MÉRNÖK. Hát huhogjon – te meg meséltesd. Kell azt a világnak tudnia, hogy a te meséd meg a te veszedelmed – ugyanaz a személy? A néprajzoshoz. Nem írod rá, hogy keszi cigány, hanem Borjád és ősmagyar… Van itt ennél meglepőbb dolog is.

SÍRÁSÓ. Meglepőbb?

MÉRNÖK. Az újságírónk eltűnt.

SÍRÁSÓ. Badari?

MÉRNÖK. A kocsmáros a szomszéd falunál találkozott vele. Egy homokfutón ült, s barátságosan integetett.

NÉPRAJZOS. Így? Búcsúzatlan?

SÍRÁSÓ. Hacsak búcsúzatlan. De ki tudja, miféle szándékkal?

MÉRNÖK. A riportsorozat?

SÍRÁSÓ. Képes lesz ellőni a puskaporunkat.

NÉPRAJZOS. Mi komolyan dolgozunk – ő lekukkant, s elírja.

SÍRÁSÓ. Beteg dolog volt idehozni.

MÉRNÖK. Csak újságírókkal ne kezdjen az ember.

SÍRÁSÓ. Csak a sarlatánok pusztulnának már ki a világból.

NÉPRAJZOS. A felületesség – a mindenbe beleszagoló tudatlanság, a tudományos mellébeszélés: ez az, amit legjobban gyűlölök.

SÍRÁSÓ. De nem baj: a legfontosabbat nem tudja. Péter bácsi vállára üt.

MÉRNÖK. A cigányveszedelem…

NÉPRAJZOS. A visszaforgató kút… A dohány nélkül köpött bagó…

Függöny

 

HARMADIK FELVONÁS

Kissék háza, vasárnap délelőtt. A szín a tornácnak az előreugró első szoba és az alsó kertkerítés közé eső darabja és az előtt a két-három méter széles udvarsáv. A tornácnak csak faoszlopa van; a nádtető alacsony, hepehupás, de a sok virág, spárgára szalajtott futó, cserép, leanderes dézsa elfeledteti a ház egyszerűségét. A keskeny tornác a futók, a kertkerítés s egy padocska jóvoltából kijön az udvarra. A tornác kerítése alatt is gyepágy, benne virágok. A szeptember még alig érintette meg a növényeket. A tornácról üveges ajtó a konyhába, előtte a legyek ellen függöny. Az utcáról jövők balról, az első szoba előtt lépnek a színre. Jobbra, a kert felé, a tornác fától eltakart részén is le lehet jutni s a szín elején levő kisajtón is. Kiss néni a padocskán borsót pucolt, amikor a szektológus rátört. Most szabadkozva áll ott, hasa előtt a borsó; a vendégét próbálná leültetni, de a meglepő beszélgetés folyamán lassan lemond erről is.

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Hát a Bárány, Kis néni, az mikor jön már el, a világ bűneit elvenni?

KISS NÉNI. Honnan tudnám én azt?…

SZELLEMI NÉPRAJZOS. De csak eljön. Az Írásban benne áll?

KISS NÉNI. Benne, fiam… De hát ki lehet annak a tudója?…

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Nem látja Isten jelét a világon; a csapások hét poharát – amelyik után az Új Jeruzsálemnek el kell jönnie?

KISS NÉNI. Ó, bizony, a csapások…

SZELLEMI NÉPRAJZOS. No, ugye? Az Új Jeruzsálemen gondolkodik-e sokat?

KISS NÉNI. Az Új Jeruzsálemen? – Mit gondolkodnék?

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Hogy milyen lesz? – A smaragd- meg a krizolitfalakra, meg a száznegyvennégyezer igazra, akik templom nélkül is együtt lesznek a Báránnyal. Nagy gyönyörűség lesz, igaz?

KISS NÉNI. Hát bizony, aki megéri…

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Nem lehet az már messze. Csak a vak világi emberek, a hamis keresztények meg az egyház: azoknak nincs fülük az Angyal trombitájára. Bizony, a hivő már csak annak él – arra készül.

KISS NÉNI. Úgy kéne lenni…

SZELLEMI NÉPRAJZOS hirtelen bizalmassággal. Maguk közt ki a látó?… Maga vagy Gediné komaasszony, vagy másvalaki a gyülekezetből?

KISS NÉNI ijedten. Ó, istenem…

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Nekem bátran megmondhatja. A bűnüket meg szokták-e vallani egymásnak? Hol? Itt magánál?

KISS NÉNI húzódva. Majd… hívom, kérem, a fiam, az jobban tud felelni.

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Nem – én magától akarom, Kiss néni. Ne féljen – én is egy vagyok az Új Jeruzsálem jegyesei közül…

SÍRÁSÓ az utca felől, erősen föl van indulva, kezében újság. Viola itt van?

KISS NÉNI megszeppenten. A kisasszony, aki velük jött?…

SÍRÁSÓ. Az, aki velünk jött – s aki a fiával van.

KISS NÉNI a kert felé tekingetve. Az úr tán a vőlegénye neki?

SÍRÁSÓ. Vőlegénye van sem; azt kérdem, itt van-e?

KISS NÉNI. Én bizony nem is tudom… Majd megnézem. Valami darabot fordítanak a fiammal. Kiss néni a kerten el.

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Nagyon bizalmatlanok. Beszövik magukat az ő külön világukba.

SÍRÁSÓ. He, beszövik… S hozzá: a külön világukba. Szép kis nőszemély, mondhatom.

SZELLEMI NÉPRAJZOS. A világ felé csupa titkolódzás. Zárt redők mögött élvezik az Új Jeruzsálem boldogságát.

SÍRÁSÓ. Új Jeruzsálem?… Hogy magát milyen költőivé teszi a mások édelgése?

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Ez a szakmám.

SÍRÁSÓ. Szép szakma. Eddig úgy tudtam: ilyennel csak kimustrált banyák foglalkoznak.

SZELLEMI NÉPRAJZOS. A lelki eltévelyedések tanulmányozásával?

SÍRÁSÓ. Lelki eltévelyedés? Olyan biztos maga, hogy ezeknek csak a lelkük tévedt el?

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Hát persze… Némi érzékiség, mazochizmus is belejátszhat. Különösen a bűnvallásba… Ilyenkor meg is korbácsolják egymást.

SÍRÁSÓ. Mit beszél maga?

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Kollégám, úgy látszik, nem ismeri az elferdülések lélektanát.

SÍRÁSÓ. Nem – énnekem még nem volt hisztérikákkal dolgom. De hát az ördög vigye az elferdülést. Csak engem ki ne fosztott volna.

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Ki? Kiss néni? De hát miről beszél?

SÍRÁSÓ. Majd mindjárt meghallja.

VIOLA Kiss tanítóval, sugározva, a kert felől. Ó, Károly. Nem tudtuk: ki ijesztette meg úgy Kiss nénit. Föl sem mer szegény jönni. Hát mi a baj? Mért olyan fenséges?

SÍRÁSÓ odavágja az újságot. Az „Esti Magyarország”… megjelent.

VIOLA. Ó, ezen a szombaton is?…

SÍRÁSÓ. Igen: ezen a szombaton is. A fordítás fölvillanyozta a kisasszonyt. Kissé bágyadt szelleme majdnem hogy pezseg. Kifordítja a lapot. Tessék: gyönyörködjék benne!

VIOLA olvassa. „Expedíció a magyar Atlantiszba. Riport egy haldokló Somogy megyei faluból.” Nevet. Ó, ez a Badari!

KISS TANÍTÓ elveszi a kezéből az újságot, s elkomorodva olvassa.

SÍRÁSÓ. Alávaló, szószegő alak!

KISS TANÍTÓ. És amellett hazug.

SÍRÁSÓ. Ellopta az ötletemet.

KISS TANÍTÓ. Ennek nem lett volna szabad megjelennie.

SÍRÁSÓ olvassa.  „S míg a falu színmagyar népe a matriárkák kormánya alatt – egyre meddőbb, fáradtabb, zárkózottabb lesz, a kihalt térre új fajta szivárog be… A németség egyelőre csak az ipart veszi ki a kivesző magyar iparosok kezéből; a falu végén, a cigányok szapora putrijaiban azonban egy friss, mohó nép várja, hogy a halódó magyarság beszegezett kapujú házait elfoglalja.” – Tudja, hogy ez mi?… Ez az én nagyágyúm. Ellopta a cigányveszedelmet.

VIOLA nevet. Hát ezért olyan dühös? Ellopták a tulajdon cigányveszedelmét… Marad még magának is. S ha nem: talál ki mást – van maga olyan legény.

SÍRÁSÓ. Hahaha! A kisasszony újabban nagyon magasról trilláz a csoport dolgaira. De tessék tudomásul venni, hogy én ezt nem hagyom annyiban. Erről csak maga tudott. Maga volt ott, akkor este, amikor Péter bácsi a leány szorongatta…

VIOLA. S magában a nagy eszme megfogant.

SÍRÁSÓ. Igen… Magának árultam el, s maga szolgáltatott ki – az isten tudja, miért – ennek a sajtócsibésznek.

VIOLA komolyabban. Hallja, Károly, ez nevetséges.

KISS TANÍTÓ leteszi az újságot. Igen, ez nevetséges.

SÍRÁSÓ. Ó, a tanítócska… A műfordítók, hogy fölbátorították egymást.

KISS TANÍTÓ. Hány példányban jelenik meg egy ilyen újság? Ötven- vagy százezer. Az ezerlelkes faluról ötvenezer fantazma. Minden fejben egy rágalombába, egy hazudott Szabóné, egy degenerált Zsíros Józsi. S maga azon sír, hogy a maga külön hazugsága idő előtt robban.

SÍRÁSÓ. A tanító úrnak a maga bibije fáj. Olvas. „Az intelligencia kártyapartikba menekül vagy még veszedelmesebb illúziókba. A szimpatikus Kiss tanító például azt hiszi, hogy a kor színvonalán tanít, s közben a gyerekek öt évvel maradtak el a városiak mögött.”

KISS TANÍTÓ. Öttel? Ötvenöttel… Az eszük cuclizik, a szájuk pedig pipál.

SÍRÁSÓ. Amit mi végzünk: az tudományos tényfelvétel: amit ez az újságíró és az ő ismeretlen cinkosa csinál, az több, mint indiszkréció – lopás.

KISS TANÍTÓ. Én pedig azt mondom: az többi indiszkréciónál, az már rágalom, amit maguk ezzel a faluval csinálnak.

SÍRÁSÓ. Eh, mit érdekli az Keszit, hogy mit ír róla Pest. Föltéve, hogy a helybeli intelligencia meg nem magyarázza…

GAZDA izgatottan az utca felől. Kérlek, én nem tudom, mi ez. Engem a piacon majdnem agyonvertek. Mind köréje sereglenek, várják amíg kifújja magát. A vasárnapi áruforgalmat tanulmányoztam. Elég botrányos volt. Egyetlen kertész árult csak zöldpaprikát. Egyszerre csak látom, két sipkás ember nagyon pillog rám. „Ez is azokból való – hallom. – Most itt szimatol.” De akkor még nem voltam biztos, hogy rólam beszélnek. Hanem, amikor látom, hogy erről is, arról is pillognak, s a sok dörmögésből fenyegető morgás kezd kerekedni, egyszerre megértettem: merre a legrövidebb. Szépen átléptem egy paprikászsákon, aztán egy csomó asszony között ki az országútra. Nem néztem vissza: de a hátammal is láttam, hogy ott állnak, egy-két kemény kis ököl a sapkák magasában.

SÍRÁSÓ. Köszönd meg zsurnalisztánknak. Nem elég, hogy kifosztják az embert, de még a mobot is ráuszítják.

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Érdeklődést tettet, befurakodik közénk, aztán pápá – utánam az özönvíz, barátságosan visszaint a homokfutóról.

SÍRÁSÓ míg a gazda a „Magyarország”-ot tanulmányozza, Kisshez. S mit gondol, tanító úr, mi lesz ebből? Többre is vetemedhet a tömeg?

VIOLA. Ti tanulmányozzátok a néplelket, a falu társadalmát: nektek kell tudnotok. Most kiderül: olyan álmosak-e a nép reflexei.

SÍRÁSÓ. Úgy látom, nem fogja fel, mibe került. Műfordítói köd üli meg a rózsaszín agyacskáját. Én azt tartom: egy-két napra, amíg a kedélyek megnyugosznak – jobb lesz ködsapkát venni.

KISS TANÍTÓ. Én azt hiszem, ezt a falut már nehéz lesz kutatni.

SÍRÁSÓ. Azt hiszi? Akkor legjobb volna azonnal kocsit keríteni.

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Legalább egy bűnbánaton részt vehettem volna.

KISS NÉNI a kert felől, fuldokolva; ugyanakkor az utcán is moraj. Ó, istenem!…

KISS TANÍTÓ odaugrik hozzá.Mi az, mi történt, nyanyuka?

KISS TANÍTÓ. Valami emberek ugrálnak át a falon. Az iskola felől.

SÍRÁSÓ elsápadva. Emberek? Miféle emberek?

KISS NÉNI. Jaj, mit tudom én: miféle emberek. Ott szedtem a hagymát; mert nem akartam följönni, amíg ezek az urak… Egyszer csak hegyibém; itt is, ott is egy. Jóformán meg se néztem őket. Ó, milyen nap ez… Még ki sem állt az inamból a remegés az előbbitől. Hallja a dobogást. A, azok jönnek be; hallom a zuhéjok. Befut a konyhába, és becsapja az ajtót.

Mérnök, orvos, tárgyi néprajzos, nyelvész a  kert felől.

KISS TANÍTÓ. Hát az urak azok a gátfutó bajnokok?

ORVOS. Kérlek, a tömeg delirál. Valami tömegpszichózis tört ki.

TÁRGYI NÉPRAJZOS. Az öreg tanító szájából, aki útjukat állta, kiverték a pipát.

NYELVÉSZ. A francot és a rossebet emlegetik.

MÉRNÖK. A Hangya udvaron történt valami. Én épp egy kis skiccet csináltam.

TÁRGYI NÉPRAJZOS. Egyszer csak halljuk, hogy jönnek ki a templom elé. Mi ez? Népgyűlés? Körmenet? Szaladok a kapuhoz, hogy el ne mulasszam. Akkor már az öreg tanítóval vitatkoznak.

ORVOS. Kész tömeghisztéria. Olvastam ilyet: a nép azt hiszi – megmérgezték a kutakat.

SZELLEMI NÉPRAJZOS. Épp mi; – századok mulasztásaiért. Föl kéne világosítani őket.

SÍRÁSÓ. Fölvilágosítani? Tudja is a nép, kik a barátai? Kiss tanítóhoz. A csendőrőrs merre van?

MÉRNÖK. Úgy van – a tanító úr szaladjon a csendőrökért. Mi meg itt elsáncoljuk magunkat. A padlás merre van? Azt a legkönnyebb védeni.

KISS TANÍTÓ. Ott van az oszlop mögött.

MÉRNÖK. Gyorsan, gyorsan hát: nincs vesztegetni való idő. Mind itt vagyunk?

TÁRGYI NÉPRAJZOS. Az antropológus ott maradt az iskolában.

SÍRÁSÓ. Viola, gyorsan. A tanítóhoz. Maga pedig menjen a csendőrökért. Bezárkóznak a padlásra.

KISS TANÍTÓ. Jó, jó – csak zárkózzanak. Violához. Nem megy?

VIOLA. Én nem.

KISS TANÍTÓ. Ez nem tréfa ám…

VIOLA. Én vállalom a felelősséget…

A tömeg zúgása egyre erősebb lesz a kert és a kapu felől is.

EGY HANG kintről. Erre ugráltak át… Láttam.

MÁSIK HANG. A Kiss tanítóékhoz bújtak…

Több alak nyomul be a színpadra.

KISS TANÍTÓ ráköszön az egyikre, aki épp az öreg Szabó. Jó napot, Szabó úr!

SZABÓ megáll, megbiccenti a kalapját. Jó napot, tanító úr!

KISS TANÍTÓ. Engem keresnek?

SZABÓ. A becsületünket…

EGY HANG hátulról. Elő azokkal a pestiekkel!

TÖBBEN. Itt vannak, elő velük!

KISS TANÍTÓ. Aki itt van, az az én vendégem, emberek.

EGY HANG. De nekünk beszédünk van velük…

SZABÓ. Úgy van; ne is pártolja a tanító úr. Borzasztóság, hogy mit csináltak velünk…

KISS TANÍTÓ. Olvastam. Majd mindjárt megmagyarázom.

BÁBAASSZONY. Azt nem lehet, kérem, megmagyarázni… Én huszonhét éve vagyok itt szülésznő, s engem ezalatt még a csendőrségre sem hívtak föl. Ilyen jöttment pestiek akarnak a hivatali tisztességemben eláztatni.

TERUS előfurakodik. Énrólam meg azt írták, hogy keresztapám kizsákmányol.

SZABÓ visszalöki. Menj a fenébe!

TERUS. Azért, mert nem írták ki a nevemet, mindenki tudja, hogy én vagyok… Ki az az árva, akit nagy jóság hírével odavesznek s megerőszakolnak?

KISS TANÍTÓ. Engedjenek beszélni kicsit.

FIATAL SZABÓNÉ. Honnan tudja ő azt, ki hány gyereket akar, meg min jár az esze?!

MÁSIK ASSZONY. Ha jár is, nem neki kell megfizetni…

EGY EMBER. Azért jöttek, hogy a butaságunkat elhirdessék… Azt írta: egyszer kapáljuk a krumplit…

MÁSIK. Meg, hogy a kukorica csupa szederinda. Tán kiszedjük?

EGY ASSZONY Violához. Inkább azt a kisasszonyt kérdené: hány gyereket akar? Elegen vannak rá.

KISS TANÍTÓ. Azt ne bántsa maga…

FIATAL SZABÓNÉ. Igaz – az nem olyan…

KISS TANÍTÓ. Emberek, értsünk szót. Maguknak igazuk van, ha haragszanak azért az újságért. Én is haragszom. Vagy engem nem készített el? Hogy a gyerekek nem tudnak semmit.

EGY FÉRFI. No, lássa!

MÁSIK FÉRFI. Pedig az nem is igaz.

KISS TANÍTÓ. De én jól megnéztem azt az újságot. Az a cikk alá van írva. Itt van. Badari Tibor… Énnekem azzal van számolnivalóm.

SZABÓ. Egy bőrből szabták ezt mind.

SZABÓNÉ. A többi is csak mind ezen tudakozódott.

BÁBAASSZONY. Most ez a divat: a bábákat rossz hírbe keverni. Hallottam én erről.

KISS TANÍTÓ. Minden társaságba beférkőzhet egy rossz ember… Mit gondolnak, mért illant ez el? Mert úgy ment el – búcsúzatlan. Hisz Károly bácsi vitte!

KÁROLY BÁCSI. Azt írta: hogy a bagó mellől beszéltem vele; oszt nem is volt még bagó a számban.!

KISS TANÍTÓ. Mit gondolnak, mért?… Mert a többieket is becsapta. Azok itt lelkiismeretesen tanulmányozzák a nép szegénységét; leugrik, belényal, s költ valamit az újságnak. Mert az újságot meg kell tölteni.

ZSÍROS. A többi is csak azon van, hogy eláztasson minket. Elmondta a fiam, hogy miféle tehénhez, meg nem tudom, mihez hasonlították… A kisasszony be is írta a könyvbe. Pedig csak még minden embernek olyan derék gyereke legyen, mint az én Józsim.

EGY ASSZONY. De az ám – a Zsíros Józsi!

KISS TANÍTÓ. Na, lássák: a Zsíros Józsi szaván mennek. Ahelyett, hogy a maguk eszét vennék elő… Mit gondolnak? Ha ők tudnak arról a cikkről: itt maradnak bevárni? Nem túl vannak már Oncon-Bencen?

SZABÓ. De legyenek is!… Mi nem tűrjük meg őket a faluban.

KISS TANÍTÓ. Tűrik vagy sem – most már úgysem maradnának. Beleköpött az újságíró a levesükbe.

SZABÓ. S arra ki lesz kezes, hogy a többi, ha fölkerül Pestre, nem tesz úgy velünk?

KISS TANÍTÓ. Én magam…

VIOLA. Meg én is…

EGY HANG. S ami már kinyomódott?… Azt ki mossa ki az emberek fejéből?

KISS TANÍTÓ. Egy éjjel meg egy álom… Milyen újság jár magának, Tóth bácsi? A „Pesti Hírlap”. Nahát, emlékszik a tegnapi újság vezércikkére? Lássa, pedig azt a Herczeg Ferenc írta. Hát a Badari cikkére sem fog senki emlékezni. Az újság az olyan, mint az álom. Mindenki álmodik – de reggel senki se emlékszik rája. A legokosabb annyiban hagyni.

SZABÓ szétnéz. Tőlem ugathatnak.

ZSÍROS. De csak a falun kívül… Ott szökjenek ki a kertek alatt, mert ha az utcán egyet is meglátunk belőlük…

SZABÓ. No, gyerünk, s köszönjék meg a tanító úrnak.

Az emberek lassan kihúzódnak.

KISS NÉNI kibújik a konyhából. Elmentek? Jaj, mit akartak?

VIOLA megzörgeti a padlásfeljárót. Nyissátok ki a várkaput!

MÉRNÖK HANGJA. Öt lépésre az ajtótól!

VIOLA. Kár volna a puskaporért. Az ellenség szabad elvonulást adott.

SÍRÁSÓ kidugja az orrát. Maga az, Viola?

VIOLA. Én és a vasárnap reggeli csend.

A ház előtt autó tülkölése hallik.

SÍRÁSÓ hirtelen becsapja a kaput, aztán óvatosan megint kinyitja; utána az egész védősereg kivonul; újabb ismételt dudálás. Hát ez  mit dudálgat az idegeinken?

MUKÁN az udvar felől.

SÍRÁSÓ boldogan. Mukán! A többiek mind köré sereglenek. Mukán, Mukán! A legjobb pillanatban. Hogy jöttél? Szárnyon?

MUKÁN. Teherautón – értetek.

SÍRÁSÓ. Ó, hát ezt dudálta a dudád?

NÉPRAJZOS. S hogy tudtad meg, hogy bajban vagyunk?

MUKÁN. Azt sehogy… Ez a tömegfelvonulás tán nektek szól?

SÍRÁSÓ. De mennyire!

MUKÁN. Felkavartátok a népéletet?

SZELLEMI NÉPRAJZOS. És a néplelket.

SÍRÁSÓ. Halálos veszélyben voltunk.

MUKÁN. De csak nem a Badari cikke miatt?

SÍRÁSÓ. Olvastad?

MUKÁN. Az igazított ide…

SÍRÁSÓ. Ide? Hát hol voltál tulajdonképpen?

MUKÁN. Én? Hol lettem volna? Keszin.

SÍRÁSÓ. Itt? No, ne bolondozz. Mi mindent tűvé tettünk érted.

MUKÁN. Nem itt, hanem Keszin. Kaposkeszin. Ahonnan sürgönyöztem.

SÍRÁSÓ. Hogy? Hát még egy Keszi is van?

KISS TANÍTÓ. Van ám.

SÍRÁSÓ. Itt, Somogyban?

MUKÁN. Ahogy Berény is kettő van. Somogyberény és Nagyberény.

KISS TANÍTÓ. Az urak ezt nem tudták?

SÍRÁSÓ. S te ezt a tanulmányutat?

MUKÁN. Természetesen Kaposkeszire…

SÍRÁSÓ. Ott pusztul olyan nagyszerűen… a magyarság?

MUKÁN. De még hogy!

SÍRÁSÓ. Hisz akkor nincs is olyan nagy baj! Vannak beszegezett házak is?

MUKÁN. Minden második.

SÍRÁSÓ. Remek! S a bábák is működnek?

MUKÁN. Huszonöt gyerek van az iskolában.

SÍRÁSÓ. Óriási! – Németek is vannak?

MUKÁN. Évente tíz-tizenkét új család.

SÍRÁSÓ. Kolosszális! S az emberek bizalmatlanok? Az asszonyok korán hervadnak, a gazdák kényelmesek, a földet bérbe adják, a templom üres, az intelligencia kártyázik?…

MUKÁN. Ahogy mondod. Minden megvan. Egy népkórtani atlasz Készüljetek, viszlek.

SÍRÁSÓ földobja a sapkáját. Ki kell bújnom a bőrömből… Haha!… Tudjátok, kin kell nevetnem? Badarin… Ha ez kisül…

MÉRNÖK. Egy újságíróról nem sülhet ki semmi. Csak az, amit mindenki tud.

TÁRGYI NÉPRAJZOS. Ellenben mi megjárhattuk volna… Őszintén megvallva: én kezdettől elégedetlen voltam.

SÍRÁSÓ erélyesen. Kérlek, mi itt csak a felvételeket kezdtük meg. A földolgozás még messze volt.

SZABÓ. Úgy van, úgy van.

ORVOS. S ami az egészségügyi viszonyokat illeti, azok, mondhatom, kriminálisak. Ennyi görvélykórt…

ANTROPOLÓGUS a kert felől.

SÍRÁSÓ. Hát te? Életben maradtál?

ANTROPOLÓGUS. A lisztesládába bújtam be.

SÍRÁSÓ. Jókora lisztkukac.

ANTROPOLÓGUS. Kérlek, kétszer törtek rám. Mégis több mongoloid vonás van ebben a népben, mint elképzeltem.

SÍRÁSÓ. Csak egyszer kinn legyünk közülük! Mennyire van az a Keszi?

MUKÁN. Egy óra múlva ott lehetünk.

SÍRÁSÓ. Akkor gyorsan föl a teherautóra. Majd házról házra megyünk a csomagokért.

MÉRNÖK. S külön testőrséget alakítunk a bemenőt fedezni.

NÉPRAJZOS. Belejöttél a háborúsdiba.

A falukutatók Viola kivételével mind elvonulnak.

KISS TANÍTÓ Violához. Maga nem megy el, Viola? A pusztuló Keszibe, szociográfiát csinálni?

VIOLA. Nem, én meg vagyok elégedve az élő Keszivel. Úgy látszik, alkalmasabb vagyok az élet, mint a halál tanulmányozására. Én az itteni tanulmányaimat akarom folytatni…

A kertből sárgarigófütty, lemegy a függöny.