Nyitóoldal


Németh László művei Negyven év című pályatörténete alapján

(Az egyes félkövér címekre kattintva elolvasható a tárgyalt mű.)


Németh László a Horváthné meghal című novellájával került be az irodalomba. Osvát Ernő csalódására azonban nem szépíró, hanem „a magyar szellemi erők organizátora” akart lenni, s az úgynevezett Harmadik Magyarországot akarta megvalósítani. Úgy érezte, hogy „a két Magyarország, sem a Horthy restaurációt végrehajtó, sem az ellenzékbe szorult polgári liberális, nem az igazi; az igazit, az elődök sugalmazását megértve, a többség érdekét vállalva, nekünk, íróknak kell a magyar népből megidéznünk.” Ennek a Magyarországnak az előhívását irodalmi tanulmányokban Készülődés címen akarta felmutatni. 1926 és 1931 között több mint száz tanulmányt írt: „A régibb magyar hagyományokból, de főként az előttünk járt nemzedék, a Nyugat íróinak a munkáiból igyekeztem kiolvasztani, amit ebben az új országalapításban… használhatunk… ezeket szerettem volna új lovagrenddé, magyar kerekasztallá összehozni.”

Emberi színjáték
Ekkori írásai közül az olvasói szívekben a legmaradandóbb nyomot mégsem ezek a tanulmányok, hanem az Emberi színjáték címmel írt regénye hagyta. „A regény tulajdonképp ironikus műnek indult; azt akartam megmutatni, micsoda testi-lelki fogyatkozások lappanghatnak a szentség mögött. Modellje egy földim… Ezt az alakot növesztettem én meg »impotenciája« felől már-már krisztusi méretekre… A hős a maga lábára állva kibújt az irónia pányvájából, melyet az írói szándék vetett rá, s bár egy csendőrgolyó terítette le, szinte úgy illant a mennybe a szilasi szőlőhegyen köré gyűlt tanítványai közül.”

Gyász
„A Készülődés korának utolsó két éve: görög korszakom… A görögökben én nem az eredményt, a klasszikus formát szerettem… Az első mű, amelyben ez, amennyire korunkban lehetséges, sikerült is: a Gyász volt. Indítást rá első kislányunk halála adott… A regény helyes címe mégis inkább »Büszkeség« lehetne; ez dermesztette bele a falu szemétől ellenőrzött parasztasszonyt, aki [férje és fia halála után] méltó akart a csapáshoz maradni, a vágyakozó élet egy-egy moccanása után, mind vadabb elzárkózásba…”

Bodnárné
A Gyászszal egy időben készült első drámája, a Bodnárné. „Ez is egy parasztasszonyról szól… aki szíve elfogultságára tanult városi fia iránt akkor eszmél rá, amikor a cselédsorba nyomott idősebb, Kainná tett öccsét meggyilkolja… az anya… maga tünteti el a gyilkos mellé állva a gyilkosság nyomát…”

A Tanú
„Az a törekvésem, hogy kortársaimból az új Magyarországért küzdő kerekasztalt hozzak össze, igen hamar hatalmas ellenfeleket támasztott…” A már említett Török Sophie-afféron kívül a szakításnak Babits Mihály és Németh László között másik oka az volt, hogy Kodolányi Jánosnak nem ítélték oda a Baumgarten-díjat. „Maguk a kortársak sem igen értették: mihez s milyen jogon toboroz ez a kritikus, aki nekik legalább még egyenrangúságát sem bizonyította be…

…úgy látom, hogy a magyarság százados pusztulásának a tüneteként, előbb a helyzetérzést, majd a tudatot is elvesztette, mellyel egy nép új történeti körülményei közé jutva, irányt és teendőt talál. Én ettől a nemzeti amnéziától szenvedtem úgy, mint kortársaim közül tán senki sem, s ezt a tudatot akartam dilettáns módra, a végszükségtől igazoltan, újraszőni. »Múzsám a szorongó tájékozatlanság«, mondta folyóiratom bevezetője.”

A minőség forradalma
„A Tanúból négy és fél év alatt tizenhét kötet jelent meg… Pályámnak ez volt a legnagyobb ugrása. Akik a Tanú megindítását a Babits Mihály s köztem támadt ellentéttel magyarázzák: nézzék meg az első évfolyamot. Épp fordítva volt: az ellentét azért támadt, mert e folyóirat igénye s anyaga bennem volt, s az az irodalomra szűkített Nyugat-ban sosem talált volna medret… A politikát ennek az első, tájékozódásra szánt évnek az anyagából teljesen kizártam. A határozottabb politikai állásfoglalást a második évben egy erdélyi lap támadása kényszerítette ki… Az 1933-as év ugyanis, amely Hitlert Németország urává tette, nálunk ellenkező irányú védekező mozgalmat gerjesztett; írók, szociográfusok… a konkrét nemzeti bajok felé fordultak…”

Amikor egy időre a rádió irodalmi vezetését is elvállalta, fizetéséből támogatta a Válasz című folyóirat elindítását. A Tanú egyik számát is a reformnak szentelte, valamint fölvázolta a minőségi szocializmus fogalmát az Európa és magyarság című könyvében. Ekkor írta a Magyarok Romániában című művét.

Bűn
„Sajnos a magam munkájánál ellenállóbb anyag is volt, melyet a »minőségnek«… át kellett járnia: a család.” Első gyermekük halála után még öt gyermeket szólítottak a világra. A vágya az volt, hogy mintacsaládot csináljon. „Hogy ez a modell milyen legyen, a minőség igényén túl… a környező nyomor… a meghirdetett »reform« szélhámos eldurrogtatása” szabta meg.

„Egy kis tanyát, vagy ahogy akkor mondtam, farmot akartam venni, azon a minőség-földművelés, kert-Magyarország sejtjét rendezni be, olyan munkásokat véve fel, akik egyben tanítványaim is. A terv nem volt egészen levegőbe ugrás: épp akkor egy kis pénzünk szabadult fel… a feleségem, a városi lány s bősz anya visszarettent tőle.” A három gyerekkel nehezen kaptak lakást, három év alatt hatszor költöztek. „A pénz egy pesti családi házba épült bele… S én kézirataimból felocsúdva, mint a nyomasztó, négy-ötévi jövedelmemet kitevő adósság törlesztője, ugyanakkor »rózsadombi« villatulajdonos…” Erről írtam Bűn című regényét, egy parasztfiú történetét, aki a fővárosi munkanélküliségből hányódva egy villa építésénél segédkezik.

Villámfénynél
Ugyanez a harc jelenik meg Villámfénynél című drámájában, csak épp forróbb környezetbe, a magyar faluba helyezve, ahol a körorvos, akit sötét napi tapasztalata naplóíróvá, szociográfussá tett, jómódú feleségével, száz holdat örökölve, egy kis kórházi osztályt akar létesíteni. „Az orvos, akiben [a csinos szomszédlány iránt] a nem várt megértés, kibeszélés izgalma szenvedéllyé lobban: e szenvedély »villámfényinél« látja meg a sivár tájat, amelyre jutott. Hogy az éretlen lány nem társ a jövőre: csakhamar belátja, de családjában sem tud megmaradni többé, otthagy feleséget, gyereket, birtokot, hogy a szegények orvosává legyen.” Ez volt az első drámája, amelyet bemutattak.

Cseresnyés
Következő, Cseresnyés című drámájában a felbomlott farm történetét írja meg. Itt is a nő a bomlasztó, a családanya többévi alkalmazkodás után kitör, és elhagyja a farmot lánya boldogsága érdekében.

Győzelem
E drámájában „Az egyetemi tanár apát, aki rég föladta, családjába, betegségébe temette ifjúkora kedves gondolatait, kisebbik lányának váratlan szerelme az okos népfőiskola-szervező parasztfiú iránt ragadja ki a balatoni villából meghalni, de a fiatalokon át mégiscsak győzni, a népfőiskolává alakított rozoga majorban”.

Papucshős
„A Papucshős a belátás s az önfeláldozó szeretet hősét mutatja be a szánalmas régészben, robotos kenyérkeresőben, a nevetést a nevetők ellen fordítva…” A régész, hogy felesége igényeit teljesíteni tudja, feladja szakmai vágyait.

További Németh-darab az időszakból:

Bethlen Kata

Utolsó kísérlet
„A Tanú-t 1937 tavaszán hagytam abba. Írói elszigeteltségem közben még nagyobb lett, főként, mióta rádió állásomat… otthagytam… Ekkor kezdődtek a támadások, melyekben nemcsak a különféle irodalmi és politikai hatalmak emberei vettek részt, de szinte minden számottevő magyar író, olyanok is, akiknek tisztelőjük, első méltatójuk voltam… A legnyomósabb ok a Tanú megszüntetésében mégis az volt, hogy a történelem szökőárja megindult felénk, az a boldog kor, melyben a Duna-vidék kis népei azt hihették, hogy maguk választják sorsukat, s az olyanféle novum organum, mint a Tanú, ezt a választást befolyásolhatja, mint illúzió sem tarthatta magát. De ami elveszett mint politikum, nem menthető-e meg mint művészet, regény? Ha az én kísérletem az utolsó volt is, történetét s értelmét nem lehetne-e megnövesztve egy regényben, regényciklusban, épp Utolsó kísérlet címen a közelgő sötét időkre rögzíteni? [A hős] Miután vágyát, az iskoláztatást kivívta, a katolikus vidéki városon át Pestre jut, az egyetemen az ellenforradalmat megszemélyesítő történész lesz a mestere, s a vele vívott párbajban (közben párt is szerezve) jut el a Kísérlet küszöbére. Az egyetemet otthagyva, könyvesboltot nyit a Belvárosban, mely az elit találkozóhelye, kerekasztala lesz. Az itt összeverődött társaság építi föl egy megnyert mecénás segítségével… tágabb Cseresnyésül a Magyar Intézetet, melyben nemcsak az új Magyarország, de az új Duna-Európa, a 20. századi szocializmus is szövődik-terveződik. A hét részre tervezett regény torzó maradt. Első része, a gimnáziumba küldetést kiküzdő parasztfiú története (Kocsik szeptemberben), még 37 őszén elkészült; a következő nyáron a püspöki város s a kamaszkor képe és drámája (Alsóvárosi búcsú); 39-ben a harmadik rész (Szerdai fogadónap) első fele: Mester és tanítvány viszonya, 40-ben a második rész: a Másik mester címen a házassághoz vezető szerelem regénye jelent meg.”

A történelem árnyékában
„A regényt az a szökőár szakította félbe, amely ellen készült, s egész másképpen ütött ki, több alkalmat adva a védekezésre, mint elképzeltük… Csehszlovákia megszállása táján egyik folyóiratunk engem is felszólított, hogy a fiatalabb nemzedék nevében az akkori idők megdöbbentő jelentőségéről, a német származásúak nyílt, tömeges visszanémetesedéséről, a disszimilációról írjak. A fél ívre tervezett tanulmányból egész kis könyv lett, sok tekintetben hibás, amelyben azoknak a hónapoknak minden töprengése, zaklatottsága utat talált (Kisebbségben).” Ezt a könyvét több támadás érte, mint összes addigi írását.

„Ugyanezen az őszön, már a lengyel hadjárat után, a nagy regényíró, Móricz Zsigmond vette át a Kelet Népe című folyóirat szerkesztését, s könyvem alapján maga mellé fogadott, adjutánsul… Az Utolsó kísérlet írójából publicista s vándorelőadó lett…” Az országot járta, és igyekezett kis magyar szigeteket kialakítani, az ébredő magyar öntudatot növelni.

Ezt szolgálta akkor első irodalomtörténeti munkája is Berzsenyiről. A nagy népeknél az irodalomalapítás spontán módon, több évszázad alatt megy végbe. Németh azt vizsgálta, hogyan, milyen hibákkal folyt le ez nálunk a tizennyolcadik–tizenkilencedik században, s miként maradt ki belőle olyan nagy lehetőség, mint amit Berzsenyi tehetsége jelez, „amit Ady úgy fejezett ki: hogy veszett el a magyar a magyarban…”.
Ennek a korszakának legjelentősebb műve Széchenyiről írt tanulmánya volt. Széchenyi, aki „harmincöt éves koráig édeskeveset tudott hazájáról… a nemzet képzeletét olyan nagy, szimbolikus tettekben foglalkoztatta, mint jövedelmének a felajánlása a megalapítandó Akadémiára, az adófizetést megtörő Lánchíd építése, megőrülése s az őrültek házából a Bach-rendszert csúffá tevő Blick kicsempészése”.
Ekkoriban sok időt töltött színházi kritikák írásával is. „Az irodalom rádiusza sehol sem nyílhat tágabbra, mint a nemzeti drámára rákapatott tömegekben… a színházi Felhőkakukkváron, mely az író s tömegek közé épült, mégsem törhetünk át: a színház, ha egyáltalán műsorra tűzi, a nemzeti dráma jövője szempontjából legfontosabb darabokat mellékmunkaként kezeli, az úgynevezett színházi világ, kritikusok, pletykalapok meg határozottan ellenségesek vele szemben.

A harmadik fontos terület, mellyel ekkoriban foglalkozott, „a Duna-gondolat, a szomszéd népekhez fűző kívánatos barátság volt. A Híd megindulásakor egy Most punte silta című cikkben, mely a három kelet-európai nyelvcsalád, szláv, román s finn nyelvén ismételte meg a »híd« szót, a kelet-európai népek összetartozásáról írtam…”.

Az értelmiség hivatása
„1942 őszétől világos volt… hogy Németország a háborút elvesztette. Az is kiderült, hogy Magyarország szovjet fönnhatóság alá kerül… Minden okom megvolt, hogy a Rákosi-korszak elkerülhetetlenségét látva, hazámért s magamért aggódjam. S mégis, aki kezébe veszi az 1943–44-ik évből összegyűjtött írásaimat: Az értelmiség hivatását, meglepve látja, hogy soha, tán még a Tanú első számaiban sem dolgozott ilyen derűs színekkel a tollam… Az eszmének e napfelkelte mellett: egyéni szorongássá vált a felénk hömpölygő háború s a magamat fenyegető veszély. 1943 nyarán már biztos volt, hogy a nevemmel kapcsolatban egyre többet emlegetett »harmadik út« a bűnösök közé sorol. Ha az előző évi Balaton-parti konferencián épp az én beszédem hangolta össze az odagyűlt népi írói kört, a fiatal értelmiséget, 43-ban már csak azért mentem le, hogy az előző évi barátok közül jövő fenyegetésekre a történtek áttekintésével, a megnyíló lehetőségek képivel s az írókra nehezedő felelősség szemükre lobbantásával válaszoljak.”

Magam helyett
1943 telén életrajz írásába kezdett. Ezt több részletben írta, s az időrendiséget sem tartotta be. Sorba rakva összeáll élete története. Fiatalkorát a Három világ, Álom és valóság, A kohó fejezetek mutatják be, majd az Ember és szerep, Tanú-évek, Kisebbségben következnek.

„57 után megint elővettem, s 45-nél kezdve vásárhelyi éveim s fordítókorom írtam meg, addig, amíg 56 november 4-e hajnalán a házamból kicsúszok… a Hipertónia-levelek-ben betegségem története 62-ig, sőt 64-ig benn van…”

Sámson
„Az új korszak elején mindjárt olyan munka áll, mely, bár csak a csoda őrizte meg… bizonyos fokig jelképe is lehet annak, ami következett.” Tíz évvel később Judit és Magda lánya kibetűzte és legépelte, s átadta karácsonyi ajándéknak. Amikor az ostrom után „Békésre megérkeztünk, két érzés volt bennem. Egyik az ocsúdásé, a visszatért erőé: egy jómódú ház vendégeként élvezhettem, hogy gyerekeim megint iskolába járnak… A másik: a méltatlanság, megaláztatás érzése. Míg írótársaim, akikre szükség volt, magas állásba kerültek, én olyan írásokért, melyeken ma sincs szégyellnivaló, a börtön kapujában álltam. Ez a két érzés kapcsolódott össze Sámson drámájában, akinek a kinőtt haja belső mitológiámban eddig is jelképe volt kivételes megújhodó képességemnek.”

Óraadók királysága
Az új világba munkanélküliként került át. Tanárként kívánt elhelyezkedni, kísérletezett Debrecenben, Orosházán, Békésen, Kecskeméten, Sárospatakon, végül a hódmezővásárhelyi gimnáziumé az érdem, ahová föl merték venni óraadó tanárnak. Az első évben csak a szakmájához tartozó biológiát és irodalmat tanított, a második évben miniszteri engedéllyel történelmet, vegytant, matematikát is. Első ott megjelent írása A tanügy rendezése.

Később „Munkám méltósága is javult: »pedagógiai kísérleteket« végeztem, s egy ideig mint a Népi Művelődési Intézet megbízottja, a felnőttoktatás ügyében is memorandumozhattam”.

Akármilyen méltatlannak érezte a helyzetét, úgy gondolta, hogy élni és fejlődni kell, és a magyar írók sosem élhettek olyan rendszerben, amellyel egyetérthettek volna. Oktatói munkássága során a vásárhelyi évek fő célja az lett volna, hogy a tanított anyagot lejegyezze, s ennek kapcsán a Négy könyvet (Történet, Természetismeret, Matematika és alkalmazásai, Nyelvek) megírja. Ezekben egy új oktatási modellt szeretett volna bemutatni, ám erre végül nem került sor. Judit lánya évtizedekkel később a meglévő anyagból összeállította a Négy könyv anyagát.

Szerettem az igazságot
A vásárhelyi évek lázas tanulásban teltek. Németh László mégis számos munkáját itt írta meg. A Mathiász-panzió elveszett kéziratát újraírta, és másik parasztdrámáját, az Erzsébet-nap címűt is befejezte. Átírta az 1937-es VII. Gergelyét, és Széchenyi-tanulmánya folytatásaként elkészült róla szóló drámája is.
„A másik két dráma egy fölszólításra volt válasz, hogy régibb műveim vonjam vissza…” Az egyik hőse Husz János, „akit hőssé az tesz, hogy nem meri az igazság kezét elengedni. A másik válaszul készült dráma: az Eklézsia-megkövetés Misztótfalusi Kis Miklósról, a 17. századi erdélyi nyomdászról szólt… akit igazságfeltáró magamentségiért az Eklézsia a maga megkövetésére szorít, amibe bele is hal.”


Iszony
„Az Iszony keletkezése, sorsa igen feltűnő módon üt el más műveimétől. Azokat szinte egytől egyig a magam makacssága, a mások ellenállása ellenében, szinte szögként ékelte bele a világba; az Iszony-t, kis túlzással azt mondhatom, úgy húzták belőlem ki… attól fogva, hogy az új folytatások a Válasz-ban megindultak, számról számra kaptam a biztatást. A regény megjelenése még azon a jégpáncélon is olvasztott valamit, amibe akkor már évek óta be voltam fagyva, magánbeszélgetésben a főideológus kulák-ábrázolásom magasztalta. Külföld felé is ez törte, amennyire törhette, az utat. Csak én nem tudtam… igazán megszeretni… valószínű, hogy a nemi élettől csak vadabbá váló szüzességről s ezen át a világgal keveredni nem tudó tisztaságról aligha készült hasonló írás…”

Égető Eszter
„Az Iszony megjelenése után, 1948 tavaszán, úgy látszott, mintha a regényírói pálya mégiscsak megnyílt volna előttem… elfogadtam a sárospataki kollégium meghívását, s ott a porta melletti szobácskában láttam hozzá a Drága jó nyolcadik (egy tragikusan végződő diák–tanár regény) penzumaihoz. De a történet túl közel volt hozzám… úgyhogy néhány hét után, a könyv negyedében-ötödében hirtelen abbahagytam… temetői sétáim egyikéről egy új regény tervével tértem vissza, s utaztam haza már másnap Vásárhelyre…

A regény témája rég bujkált bennem, s az utóbbi időben mind keservesebb, mondhatnám világméretű tapasztalatommá vált: az Éden ott van az ember előtt, látszólag egy hajszál választja el tőle, de épp ez a hajszál az, amit nem léphet át, mert ez az emberi természet, vagy ahogy akkoriban nevezni kezdtem: az őrültség.”

A modellt sokáig kereste. Végül vásárhelyi háziasszonyáról, Kristó Nagy Istvánnéról mintázta meg alakját. „A regény terve igen egyszerű volt: kilenc fejezet s egy epilógus… s minden egyes fejezet egy-egy szonátaformában szerkesztett háromtételes kis regény: egy édenalapító kísérlet [apával, férjjel, fiúval] s a ráváró bukás története.

A regény másik, sokat vitatott tulajdonsága, hogy Méhes Zoltán alakjában magamat is berajzoltam a regénybe… a regény modelljeinek, a család körül fölsorakozó »őrültek«-nek is elégtételt akartam szolgáltatni, hogy magamhoz sem vagyok enyhébb… Őrültjeim, ha betegek s pusztulásra ítéltek is, rokonszenvesebbek, mint a regényben fel-feltűnő okosok, józanok, sikeresek… nemcsak célszerű, de helyes is volt, hogy a regény eredeti címét… a lektor tanácsára Őrültek-ről, a hősnő nevére, Égető Eszter-re változtattuk.”

A könyv 1949-ben politikai nyomásra nem jelenhetett meg. Hét évvel később is csak egy rész átírásával engedélyezték megjelenését.

Gályapadból laboratórium
„Az Égető Eszter letiltásával megint foglalkozás nélkül maradtam… Családom szerencséjére azonban akkorra, már az ötven felé, egy harmadik foglalkozásba is beletanultam, mely a következő évtizedben az életünk biztosította.

Az első könyv, amelynek átültetésére vállalkoztam, Wilder Caesar-ja volt. Ekkoriban indultak meg özönnel az orosz könyvfordítások. Oroszul értő fordítónk azonban viszonylag kevés volt, író alig valaki. Az Iszony kiadója, aki tudott orosz nyelvismeretemről, így bízott meg a Karenina Anna fordításával, egy másik kiadó Groszman szovjet író Sztyepán Kolcsugin-ját osztotta ki rám. A 49-es évet ennek a két regénynek a fordításában töltöttem… Veres Péter közbenjárására értük el, hogy a Karenina Anná-t végre lektorálták. A fordítás az orosz lektor véleménye szerint hibátlan volt. Az irodalmi szerkesztő szerint mint magyar szöveg döcögött, át kellett írni. Azt ma már nehéz elképzelni is, hogy ez mit jelentett. De 1950 könyvnapjára megjelent végre az új magyar Karenina Anna, alighanem a legolvasottabb magyar nyelvű könyv… 1949–57 közt egész könyvtárnyi orosz, cseh, majd nyugati munkát fordítottam, amelyek közt volt olyan remekmű, mint a Karenina Anna, Tolsztoj Elbeszélései, Alekszej Tolsztoj I. Péter-e, később három Shakespeare-, három Ibsen-dráma, több érdemes orosz, cseh, német mű, de sok, amelyeknél magam, ugyanannyi fáradsággal, különbeket írhattam volna.”

Galilei
„1952 tavaszán a főideológus: Révai József… azt kérdezte: nem volna-e kedvem eredetit is írni? Néhány nap múlva a Nemzeti Színház dramaturgja keresett föl, megtárgyalni, mi lehetne az az eredeti. Nem a mondanivalóimra, a lehetőségekre gondolva latolgattuk, mi az, ami… megírható. Így dobódott fel a szó: felfedező. De ki? Galilei például… történetét mint tanár ismertem meg… A drámát fordításaim miatt azonban csak 1953 tavaszán írhattam meg…

De a Rákosi-kormány s vele Révai épp aznap mondott le, amikor a kéziratot postára adtuk; így aztán még csak választ sem kaptam rá soha.

Maga a dráma azonban… dolgozott s csinálta körülöttem a másik drámát, a Galileiétől nem egészen elütőt. A színháztól a mű előttem ismeretlen fórumokhoz került, amelyek visszaadni nem akarták, elfogadni még kevésbé, hanem új és új módosító javaslatokkal tolták ki az elhatározást… Ugyanakkor egy másik front is alakult mögöttem; író barátaim, akik a darabról csak azt tudták, hogy Galileiről szól, s megtortúrázása áll a gyújtópontjában, azt kezdték hajtogatni, hogy kommunista megrendelésre antiklerikális darabot írtam, a földön levő egyházat tiprom; én, aki az előző rendszerben VII. Gergelyt magasztaltam.”

Németh a támadásokra két drámával válaszolt. „Az Áruló-nak Görgey, a 48–49-es szabadságharc tábornoka a hőse; harminckét éves korában olyan hadvezér, amilyen a Hunyadiak óta nálunk nem született. Kossuth azonban a világosi fegyverletétel után a harc elvesztésének az ódiumát is rá dobja… nem a két nagy ember párbaja érdekelt, hanem hogy miképp lehet egy olyan vádat, melynek piciny részét a túl érzékeny lelkiismeret is igazolja, egy hosszú életen át mégiscsak elviselni.” Végső konklúziója, az hogy, „Görgey, ha követett is el hibát, nem volt áruló; bűnbakul azért kiáltották ki szívesen, mert a szabadságharc vezérkarában senki sem szerette…”, s a nemzet is így jobban viselte a csapást.

A másik ekkor írt dráma a Szörnyeteg volt. „Mi az oka, hogy egy ember, aki kapcsolatokban lélegzett, barátság, szerelem, apaság, mester-tanítványi viszony gyökereivel akart az életbe kapaszkodni, java erejében elmagányosodik, mint alkotó hamvába hal, ahogy a többiek érzik és gúnyolják: szörnyeteg lett… A történet: a professzor előadásaira betévedt vegytan hallgatónő… fölfedezi őt, megérzi, s egyszer utoljára még ki is gyújtja benne a lángot. Az így keletkezett kapcsolatot azonban ez a lány sem képes elviselni, rövid házasság után megszökik belőle. A dráma szerint a szörnyeteg (ha a hosszú éheztetés túlzóvá teszi is) tulajdonképp a normális ember, aki az emberi kapcsolatokat még úgy akarja élni, ahogy kortársai már nem bírják, s a visszautasítás, vagy inkább kifulladás az, ami barlangjába újra és újra visszaűzi.”

Közben Illyés segítségével a Nemzeti Színháztól visszakapja a Galileit.

„54 őszén a Nemzeti igazgatója újra megpróbálta műsorra tűzni [a darabot], hogy egy új politikai hullám megint lesöpörje. 55 elején a Csillag szerkesztője vállalta végre a kiadás kockázatát… A barátok, akik a betegségbe hajszoltak miatta, persze nem voltak sehol, sőt most mindenki az ÁVH ellen írt pamfletként olvasta. Az írók és művészek nyilatkozatába is belékerült, a párt főtitkára külön kihallgatáson okolta meg: mért nem engedheti meg a bemutatást. Újabb egy évbe telt, amíg 1956. október 20-án bemutatták. A harmadik előadás szüneteiben az utcai harcok híreit hozták be a színházba a nézők. A következő évben azonban még több mint százszor adták.”

További Németh-darabok az időszakból:

Petőfi Mezőberényben
II. József
Apáczai


Levelek a hipertóniáról

„Amikor a betegségről beszámoló leveleimet… elkezdtem, nem gondoltam arra, hogy a baj gyorsnak ígérkező lefolyását megváltoztathatom: megfigyeléseimmel, a szervezetemnek föltett kérdésekkel, a kapott válaszokkal inkább csak az ész méltóságát iparkodtam megőrizni; attól a pániktól, mellyel a halálos baj az emberek egy részét megrohanja, a természettudomány fegyelmivel elszigetelni.” Németh László nyomon követte és elemezte betegségét, állapotának változásait. „Az első fontos lépés az volt, hogy az egymást váltó tevékenységeket nap mint nap végigkutatva rájöttem, hogy betegségem foglalkozási betegség, a vérnyomást a fogalmazás (írásban vagy szóban), ami [legjobban] megemeli… a tréfásan agydiétának nevezett napirendet vezettem be, mely tevékenységeim úgy állította össze, hogy a vérnyomásfokozók közé egy-egy vérnyomáscsökkentőt iktattam”, kertészkedést, sétát stb. Valószínűleg ennek köszönhette, hogy az első időszak nagy megterhelései ellenére még huszonkét évig élt hipertóniával.


Megmentett gondolatok
„A betegség telt aggyal ért… S most itt volt váratlanul az idő előtti szüret, a halál… A betegség… szerénységre kényszerített…” Napi teendői mellett mégis tanulmánysorozat írásába kezdett, nem kímélve magát. Többek között megírta a Líráról szóló tanulmányát, továbbá Tolsztoj inasaként, Bartók és 19. századi zene, Vásárhelyi séták (pedagógiai kísérleteiről) című írásait. A Nóra ürügyén a kis irodalmak szépségét tárgyalja, kedves barátjára emlékezik a Gulyás Pál szobájában. Egy kérdésre válaszolva Vallási türelemről ír (amely szerint hívőknek és hitetleneknek el kell tűrniük egymást). Ez a tanulmánygyűjteménye a háború után írtak közt tán a leggazdagabb.

„Akik, legártatlanabb írásaim megjelenését egy évtizeden át letiltották, azok léptek fel, hogy az új szelet a szabadság bajnokaiként vitorlájukba fogják… Azt gondoltam, medret kéne ásni ennek a vadvíznek, komoly irodalmi s politikai célok felé terelni a lelkesedést… Állítsunk össze nekik s rajtuk át az egész ifjúságnak egy könyvet, amely komolyan venné az annyit használt tapasztalatátadás szót – tapasztalataink s egyben ideáink átadását, a sötéthez szokott, tétován tájékozódó fiatal szemeknek. A könyv első fele a Megmentett gondolatok lesz, az eszmények átadása; második fele, mely Műfaji kérdések címen a dráma- és regényírásról, verstani kérdésekről, műfordításról írt tanulmányaim gyűjtötte össze: a mesterségbeli tudásé. Az egész kötetnek bevezető tanulmányáról a Magyar Műhely címet adtam…” (A könyv ebben a formában sohasem jelenhetett meg.)


Sajkódi esték
„Az ötvenhatos felkelés vidéken ért… Két félelem vitt föl – az utolsó négy napra. Az egyik, hogy a magyarság bevérzi a kezét… A másik félelem, hogy a fürdővízzel kiöntik a gyereket; a romlott szocializmussal magát a szocializmust.” Cikkeiben erre figyelmeztette a nemzetet. A forradalom után bár a Kossuth-díjat is át kellett feleségének vennie, az írók letartóztatásából kihagyták, de Togliatti írók szerepével foglalkozó cikkében őt pécézte ki fővádlottnak. 1957 márciusától az év nagy részét Sajkodon töltötte. Ekkor írta Hogyan tanítottam Vásárhelyen a  történelmet, Macaulayé és az angol műhely című tanulmányait, és számos félbemaradt írását is befejezte.


Az utazás
„1959 nyarán meghívást kaptam egy öthetes útra a Szovjetunióba. Bár kivételes erőpróba volt, nem akartam kibújni alóla, már csak azért sem, mert a népi író viták után a béke felajánlását jelenthette… A moszkvai út hatása az volt, amire számíthattam: baloldali »barátaim« ahelyett, hogy költött fantomuk hamis voltát belátták volna, a változás, a törés nagyságát iparkodtak kételkedő mosollyal hangsúlyozni; a jobboldaliak átvették a labdát, itthon s külföldön árulásról írtak és beszéltek. Az én első mozdulatom az volt, hogy feladtam a tervbe vett szovjet útirajzot, visszabújtam Sajkódra…”

Ekkor érezte először, hogy talán országos kérdésekhez is hozzászólhat, s ennek eredménye volt, hogy az 1961-es év könyvnapjára a befejezést lassan megérő tanulmányok is megjelenhettek Sajkódi esték címen. A támadásokra Az utazás című drámájával válaszolt.

„A cselekményt elindító ötletet két újságíró adta: amikor orbáncosan hazatértem, szinte az ágyból ugrattak ki, hogy a telefonmegbeszélés szerint interjúkérdéseiket átadják. A hosszúra nyúlt beszélgetés végén, amikor a kérdéseket kértem, ők álltak fel azzal, hogy erre már nincs szükség: a »kötetlen« beszélgetés jobban hat majd az interjúban. A csel, melynek én nem (vagy csak félig) dőltem be, lesz a vígjátéki tanár veszte, akinek egy nagyhangú propagandacikkben kell valóban mondott tanári megjegyzéseit visszakapnia… A hatás azonban, amikor a darab megjelenhetett, sőt elő is adták, épp az ellenkezője lett; okos emberek nem haboztak, hogy a vígjáték kirajzolta szerepekbe belépjenek; legnagyobb újságunk a darab kéziratát bemutató előtt tilalmam ellenére elorozta, s »legkompromittálóbb« részletét, a tanár és tisztelő beszédét megcsonkítva, több százezer példányban kiadta, a disszidens írók meg, élükön a legelőkelőbbek, sorra felvonultak, hogy az árulás bélyegét rám süssék.”


A Bolyaiak
„A szépirodalmi műnek, melybe a moszkvai út után temetkeztem, sugallója egy erdélyi származású tanárnő volt, aki fejébe vette, hogy a hazájabeli két nagy matematikusról, Bolyai Farkasról s lángeszű fiáról, Jánosról, a nem euklideszi geometria egyik felfedezőjéről, drámát kell írnom.” Vonzotta a színhely, Erdély, először egy tanulmányt írt, majd két drámát írt, az egyiket időben elhúzva, a másikat az idő szűk terepén összevonva. Apai dicsőség és A két Bolyai, amelyet be is mutattak. Végül készített két filmtervet is. Az egész anyag Változatok egy témára címmel könyvben is megjelent.


A Nagy család
Másik ekkoriban írt darabja a munkásságában – először női főszereplővel – a nők szerepével foglalkozott a társadalomban. A nők tragikuma, hogy a női felszabadítás gyümölcseként két műszakban dolgozhatnak, s a virgonc hivatali nők a férjeiket is elszedik tőlük. „A dráma arról szólt volna, mint találja meg (gyermekeit is beléfogadva) a fölbomlott kis család összetartója a nagy családban erkölcsi ereje lekötőjét.”


Gandhi halála
„A közéleti obsitot megkaptam, s azóta írói adósságaimnak élek… Decemberben a Gandhi halála készült el. De még ekkor sem gondoltam arra, hogy drámát írjak róla… Csak amikor önéletrajzából s a nyolckötetes Mahatma kiadványból… igazán megismertem az életét, akkor ismertem fel a tragikus vonásokat… A dráma a következő nyáron, a hindu–kínai határviszály idején jelent meg, s a szerkesztőnek a külügyminiszterig kellett mennie, hogy a közlésre engedélyt kapjon. Ami nemcsak a politikai ellenőrzés jele, azé is, amire nyugaton nincs példa, hogy milyen nagy nemzeti esemény egy irodalmi mű megjelenése vagy meg nem jelenése.”


Irgalom
Édesanyja halála után többször elkezdett, rég vajúdó regényére, az Irgalom-ra szánta idejét, amely önéletrajzi ihletésű. „A regény témája eredetileg is a nyers, fiatalos, kicsit tüntető erkölcsi szigor belátássá érése volt. Most azonban, hogy a tíz hónap alatt lejátszódó történetben négy évtizednyi lelki fejlődést kellett rekapitulálnia, a regényből kinövő szobor méretre, tartalomra is nagyobbá lett.” Németh e regényében mindazt a lelki változást, ami pedagógus múltjával kezdődik, betetőzi, megbocsát az emberiségnek. Az Irgalom főhőse így leglíraibb alakja lesz, aki rájön arra, hogy az embereket nem elítélni kell, hanem segíteni.


Újabb drámák
Egészségileg egyre rosszabb állapotban lévő író az irodalomtól több drámán keresztül búcsúzott. Befejezte a Pusztuló magyarokat, megírta a Négy prófétát, amelyben azoknak a prófétáknak – Hosea, Jesaia, Jeremia, Ezékiel – állít emléket, akik veszélyes helyzetben is erősíteni tudják nemzetüket. A Harc a jólét ellen főhősében a vásárhelyi különcséget, a filozófus történeti típusát s önmagam reagálásmódját olvasztottam egy alakba. Tölcséry Mihály szerint az emberiséget, legalábbis a fehéret, a jólét fogja tönkretenni… Az atombomba híre is ezért rémíti meg: a gőz, villanyáram kora után itt van az atomkor, s vele a jólétnek az eddigieknél is pusztítóbb hulláma.” Ekkoriban íródott Puskinról szóló Csapda és Semmelweist bemutató Az írás ördöge című drámája is.


„A publikálás nekem sohasem volt öröm. Azok közé az írók közé tartoztam, akiknek a könyveiről később derült ki, hogy nem is olyan rosszak… A mű volt az egyetlen nyelv, melyet még beszéltem, most, hogy ez is megszűnik a közlés szerve lenni: a Certosa teljesen bezárult…”

Németh László családja írásai tükrében (Részletek)


Memike elrepült

Mérleg – 1965
Karácsonyi ajándék a hatvanéves Meminek az 1965-ös évfordulóra

Lányaim