Nyitóoldal


Husz János (1946)


SZEREPLŐK
HUSZ JÁNOS
CHLUM JÁNOS, lovag, Husz kísérője
MLADENECI PÉTER, Chlum János kancellistája
DUBA VENCEL
VITUS, Chlum János szolgája
PALEC ISTVÁN, püspök
CAUSIS MIHÁLY, németbródi plébános
ZARABELLA, firenzei bíboros
GERSON, a párizsi egyetem kancellárja
STOKES, angol doktor
A LITOMISLI PÜSPÖK
D'AILLY CAMBRAY-I PÜSPÖK
ANGOL PÜSPÖK
TRIDENTI PÜSPÖK
ÁGOSTAI PÜSPÖK
ÖREG PÜSPÖK
RIGAI PÜSPÖK
OLASZ PÜSPÖK
SPANYOL PÜSPÖK
ZSIGMOND KIRÁLY
FRIGYES, nürnbergi gróf
LAJOS, pfalzi palotagróf
WARENTRAP
NÉMET DOKTOR
NASO
FRIDA ASSZONY
KONSTANZ POLGÁRMESTERE
ELSŐ PAP
MÁSODIK PAP
HARMADIK PAP
BARÁT
CSEH PAP
PRIOR
PATER HARIBALD, Husz gyóntatója
EGYIK ASSZONY
MÁSIK ASSZONY
PODEN, bádeni lovag
SZOLGÁLÓ FRÁTER
EGYIK ŐR
MÁSIK ŐR
ELSŐ KATONA
MÁSODIK KATONA
ÖREG PARASZT
PARASZTASSZONY
LEGÉNY
POLGÁR
POLGÁRASSZONY
ELSŐ SUHANC
MÁSODIK SUHANC
KREPKA, cseh úr
EGY ANYA
GYEREK
GYEREK APJA
ÍRNOK
POPPENHEIM LOVAG
PAP
EGY ÖREGASSZONY
CLEMFIA LAJOS, udvari marsall
DIÁK
ELSŐ ZSOLDOS
MÁSODIK ZSOLDOS
Bíborosok, püspökök, prelátusok,
jegyzők, katonák, szolgák, tömeg


ELSŐ FELVONÁS

Frida asszony lakása a konstanzi Szent Pál-torony mellett. Itt kapott szállást az udvarra nyíló kicsiny szobában Husz és Chlum János lovag, a kísérője. A játék a kis lakás másik helyiségében folyik; ez a helyiség szoba is, konyha is; a sarokban kürtős, kemenceforma tűzhely, a fal mellett padok, jobboldalt ruhatartó láda, két láb s egy asztallap, amit az ebédhez állítanak össze; a keskeny ablak alatt írópad, a lovag kancellistája részére. Szemben a tűzhely mellett a lépcsőházra nyíló ajtó; a bejövő néhány lépcsőfokon ereszkedik a szobába. Husz szobájának az ajtaja bal oldalon van; az ablak a jobb falon az utcára nyílik. Emeleti lakás; a földszinten péküzlet. Az utcáról besárgálló fény mellett a tűzhely világossága is szóhoz jut. Vitus, a lovag szolgája ura páncélját tisztogatja, amikor a lépcsőház felől a két asszony félénken benyit.

EGYIK ASSZONY a karján kosár. Nem háborgatunk? Egy kis halat hoztam a vendégeknek. Az ilyen szent ember, gondolom, húsos napon is halat kíván.

MÁSIK ASSZONY ő is kiveszi, ami a kosarában van. Én pedig egy kis vajat, amiben sütheted. Az arany bővebb ma Konstanzban a vajnál. De az én sógorom majoros Gottliebenben.

EGYIK ASSZONY. Énnekem pedig a halászok közt van ismerősöm. A halak is érzik, hogy teli van a város püspökkel. Azt mondják, ha egy évig eltart a zsinat, nem marad egy hal sem a Bodeni-tóban.

VITUS a sarokból. De még lány sem Konstanzban.

Az asszonyok most veszik észre Vitust; ijedten visszahúzódnak, s Fridára néznek.

FRIDA. Ez Vitus, a méltóságos Chlum János úr szolgája. Az asszonyok bókolnak. Vitus tovább fényesíti a páncéldarabokat.

MÁSIK ASSZONY. Boldog vagy, Frida asszony, hogy ilyen jámbor vendégeket kaptál.

EGYIK ASSZONY. De az ám; nálunk tele van síposokkal meg borbélyokkal. Az ember nem talál egy imádságot a fejében a sok sípolástól.

MÁSIK ASSZONY. A síposok hagyján. Mifölöttünk afféle jófirmák laknak. Nem tudom, hová rakjam a lányomat; a lépcsőházban föl-le férfiak; ott szedik rendbe a ruhájukat. Azt mondják, háromszáz örömlányt hoztak a városba.

VITUS. Mi az hatan kardinálisnak, háromszáz püspöknek, négyszázhúsz prelátusnak.

MÁSIK ASSZONY. Már az igaz; harminc év sem lesz elég, hogy a piszokból, amit ez a szent zsinat rajtunk hagy, kimosakodjunk.

EGYIK ASSZONY. Ők elmennek, s a mi részeges férjeink itt maradnak. Csak ami a pohár fenekén marad, attól is álló nap részegek lehetnek.

MÁSIK ASSZONY. Elszoknak a tisztességes munkától. Az uram egy patkófölverésért többet kap, mint régen egy ablakrostélyért.

EGYIK ASSZONY. Jó neked, Frida, hogy özvegy vagy.

MÁSIK ASSZONY. Sem lányod, akit félteni kellene.

EGYIK ASSZONY. Vitusra néz. Az egész Szent Pál utca irigyel a csehért. Azt mondják, nincs jámborabb ember a zsinaton.

FRIDA. Védőszentje, a boldogságos János evangélista sem lehetett tisztább nála.

EGYIK ASSZONY. Szokott veled is beszélgetni?

FRIDA. Mint én most veletek.

EGYIK ASSZONY. Üdvösségedre tartozókról is?

FRIDA. A lélek békéjéről, az özvegyek boldogságáról. Hogy hosszú időt adott neki az Isten; megvarrhatják lelkük kelengyéjét. Este behív, és derék német énekekre tanít.

EGYIK ASSZONY. Á, boldog vagy te, Frida. A posztókereskedő az udvarunkban vele jött Stuttgartból. Azt mondja, ott a leggazdagabb polgárok is kaptak rajta. Vitusra néz.

VITUS. Két évig is ott tanyázhattunk volna, ha minden hívásnak megfelelünk.

FRIDA. Aki egyszer hallja, békés és nyugtalan lesz a szíve. A mennyország hárfái vannak a torkában.

EGYIK ASSZONY. Mondják, hogy itt is beszélt, a péküzlet előtt.

FRIDA. Le akart menni az utcára, egy polgár ráismert, és kérdést tett neki. Aztán mind többen kezdték hallgatni, úgyhogy egyre hangosabban kellett beszélnie. A végin már az emeleti ablakok is mind rakva voltak; a péküzletben fölfordították a pultot, s az uraknak a Szent Márton utcán kellett kerülniük a csődület miatt. Azóta itt ül a szobájában.

EGYIK ASSZONY. Most is itt van?

FRIDA. A beszédjét írja a zsinatra.

MÁSIK ASSZONY. Azt mondják, nem szabad beszélnie. Vitusra pislantva. Kiátkozták.

VITUS. Ne féljen attól az asszonyság. Azért nem lesz kénkő benne a vajából.

Péter Husz szobájából, papi ruhában, tekerccsel.

PÉTER Vitushoz. Gazdád a saruját kéri.

VITUS. A saruját. Amikor én a térdkalácsát fényesítem. Elkezdi a sarut keresgélni.

EGYIK ASSZONY meredten nézi Pétert. Ez ő?

FRIDA. Ó, dehogy… Ez Mladeneci Péter, a gróf kancellistája. Ő is nagy tudományú ember.

VITUS dobogva viszi be, belefújva közbe, a sarut. Inkább kívánnék egy rák, mint egy páncélos lovag szolgája lenni. Az vagy lágy, vagy kemény. Egy ilyen lovagnál azonban sosem lehet tudni, hogy aznap puha vagy kemény akar-e lenni.

MÁSIK ASSZONY meghúzza az első asszony kötőjét. No, gyerünk, Léne asszony. Ne ólálkodjunk itten.

FRIDA. Köszönöm a segítséget. Bizony nagy gond ma: a házat ellátni. Majd megmondom neki: kitől van a hal.

EGYIK ASSZONY. S ha egyszer a magunkfajta tudatlan asszonyoknak is beszélne. Vagyunk többen a Peterhofban.

FRIDA. Jó, jó, majd gondolok rád, Léne asszony. Az asszonyok hummogására maga is kikíséri őket a lépcsőházba.

Péter az írópadba helyezkedve írni kezd; Vitus a szobából.

PÉTER. Miféle asszonyok voltak ezek, Vitus?

VITUS. Halas és vajas asszonyok, hurkás és töpörtős asszonyok helyett. Jámbor polgárasszonyok. Akik sírni meg sóhajtozni szeretnének egy nyomorult halért.

PÉTER írás közben Ne gúnyolódj az asszonyokon. Üdvözítőnk életéből is tudhatod, milyen fogékonyak az egyszerű asszonyok a szentség illatára. Előbb megérzik, mint az írástudók.

VITUS. De van, aki a rókalyuk szagát érzi, mint János pápa.

PÉTER. János pápa? Melyik?

VITUS. Ez, amelyikből már huszonkettő volt. Amikor a hegyekről leereszkedett, s meglátta a völgyben a várost, azt mondta, ez az a lyuk, amelyikben a rókát fogják.

PÉTER. Ezt ki mesélte neked?

VITUS. A tulajdon lovásza.

PÉTER írás közben. No, és kit értett rajta. Önmagát talán? Ő elég róka volt életében.

VITUS. Ahol a rókát meg lehet fogni, a szentet még könnyebben. A lovásznak is ez a véleménye.

PÉTER. Bíznunk kell Istenben, Vitus.

VITUS. De azért a magunk eszét ne nője be fű. Arra, amit Péter ír. Az megint a templomkapura lesz?

PÉTER. A minoritákéra. Ezzel válaszolunk a cseh ármánykodóknak. Mi magunk szólítjuk fel őket, hogy vigyék vádjaikat a szent zsinat gyűlése elé.

VITUS. Nyúl-felhívás a vadászkutyákhoz.

PÉTER. Csehországban is így csináltuk. A prágai érsek elé idéztük az agyarkodókat.

VITUS. De ott mi voltunk a kutyák. Itt kergetnek minket felhívás nélkül is.

Frida asszony visszajön, fölteszi a halat.

PÉTER. No, látja, Frida asszony: nem kell féltenie az asztalunkat. Halásztunk, anélkül hogy hálót vetettünk, köpültünk, anélkül hogy fejtünk volna.

FRIDA. Ideje is. Amit hazulról hoztak, fogytán. S a lombardok itt mindent fölhabzsolnak.

PÉTER. Az Isten majd csak terít nekünk, ha a hazulról hozott elfogy is.

FIRDA a serpenyővel babrálva. Hallani szeretnék mind… Ahány asszony van a Pál-torony alatt, az mind őt akarja hallani. Nem mehetek úgy el, hogy egyik vagy másik el ne fogjon.

PÉTER. Prágában látta volna. Az öregasszonyok már hajnalban ott voltak zsámolyukkal a Betlem-kápolna előtt. S akik nem fértek be, ott kinn hallgatták. Százával állt a nép, olyan csendben, hogy egy fecske csivitelése is meghallatszott. S azon sírtak, ami a templomból kiszivárgott.

FRIDA. Elhiszem, elhiszem… Én is úgy érzem magam, mintha éles késsel metszenék a szívem.

PÉTER. Hát amikor a városi tanács a három legényt, aki a bullákat eltépte, lefejeztette, s mi a holttesteket a kápolnába hoztuk, azok fölött tartott ám beszédet. Én még nem láttam embereket úgy zokogni, mint akkor. Mindenki sírt, de közben arra is vigyázott, hogy egy szót el ne mulasszon. Csak rángatóztak, s közben meg se mukkantak. Utána a férfiak odamentek a városház elé, s kínálták magukat a németeknek, hogy fejezzék le őket is. Én magam is szívesen ott feküdtem volna a ravatalon, ha János mester beszélt volna fölöttem.

VITUS. Ahelyett, hogy a német boltokat gyújtották volna föl, egy kis kivilágításul a tanácsnak.

PÉTER. Nürnberbe úgy mentünk be, hogy senki sem ismert bennünket. A litomisli püspöktől tudták meg, hogy jövünk. Az egy jó nap járóföldre jött előttünk; ő mondta, hogy az eretnek Husz megláncolva jön utána. A plébánosok meg a főbb polgárok egész éjszaka ott beszélgettek velünk a szállásunk előtt. S hajnalra azzal mentek haza: amit János magiszter tanít, mind igazság. S mi imádkozni fogunk, hogy a zsinatot éppúgy meggyőzze, mint minket.

VITUS. Ebből is látszik, hogy a prágai vargák okosabbak, mint a német plébánosok.

FRIDA. Milyen vargáról beszélsz?

PÉTER. Arról, aki a város kapujában utánunk szólt. Mert az egész Prágának elszorult a szíve arra a hírre, hogy Husz Konstanzba megy. Könyörgött, hogy vesztibe rohan; a bizakodóbbak biztatták…

FRIDA. S a varga?

PÉTER. Ő azt mondta: Sosem jön vissza többé, Jan. Elemésztenek Konstanzban. De ez is csak azt mutatja, mennyire szerették. Amikor a pápa átok alá fogta, s színre a királynak is engednie kellett: a legfőbb országnagyok kínálták neki menhelyül a váraikat.

FRIDA. Igaz, hogy a cseh királynét is ő gyóntatta?

PÉTER. Csakúgy rá volt kapva, akár a sütőasszonyok.

FRIDA. S egy ilyen ember nem restell a magamfajta özvegynek imádságot írni.

PÉTER. Az ő kereszténységében nincsenek királynék, csak bűnösök és elválasztottak. Az emberek azt érzik rajta, és ezért félnek tőle. Az ő lelkében már kész a túlvilág rendje: a gonosz püspök és a jámbor özvegy azon a helyen ül benne, ahol majd örökké ülni fog.

Kopogtatnak, valaki bedugja a fejét az ajtón, de rögtön vissza is húzódik.

FRIDA kinyitja az ajtót; a lépcsőházban álló ablakhoz. Mondtam már, hogy munkában van. A beszédét írja; a zsinatban fogja a Szentírást megvédeni.

PÉTER. Ki az?

FRIDA. Az az együgyű fráter, aki már tegnap is kereste. Azóta itt ácsorog a pékbolt előtt.

PÉTER. Mit akarsz tőlünk, barát?

BARÁT kopott ruhában; alázatos, félrehajtott fejjel. Jól mondod: hogy mit. Rendet… itten… a fejemben.

FRIDA. Úgy látom, kicsit együgyű szegény.

BARÁT. A rendtársaim is így mondják… De épp azért kereslek én téged, a husineci János magisztert, hogy gondolkozz helyettem is. Mert csodálatos dolgokat hallottam én felőled, hogy miket tanítasz te a szentségek és az egyház dolgában. S magadtól szeretném hallani: mit tartsak erről.

FRIDA. Azt hiszi szegény, hogy János mesterrel beszél.

BARÁT. Akkor hát hol van ő, hogy ami fölháborodott, megnyugtassa?

PÉTER. Együgyű vagy hát vagy háborodott?

BARÁT. Én egy háborodott együgyű vagyok. Nem tudom többé, merre van fönn és lenn; mi az, amit igazán hinni kell s mi: eretnekség.

PÉTER. S most egy mestert keresel, aki lecsendesít, mint az üdvözítő a Genezáret tavát.

Husz János kisszobából.

HUSZ. Mit nevetsz, Péter?

PÉTER. Ezt az együgyű barátot nevetem. Az ő zavartalan együgyűségét követeli vissza a teológián.

HUSZ. Mi járatban vagy, barát?

BARÁT. Én a husineci János magisztert keresem, és nem mondom meg senki másnak, hogy mi járatban vagyok.

PÉTER. Ő maga az, Jan mester.

BARÁT végignézi.

FRIDA nevet. Nem hiszi. Az igazi gyanús; a hamis: nem.

BARÁT. Szelídebb és szőrtelenebb az arcod, mint a híred. Még szakállad sincs.

HUSZ. A híremnek van? No, mondd el hát bátran, mit kívánsz?

BARÁT. Azt mondják, csodálatos tanításaid vannak a szentmiséről és egyházunk egyéb dolgairól. Az emberek egyik fele eretneknek mond, a másik szentnek és az egyház megújítójának. Magadtól akarom tudni, mit tartsak felőled.

HUSZ. Kérdezz tehát.

BARÁT. Adj választ nekem: mi lesz az ostyából, miután a pap felszenteli. Megmarad kovásztalan tésztának, vagy valami történik benne?

HUSZ. Ahhoz, hogy együgyűnek mondod magad, elég nehéz dolgokat kérdezel.

BARÁT. Szükségesek a lelkem nyugalmához.

HUSZ. Hidd hát, ahogy tanultad. Az úr testivé lesz a felszentelés után.

BARÁT. De én nem úgy akarom tudni, ahogy a prior tanítja, hanem ahogyan te tanítod. Mert úgy mondják, hogy te másképpen tanítasz, mint az itteni papok.

HUSZ. Úgy tanítom én is. Az Úr teste és vére van jelen.

BARÁT. Egészen biztos? A valóságos teste? Nemcsak valami emlék ez vagy jel, vagy ilyesféle?

HUSZ. Együgyűnek mondod magad, de én úgy látom, egynél több ügyed van. Mert a szád ugyan együgyűséget mutat, de a szívedben nehéz dolgokat forgatsz. A kilépő Chlum Jánoshoz. Nézd meg jól ezt a barátot, János úr.

CHLUM. Ki ez az ember?

HUSZ. Egy együgyű kísértő. Együgyűnek mondja magát, de a szent ostyából csinál lépvesszőt óvatlan madaraknak.

BARÁT. Nem értelek, miket beszélsz, magiszter. Rendet akartam a fejemben, s te még jobban összekavarsz.

HUSZ. Keresd azoknál a rendet, akik elküldtek.

BARÁT. Ez nem szép tőled. Menne ki.

CHLUM. Várj… Te lombard vagy, ugye?

BARÁT. Hova gondolsz?

CHLUM. A hangodról hallom. Friaulban az udvarnál láttam ezt a ferde orrot.

BARÁT. No, Isten áldjon. Elkotródik.

CHLUM. Ez mantovai Guido.

PÉTER. A híres teológus? A cambray-i püspök és a párizsi egyetem kancellárja csak hírükre nagyobbak nála. A dogmákból hurkot csinálni ő is tud, úgy, mint ők.

FRIDA. Ah, ki hitte volna. Olyan félkegyelműen nézett; a nyál is csorgott a szájából.

CHLUM. Megérdemelte volna, hogy mint barátot kissé meglöködjem. Efféle kísértők akarják az egyházat piszkából kimosdatni?

HUSZ. Ne bánd. Hallották legalább, hogy nem a tanítás ellen keltünk föl, csak az alájuk bútt rossz szokások ellen.

CHLUM. Szép egyházjavítók, a piac nyílt vitája helyett álruhában keresik igazukat. Az ember nem lát egy egyenes ellenséget; de a homályban érzem, bog nő bogra, s anélkül, hogy egy kardvágást tehetnék, hálóban vagyunk.

PÉTER. Palec, ő a fő hálócsomózó. Mint tűben a szál – úgy jár a francia doktorok s János pápa olasz udvara közt.

VITUS. Rosszabb nála az a bányabérlő pap. Az még a bíborosok lovászainak is ezüsttallért ad.

PÉTER nevetve. Causis Mihályt, a németbródi plébánost érti.

HUSZ. Aki a hálóban bízik, bogozzon csak körül. Ez épp az igazság próbája, hogy a csomót elpattintja, s a hálót elégeti. Nem bíznék Istenben és az igazságban, ha mint ez a szegény Palec, én is a bíborosokat járnám, s cselen és pénzen venném, amit az igaz szónak kell elérnie.

CHLUM. Érdemedre válik ez a gondolkozás. Én azonban katona vagyok, s tíz lándzsa nem bőszít fel úgy, mint egy pajkos kísértet, amely elől vaktában kell a fejemet kapkodnom.

HUSZ. Az én órám az lesz, amelyben a király akarata szerint a szent zsinat előtt megjelenek. Én csak erre a napra készülhetek. Erre kell tisztítanom a bűnös természetet, hogy az Írás homályosodás nélkül essék át rajtam, mint üvegen a fény.

FRIDA. Ó, be szép is lesz. A sok kapzsi, arannyal rakott pap, amint János mester korholja őket…

Duba Vencel a lépcsőház felől.

CHLUM. Vencel!

DUBA jókedvűen. Az, Vencel, a dubai.

FRIDA. A jókedvű lovag.

DUBA. Jókedvű és jóétvágyú.

CHLUM. Hát te Konstanzban vagy?

DUBA. Inkább nyeregben még, mint ott.

CHLUM. Egyedül vagy?

DUBA. A király még hatvan óra járóföldre van, s ádvent előtt nem vonul be.

CHLUM. Az elég baj. Most először kicsinyellem a pajzsom.

DUBA. Majd melléteszem a magamét, s a kettő elég jó kagyló lesz – Husztra néz – egy ilyen osztrigának.

CHLUM. A magad jókedve ez vagy híredé?

DUBA. Húsz óra lovaglás a magamét elnyűtte volna. De várjátok ki; ülve, étel fölött, ízesebb a hír.

CHLUM. Rakd hát össze, Vitus, az asztalt.

HUSZ Dubához. Vigyázz, meg ne csald bennünk a reményt. Úgy beszélsz, mint aki apránként adhatja a jó hírt, mert elég van belőle.

DUBA. Majd mérlegeld magad, ha ettél belőle. Mint én a Frida asszony halát. A tűzhelynél kuktáskodik, ahol Frida most veszi le a megpirult halat. A hal frissnek látszik, de a vaj kissé avas.

FRIDA. Ajándék, Vencel úr.

DUBA. A hal szagát legjobban a vörösbor veszi el. Ez persze mértéktartó, böjtös ház, s így nem ajánlható.

CHLUM. Ha a híred bort kíván, Vitus majd kerít. Az ő orrlikai egy nyíllövésnyiről is érzik a hordószagot. Vitushoz. Fogd hát, s mi üljünk neki a halnak. A háziasszony is.

Vitus elmegy egy korsóval, a többiek az asztalhoz ülnek.

HUSZ. Ilyen a kedves vendég, Vencel úr. Amióta megjöttél, szánk furcsállva érzi, hogy közelebb került a fülünkhöz. Nézd, még János úr vastag szemöldöke is módot talált, hogy jókedvűen csillogjon. De most már ne végy ám föl a híredre előleget, mert hátha nem győzöd fizetni.

DUBA. Biztonságot hozok és reményt. A király írásban, pecsétjével is kiadta, amit Friaulban kettőnknek élőszóval ígért. A szabad járást biztosító levél ott van a táskámban. Zsigmond király módfelett örült, hogy írott levél nélkül is eljöttünk Konstanzba, s azonnal elrendelte, hogy kancellárja a diplomát kiadja.

CHLUM. Ez valóban nagy szó. S a zsinatról mondott-e valamit?

DUBA. Barátságos volt. Vörös szakálla csak úgy ragyogott a nyájasságtól, ahogy beszélt. Elmondta, hogy mint jövendő cseh király milyen kényes az országunk becsületére, s biztatott, hogy az eretnekségből kimossuk magunkat.

HUSZ. Ez az én szándékom is. A világnak látnia kell, hogy nem újítók vagyunk, sőt épp az Írás betűje s a nagy doktorok tanítása az, amivel a nagy, lélektelen testbe, a kereszténységbe lelket akarunk vinni. Én magam kész vagyok a legegyügyűbbtől is meggyőzetni magam, ha érveit az Írásból veszi, s illően bizonyítja. De ezt kérem a bíborosoktól és a királytól is.

CHLUM. Én csak egy tudatlan katona vagyok; de azt tudom, mi a jó, mi a rossz, s azt mondom, így kell egy igaz kereszténynek beszélnie.

A lépcsőház felől a pápa küldöttei: Konstanz város polgármestere, Poden lovag, a tridenti és ágostai püspök. Az étkezők abbahagyják az evést.

FRIDA elfogódottan Chlum Jánoshoz. Ez a polgármester úr.

POLGÁRMESTER. Az vagyok, Konstanz város polgármestere.

CHLUM. S mi e derék özvegyen át: vendégeid.

POLGÁRMESTER. Őszentsége, a pápa rendelkezett velem, hogy követjeit, a tridenti s ágostai püspököket eléd vezessem.

CHLUM. Jelenléted pecsét, hogy azok, akiknek mondod őket. A hetykén szétnéző Poden lovaghoz. S te, uram, ki vagy?

PODEN. Én a bádeni lovag, Poden lovag, a kisebbik pecsét vagy pajzs, bár nem hiszem, hogy a pápa követjeinek itt pajzsra volna szükségük.

TRIDENTI PÜSPÖK. Bocsáss meg, uram, hogy ebédedben megzavartunk. Mi azt keressük, aki Husz Jánost Konstanzba hozta.

CHLUM. Husz János önként jött. Én csak a király szavát s a magam kardját hoztam, útját oda és vissza megvédeni.

TRIDENTI PÜSPÖK. Épp ennek a Husz Jánosnak a dolgában fordulok hozzád. A bíborosok s maga János pápa is tulajdon szájából szeretnénk hallani, mit tartsanak e különös hírű doktor felől.

CHLUM. Erre meglesz az alkalom, ha a király itt lesz, s a zsinat kihallgatja.

DUBA. Most jövök Tirolból, a király biztosítékaival.

TRIDENTI PÜSPÖK. Attól, hogy felvilágosításokat ad, még a zsinat előtt is megfelelhet.

CHLUM. De én nem azért hoztam el Csehországból, hogy néhány pap négy fal között vizsgáztassa.

TRIDENTI PÜSPÖK. A személyes beszéd sok mindent eloszlat, amiből a hír tornyot emel. Hány pap hal meg anélkül, hogy Prágába eljutott volna vagy még csak gondolt volna is rá. Nyelveteket az udvarban senki sem érti. Amit honfitársai mondanak, s könyvéből kiszednek: azt kell hinnünk felőle, míg maga mást nem állít.

PÉTER. Az már igaz. Palec István mester egy nyalábra valót írt ki az Eklézsiából, s azzal jár házról házra.

TRIDENTI PÜSPÖK. Te meg félreértve szerepedet, eltiltanád tőle, hogy jóakaratú emberek előtt megvédje magát. A pápa jó szándékát tapasztalhattátok; hisz szabad mozgást engedett neki; csak mint kiátkozottat tiltotta el szótól és misétől.

CHLUM. Mit akartok hát?

TRIDENTI PÜSPÖK. Átvenni tőled, s tanácskozásra a pápai palotába vinni.

CHLUM. Én pedig azt mondom, nem kapjátok meg.

PODEN fenyegetően. Majd meglátjuk.

CHLUM. A királyt sérti meg, aki erőszakoskodik.

TRIDENTI PÜSPÖK. Nem püspököket küldenek erőszakoskodni.

CHLUM. Nem Husz Jánost, de egy szerecsent sem adnék ki nektek, ha az én királyom azt mondta, mindkettőnknek Friaulban: menjetek el és mondjátok meg Husznak, ha hajlandó veletek Konstanzba menni, én biztosítom őt minden bántalomtól, s hogy csak a teljes zsinat előtt az én jelenlétemben kell tanításáról számot adni.

DUBA. S ha a püspökök nem lesznek megelégedve vele, hazamehet Prágába, s az ottani törvény előtt felel majd hitéért. Erről itt a friss patens a tarsolyomban.

ÁGOSTAI PÜSPÖK. Ebben a városban most a Szentlélek s eszköze: a zsinat parancsol, s míg össze nem ül: a pápa.

CHLUM. Husz Jánost a király szava őrzi. A király szavát pedig Chlum János és kardja.

PODEN. Kardja másnak is van, cseh.

TRIDENTI PÜSPÖK. Csendesen, urak. Egy békés meghíváson csak nem fogtok összekapni.

HUSZ előlép. Hogy mennyire békés, azt szívetek tudja, s megmutatja a jövő. Husz János azonban nem bújik el, sem kérdéseitek, sem szándékotok elől.

TRIDENTI PÜSPÖK. Jan Husz! Te vagy az tehát?

HUSZ. Én, s bár nem azért jöttem ebbe a városba, hogy összevont kárpitok mögött feleljek arra, amit a sikátor s rágalom ellenem összehord: kész vagyok követni benneteket.

TRIDENTI PÜSPÖK. Készséged bölcsebb, mint vonakodásod lenne.

HUSZ. Ha efféle bölcsesség irányítana: ott maradhattam volna, ahol a nép szeret, s nemcsak a főurak várai, de maga a szent inkvizíció is véd azok ellen, akik itt vádlóim lehetnek. Én azonban az út bizonytalanságát választottam az ottani helyett, s a meztelenséget, ahol a világi bölcsesség pajzsot keres.

TRIDENTI PÜSPÖK. Számodra a legjobb védelem; az engedelmesség.

HUSZ. Engedek is a lelkiismeretemnek. Ez hozott ide, s ez óv meg, ha testemet itt is kéne hagyni.

TRIDENTI PÜSPÖK. Rossz előérzettel vagy, magiszter.

HUSZ. De igyekszem jóhiszemmel lenni.

TRIDENTI PÜSPÖK. Senki sem akar olyat tőled, ami üdvösséged hasznára nincs.

HUSZ. Hiszem, mert hinni akarom… A gyávaság és az ármány mindenütt csúf, de a legcsúfabb ebben a városban, melyre a népek nagy családja néz, viselkedésükből akarván kitalálni, hogy orvosság vagy méreg az, amit főznek neki. Szent Patrick szigetétől a távoli Erdélyig hány templomban, hányféle asztal fölött imádkoznak asszonyok és férfiak ezrei, hogy a nagy test, melynek baja és egészsége mindnyájunk baja és egészsége, megint Krisztus teste legyen, mint amikor az Írás még friss volt, s az apostolok lábnyoma a megihletett földön nem enyészett el…

FRIDA. Ah, milyen szépen mondja. Az eltökélt gonosznak is meg kell lágyulnia.

HUSZ. Mit gondolnának ezek felőlünk, hallván, hogy Husz, ki hitvallóul ment Konstanzba, a pápa elől elbújt, vagy hogy a bíborosok testülete, mint valami lányrabló banda, tőrt vetett neki.

ÁGOSTAI PÜSPÖK. Akinek ereje van, annak nem kell tőrt vetnie.

TRIDENTI PÜSPÖK. A pápa, amint látod, nem él erejével. Elég, ha Szent Pétertől nyert hatalma előtt meghajolsz.

HUSZ. Én mindig kész vagyok a mi legfőbb hatalmasságunk, az Ige előtt meghajolni. S ezt várom az egész zsinattól. Akik összegyűlünk itt, én legalább így fogom föl, új életet jöttünk kezdeni a népekért, magunkban. Én magam is kész vagyok egész eddigi életemet az érvek kohójába belevetni, s amiről meggyőztök, mint salakot eldobni. Azt azonban ne várjátok, hogy amit az Írással egyezőnek tartok, gyáva engedelmességből megtagadjam. Csak az a világ újulhat meg, amelyben mindenki kitart a legjobb hite mellett. Azért én, noha erre sem vállalt utam, sem kísérőim nem kényszeríthetnének: elmegyek veletek és felelek nektek. Ha más szándékotok van velem, mint amit szátok mutat: a ti vétketek. A Szentlélek, amelynek nevében összegyűltetek, rajtatok bosszulja meg.

CHLUM. Mint keresztény és cseh, büszke vagyok arra, amit mondtál. Mint őriződ: intelek.

DUBA. Senki sem kívánja, hogy törvényes hatóságod helyett ellenségeid markába szaladj.

HUSZ. Ember ne mondja, s Isten ne lássa, hogy Husz elbújt a tanúság elől. Most azonnal?

TRIDENTI PÜSPÖK. A bíborosok együtt vannak.

CHLUM. Gyerünk hát. A király rám bízta: elkísérem.

VITUS sebesülten. Uram, a lépcsőház s a szomszéd házak is teli katonával.

CHLUM Poden lovaghoz. Bádenben ilyen a meghívás?

TRIDENTI PÜSPÖK. Ne rontsd el, lovag úr, amit – Huszra – készségével elért.

FRIDA Huszra borul. Ah, Husz, látlak-e még? Mikor fogsz megint velem énekelni?

HUSZ megöleli. Isten tudja: mit akar velünk.

CHLUM Dubához. Ti várjatok itt, s ha estig nem jövünk meg, vesd nyeregbe magad, s menj vissza a királyhoz. Ő is el Husz és a követség után.

PÉTER az ablakhoz megy. Katonák szorítják vissza a népet… Egy kicsiny lóra ültetik. Ó, Husz!

FRIDA. Így vitték el Őt is a Kajafás emberei.

Függöny

 

MÁSODIK FELVONÁS

A minoriták nagy ebédlője Konstanzban. A zsinat teljes üléseit a dómban tartják; itt a Husz ügyében kiküldött bizottság s egypár érdeklődő klerikus gyűlésezik. A termet a tanácskozás céljára rendezték át. A hátsó és jobb oldali fal előtt L alakra összetolt asztalok; mögöttük két sorban székek és lócák; de még azok közé is bezsúfolódhatnak, akiknek ülőhely nem jutott. A terem bal oldala szabadabb; néhány facér szék áll ott; ezek egyikében foglal majd helyet a király. A hátsó falon három csúcsíves ablak. A bal oldali kivágásban két padka, itt beszél majd a király Frigyes nürnbergi gróffal. Az egyetlen ajtó a terem bal oldaláról nyílik. A felvonás kezdetén épp gyülekeznek az ülés résztvevői. Bíborosok, püspökök, prelátusok, jegyzők. A terem lassan megtelik velük. Csoportokra oszolva beszélgetnek, s hol ez, hol az a csoport kerül a szín elejére. Először három kisebb rangú pap.

ELSŐ suttogva. S ő maga hol van?

MÁSODIK. Itt, alattunk, a minoriták börtönében.

HARMADIK. Lehetséges? Nekem azt mondták, nem merik behozni Gottliebenből. Még halkabban. Attól féltek, hogy a nép kiszabadítja. Most is körül van véve a ház fejszésekkel.

MÁSODIK. Behozták, és egy pissz sem hallatszott. A vértesek hiába koptatták érte a patkójukat. Elhúzódnak.

CAUSIS MIHÁLY egy öregebb püspökkel. Ha leesküszi is, nem szabad hinni neki. Megkaparintottam egy levelét, melyet Betlem-kápolna diakónusához írt. Ne féljetek, kedveseim; ha másképp nem húzhatom ki a lábam a hurokból, legföllebb megesküszöm, ahogyan kívánják. Ha egyszer itthon vagyok, nem lát a zsinat a levesünkbe.

ÖREG PÜSPÖK. Ó, ó, bizony nagy hiba volna hinni az esküjének. Mondják, a kelyhet is meggyalázta. A kézműveseknek szolgáltatja ki az Úr Jézus vérét. Odább sodródnak. Causis egy másik püspökhöz szegődik.

RIGAI PÜSPÖK egy angol doktorral. Amióta a szent zsinat rám bízta őt, nincs egy jó álmom. Mit gondolsz, sokáig bajlódnak vele?

STOKES. Amióta a mi Wiclefünket a földből kihányatták, már ég is a talpa alatt a rőzse. A negyvenhat tétele közt nincs egy sem, amit mi Angliában ne hallottunk volna. Gerson nagyobb csoporttal a bal oldali ablakmélyedésből.

STOKES. A párizsi egyetem kancellárja, hallgassuk meg, mit mond.

Ők is a kancellár hallgatóságához csatlakoznak.

GERSON. A világnak látnia kell, hogy a zsinat kardja mindkét fele éles. Ha csak Balthazár Cossát, a volt huszonharmadik János pápát vetjük ki Szent Péter székéből, a sok nyugtalan elme, aki a doktoroknál bölcsebbnek s a püspöknél méltóbbnak képzeli magát, mind mint új apostol áll elő, hogy a világ zavarát a magáéval is növelje. Ha pedig csak Huszt ítéljük el: gyanúsnak maradunk az együgyű keresztény szemében, aki az eretnek hiúság iránt nem fog oly gyorsan gyanút, mint a püspöki udvarok nyílt bűze ellen. De így, hogy egyszerre vagyunk erélyesek le- és fölfele mind a kétfajta rendbontók ellen, biztonság és kényszerűség, védelem és féken tartás kettős áldását adjuk a kereszténységnek. Az embereknek erre van a legnagyobb szükségük, hogy e kettő: a hatalom önkénye s maguk zavaros lelke ellen megvédjük őket.

STOKES. Ez a Husz újabb példa rá, hogy aki az universaliákat a parte rei nézi, eretnekségbe kell torkollnia.

GERSON. Én több levélben figyelmeztettem őt. De ezek a félig csiszolt elmék önérzetben és káprázatban kapják meg, aminek éleslátásában és megkülönböztető képességben híjával vannak. Hallgatóival az asztalok felé húzódik.

Zarabella, Palec és a litomisli püspök több hallgatóval.

PALEC. A kánonok szerint eretneket nem kell meghallgatni.

ZARABELLA. De a cseh urak, szám szerint ötvenegyen, emlékiratot adtak át a királynak, melyben nyilvános kihallgatását követelik.

PALEC. Bíboros atyám nem ismeri ennek az embernek félelmes befolyását. Ha az elmére egyszer ráhull, vele kell forognia, mint a malomlapátnak.

A LITOMISLI PÜSPÖK. Túlbecsülöd őt. Itt nem hiszékeny mesteremberek hallgatják. A mi fülünk be van dugva a szirénszóra.

PALEC. Én megmondtam a magamét. A tételei itt vannak; kivonatoltuk. A beszéd csak összekavarja, ami a betűből kiderül.

EGY HALLGATÓ. Én is azt mondom; az ördögnek nem kell szószéket adni.

ZARABELLA. Itt jön a cambray-i bíboros püspök. Ha ő elégnek találja: csak a kész ítéletet terjesztjük elé.

D'Ailly cambray-i püspök elé mennek, aki néhány hívével most érkezik az utca felől.

Cseh pap és Mladeneci Péter leválnak a Zarabella csoportjából.

CSEH PAP. Hallottad? Kihallgatás nélkül akarják elítélni?

PÉTER. A Palec csonkabonka mondatai alapján. Elküldöm Vitust a gazdámhoz; Chlum János a hátán is elhozza ide a királyt.

Kimegy egy pillanatra az ajtó elé.

Zarabella és a cambray-i püspök után a többiek is elhelyezkednek az asztalok mögött. Zarabella, a fal melletti asztalnál, Gerson, Palec és Causis Mihály az ablak előtt; az utolsó pillanatban Péter is visszacsúszik, s az asztal végére ül.

Zarabella föláll; utána a többiek is.

EGY PÜSPÖK olvassa. Azt mondja az Úr a bűnözőnek: „Mért szólod az én igazságom, és mért veszed szádba az én véghagyásom. Hisz gyűlölted a fegyelemtartást, s hátra vetetted az én beszédemet. Ha tolvajt láttál, vele szaladtál, a parázna paráznaságából részt kértél, szád gonoszságban bővelkedett, és nyelved cseleket koholt. Ülvén testvéred ellen szóltál, s megbotránkoztattad anyád fiát. Ezt csináltad, s én hallgattam. De hamisan hitted, hogy hozzád hasonló leszek; vádat emelek ellened, és fölkelek a te orcád ellen…”

ZARABELLA. Azért gyűltünk itt össze, hogy a husineci János magiszter dolgát megvizsgáljuk. Minthogy ez a magiszter tévelygései nagy részét cseh nyelven adta ki, melyhez legtöbbünk nem ért, a zsinat földijére, Palec István mesterre bízta, mint aki a többi körülményt is a legjobban ismeri, hogy a megbotránkoztató tételeket, szám szerint negyvenhatot, összeszedje. A tanúságokat viszont Causis Mihály németbródi plébános gyűjtötte össze… Némelyek szerint illetlen dolog és veszedelmes is, hogy ez a Husz az ő tévedései mellett itt nyíltan ügyvédkedjék, hanem azt ajánlják, hogy ezeket a tételeket nélküle kell egyenként megvizsgálnunk, s amennyiben azok a szent tanítással ellenkeznek, mint visszavonandókat s megbánandókat egyszerre rakjuk ezen mester elé. Úgy hiszem, a cambray-i bíboros püspök is ezt az eljárást tartja a legillendőbbnek?

D'AILLY. Amit a firenzei érsek mond, nem csak a legillőbb, de a legkíméletesebb is. Tapasztalat szerint az eretnekek azzal, amit mentségüknek hisznek, csak tévelygéseik számát gyarapítják, mert ahogy a keresztény tannak sem szakíthatod el egy szemét anélkül, hogy az egész el ne pattanjon: a tévedések is egyik a másikból következnek. Sokkal jobb, ha nem az okoskodásra, hanem a gyors magukba szállásra hagyunk az efféle embereknek időt.

CAUSIS MIHÁLY fölugrik. Tisztelendő atyák, mielőtt a tételek tárgyalásába kezdek, hadd olvasom föl ennek az embernek egy levelét, amelyet cseh nyelven írt az ő barátaihoz, mikor még szabadon volt. Ebből megláthatjátok, milyen ember ez, s mire mentek az esküvel, amelyet ki akartok venni belőle.

ZARABELLA int, hogy olvashatja.

CAUSIS MIHÁLY olvas. „Tudjátok meg híveim, hogy több ellenség támadt ellenem, mint a mi Urunk és Üdvözítőnk, a Jézus Krisztus ellen.”

EGY HANG. Az Üdvözítőhöz hasonlítja magát.

CAUSIS olvas. „Azért, ha eskü alatt vissza is kell vonnom a tanítottakból valamit, tudjátok meg, hogy ámbár mondom és esküszöm, szívemmel nem egyezem belé.” Felzúdulás.

PÉTER ki a szín előterében, az asztal végén ül, többször is odahajol a szomszédjához, most kifakad. Hamisító. Ez nem így van abban a levélben. Énnekem diktálta…

CSEH PAP. Vigyázz, Palec idenézett.

Az ajtón kis világi csoport érkezik: Frigyes nürnbergi gróf és Lajos pfalzi palotagróf a király üzenetével. Utánuk néhány fegyveres szolga. Kettőnél könyvek.

LAJOS kissé körülményes, fiatal udvari ember. Tisztelendő atyák! Nem mint illetéktelen világiak, hanem mint a király képe jövünk ebbe a tanácskozásba. Zsigmond, a rómaiak és magyarok királya bennünket, a nürnbergi grófot és engem, pfalzi Lajost küldött ki, hogy az itt folyó dolgokról hírt vigyünk neki.

ZARABELLA. Mit akar tudni a király? A formára vagy a lényegre valót?

LAJOS. A király tiszteli a zsinat hatalmát, s tudja, hogy egyházi ügyben, a Szentlelken kívül, melyet segítségül hítt, nincsen hatósága. De mint király, aki polgárai békéjéért felel, nem akarja az együgyű emberek hitét oktalan megbántani.

ZARABELLA. Mi is az együgyűek nyugalmáért vagyunk itt.

LAJOS. Úgy arra kér, tartsátok be, amire őt szava s a méltányosság is köti.

ZARABELLA nem érti. Volt-e szándékunkban szava s a méltányosság ellen tenni valamit?

LAJOS. Ha szándékotokban nem is: az eredmény ugyanaz.

ZARABELLA körülnéz. Nem egészen értem. Mit parancsol a király?

FRIGYES fürgébb, elevenebb ember. Ej, nem a Husz mester ügyét tárgyaljátok-e?

ZARABELLA. Azt: a Husz János tévelygéseit.

FRIGYES. Úgy eggyel kevesebben vagytok, mint lennetek kellene.

D'AILLY. A gróf úr őt magát gondolja. Eretnekeknek nem jár kihallgatás.

FRIGYES. De ez a Husz a király menlevelével jött ide.

GERSON. A király eretneknek nem adhat menlevelet.

FRIGYES. A király tudja, mit adhat s mit nem.

LAJOS. A király nem eretneknek adta; csak eretnekgyanúsnak, s megígérte neki, hogy nyilvánosan védekezhetik. Most gondoljátok el a király helyzetét. Tudjátok: milyen kedves ez az ember otthon a legnagyobbak s legkisebbek közt. Ha hírül megy, hogy a zsinat ki sem hallgatta, a szeretet, mellyel iránta viseltettek, mint gyűlölet fog fellobogni az egyház s a király ellen.

ZARABELLA. A király kívánsága, azt hiszem, nem tűr ellenkezést.

D'AILLY. A zsinat tudja, meddig terjed az ő joga, s meddig a királyé. De fontolóra véve a világi fejedelem nehézségeit, kész a kihallgatást elrendelni.

PÉTER. Kihallgatják!

D'AILLY. Ki felel a rabért?

ZARABELLA. A rigai püspök.

RIGAI PÜSPÖK izgatottan előtolakodik. A szent zsinat énrám bízta a veszedelmes ember őrizetét.

LAJOS. Megvárjuk, amíg előhozza. A püspök két ajtónállót maga mellé szedve kimegy, Lajos a könyveket odaviteti Zarabella elé. Ezeket a könyveket a magiszter barátai bízták gondunkra, hogy döntők legyenek, ha a kivonatoló s a vádlott emlékezete szembekerül. Szerintük, mint tudjátok, sok olyat szedtek ki a könyveimből, ami abban nem volt, vagy csak másképp volt.

GERSON. Én ismertem azokat a könyveket. Mondhatom, jámborul jelölték ki őket.

ZARABELLA. Mi azért, megnyugtathatjátok a királyt, pontról pontra utánanézünk.

PALEC fölugrik. Nem tudjátok, tisztelendő atyák, milyen barlang szájáról görgettétek el ezzel a követ, mennyi huzavona kezdődik most már. A poklok minden ékesszólása itt lesz rajtatok, s ugyan össze kell szednetek a szíveteket, hogy meg ne részegítsen benneteket.

PÉTER a szomszédjához. Szűköl már…

PALEC. Alig volt három napja itt Konstanzban, s a hideg svábok úgy néztek rá, mint megannyi cseh. Ahogy szállásáról kijött, hogy a templom kapujára kiáltványait kiszögezze: az utcák népes folyosókká váltak, s a rakott ablakokból, de még a tetőkről is százan és százan hallgatták a legnagyobb csöndben, hogy mit fog mondani.

FRIGYES. Már az igaz. Idejövet Nürnbergben is valóságos zendülést csinált. Előbb csak a papokkal tárgyalt, este már a papház alatt is emberek ültek; másnap pedig összetörték a várkaput, hogy a templomban meghallgassák.

D'AILLY. A börtönben nem volt ilyen ékesszóló.

STOKES. De makacs, az igen.

LITOMISLI PÜSPÖK. Csak nem ijedünk meg egy eretnektől?

PALEC. Tisztelendő atyák. Én Csehországból jöttem; én a pernyével mérem a tüzet.

PÉTER. S a félelmeddel, hogy alulmaradsz!

ÖREG PÜSPÖK. De miben áll hát a bűbája?

PALEC. A látszólagos szelídségében. Az emberek nem hiszik el, hogy a pokol ilyen szende arcot válasszon cégérül. A férfi öccsét, az öregasszony fiát, a lány testvérét látja benne; s bizalma lenyeli, amit szemmel bírálni nem tud.

LITOMISLI PÜSPÖK. Csakhogy mi nem vagyunk vénasszonyok ám. Mi a Krisztus fehér leplét is letépjük az eretnekről.

A rigai püspök s két fegyveres behozzák Huszt. Az első felvonás óta megfogyott, börtönszínt kapott. Minden erejét össze kell szednie, hogy a nagy terem s a világosság elfogódottá ne tegye. Lassan mozog, mint aki vigyáz, hogy semmit el ne vétsen.

LAJOS mellé lép. Mielőtt a tisztelendő atyák kérdéseire felelsz, nézd meg ezeket a könyveket. A te könyveid ezek?

HUSZ egymás után megnézi őket. Igen. Az Egyházról írt könyvem, s a Palec István és a litomisli püspök ellen szerzett.

LAJOS. Elismered tehát, hogy ami ebben írva van, az a te lelkiismeretedet terheli.

HUSZ. Elismerem.

LAJOS. Úgy hallgasd meg alázatos lélekkel, amit a tisztelendő atyák ellened felhoznak. A király kivitte, hogy meghallgassanak, s a vádpontok ellen nyilvánosan védekezhess. Most már téged int, hogy olyan tisztelettel légy e gyülekezet iránt, amint azt ő s az egész kereszténység elvárja tőled.

A világiak eltávoznak. Husz egyedül áll a gyülekezet előtt. Mindenki őt nézi. A halvány ember az elnöklő Zarabellába is belefojtja a szót. Ezt a némaságot használja ki Husz.

HUSZ. Tisztelendő atyák, két hónapja várok erre a napra, amelyen idevezettetek. Bár önként jöttem – mint rab állok előttetek. De ne higgyjétek, hogy panaszkodni akarok ezen. Tudom én, hogy földi igazság nem mérhet mennyei mérlegekkel, s a legigazabb ügynek is vannak igaz áldozatai. Mi az én rabságom a kereszténységből kiáltó sebekhez az igazságtalansághoz képest? A templomok romokban feküsznek, a nép romlott és gondozatlan; az erőszak a hivatal álruhájában ragadozik.

CAUSIS MIHÁLY halkan. Prófétál már.

HUSZ. Kinek szabad ilyenkor a maga sérelmével előhozakodni? Ne gondoljátok azért, hogy én az ártatlanság dacával állok meg előttetek, vagy mint afféle rab, azt nézem, hogy húzom ki, miféle ígérettel magam a hurokból. A börtön nyirkosságában, melytől a szem gyulladt lesz, s a fog megfájdul, én azon voltam, hogy lelkemet az indulatoktól tisztán tartsam. Tirátok gondoltam, akiket a világ tájai azért küldtek ide, hogy a kereszténység nagyobb gondjai közt az én lelkem ügyét is megvizsgáljátok s gyógyítsátok, ami gyógyítandó, akár bennem van az, akár tibennetek.

EGY HANG. A zsinatot akarja gyógyítani!

MÁSIK HANG. Ismerjük mi az orvosságát!

HUSZ. Tisztelendő atyák! A hír és a betű sok mindent eltorzít, de most nem a köd-Husz János áll itt közöttetek, akit hallomás, rossz hír, rágalom szőtt össze számotokra, hanem a valóságos, akinek kedvesebb volt a híre s az Egyház java, mint biztonsága! Tisztelendő atyák! Becsüljük meg ezt a percet, én kész vagyok mindazt, ami elmémben téves, mint egy szennyes inget, elhajítani, de ti is vessétek le az elfogultságot, hogy az igazságot vizsgálhasságtok s nem tulajdon szenvedélyeteket.

D'AILLY. Rosszul fogod föl Husz, a vádlott helyzetét. Az anyaszentegyház méltósága azt kívánja, hogy mi kérdezzünk, s te illendően felelj.

CAUSIS MIHÁLY a szomszédjához. Azt hiszi Prágában van, a Betlem-kápolnában.

EGY HANG. Bennünket nem fogsz megrészegíteni! Ellenséges zúgás.

HUSZ emeltebb hangon. Én nem akarok senkit megrészegíteni, hacsak a Szentlélek részegségével nem, mely nélkül az apostolok egyháza sosem fog föltámadni. Tisztelendő atyák, ha már arra méltattatok, hogy ennyi bölcs ember rám vesztegesse az idejét, vizsgáljátok meg igazán és segítsetek nekem, amint én is segítek, hogy igazolhassam magam. Nem lesz tanulság nélkül ez – hisz nem egy ember az, akinek a szavát a torkomban hordom, az együgyűek, hitükben megbántottak, a szegények beszélnek általam.

ZARABELLA. A zsinat segíteni akar neked, hogy hibáidat megérthesd. De ahhoz tisztelettel kell meghallgatnod, amit eléd adunk. Negyvenhat tételt írtak össze.

HUSZ. Hamisul! Zúgás. Bocsánatot kérek a szóért. Láttam azokat a tételeket, aki azokat kiszedte, nem a könyv igazi értelmét nézte, hanem a maga lázképét rólam; s ahhoz szedegette össze a mondatokat. Egyiknek a végét, a másiknak az elejét.

ZARABELLA. Azonkívül tanúságok is vannak a kezünkben, melyeket a csehországi káptalanok pecsétjükkel hitelesítettek, s ezek szerint te évek óta azon voltál, hogy erőszakosságaiddal s tévelygéseiddel abban az országban az egyház rendjét felforgassad.

HUSZ. Énnekem pedig Isten a pecsétem, hogy életem egész célja az igazi egyház feltámasztása volt. Zúgás.

ZARABELLA. Mi Istent nem hallgathatjuk ki, János mester.

HUSZ. De Isten kihallgathat benneteket, s megkérdi, hogy vádoltatok, és hogy ítéltetek. Óriási felháborodás, kiáltások.

HUSZ megrendülten áll, s akkor is néma marad, amikor a többiek elhallgatnak.

D'AILLY. Mért állsz ott olyan megrendülten?

HUSZ. Több méltóságot vártam ettől a gyülekezettől.

A király, Frigyes, Chlum János, Duba s más világi urak kíséretében. A papok kínos csöndben figyelik a világi urak bevonulását. Azt hiszik, Husz kap segítséget. Ez magyarázza óvatosságukat a következő jelenet alatt.

MLADENECI PÉTER a szomszédjához. Mondtam, hogy Chlum János elhozza a királyt.

ZSIGMOND a terem bal felében marad, csak néhány lépést tesz a gyűlésezők felé. Nem azért jöttem, tisztelendő atyák, hogy beleszóljak a dolgotokba, tudom, hol ér véget a császár illetékessége, s hol kezdődik a zsinaté. Csak megnyugvást akartam magamnak, hogy itt a dolgok a maguk rendje szerint mennek.

D'AILLY összeszedett méltósággal. Nekünk is megnyugvás felséged jelenléte.

ZSIGMOND leül egy székbe, az urak körülötte állnak. Folytassátok, ahol abbahagytátok.

ZARABELLA zavartan. Még csak az előkészítésnél tartottunk, felség. Következik a vád ismertetése. Magiszter Palec, olvasd a pontokat.

PALEC. Hites tanúk, úgymint doktorok, prelátusok és Prága plébánosai bizonyítják, hogy az angol Wiclef János könyveiből szedett egyéb tévelygések közt, melyeket a magad álnokságából valókkal is megtoldottál, azt tanítottad, vitattad, védelmezted, hogy az ostya a megszentelés után anyaga szerint megmarad kenyérnek.

HUSZ. Isten és lelkiismeretem a tanú, hogy nem tanítottam!

CAUSIS MIHÁLY. Megmondtam, hogy le fogja tagadni.

ZARABELLA. Honnét eredhet hát a tanúk hiedelme?

HUSZ. Midőn a prágai érsek elrendelte, hogy az ostyát ne nevezzük kenyérnek többé, én nem mertem engedelmeskedni neki: hisz Jézus is az angyalok kenyeréről beszél. Tán ezt értették úgy, ahogyan vallották.

GERSON. Hallgass ide, Husz. Te, tudjuk, az univerzáliákat nem neveknek, hanem valóságos dolgoknak tartod.

HUSZ. Canterbury Szent Anzelmmal.

GERSON. Tudod azt is, hogy a párizsi és oxfordi, valamint a többi keresztény doktorok szerint ez összeegyeztethetetlen az átlényegülés tanával.

HUSZ. A kenyér átlényegülése olyan csoda, melyen az univerzáliák mivolta nem változtat.

STOKES. Ne szökj meg, hanem felelj. Ha a dolgokat a parte rei nézzük, nemcsak az egyes jelenvaló kenyér valóságos, hanem még inkább a kenyér általában.

HUSZ. Az oltáron azonban az egyes kenyér alakul át Krisztus testévé.

STOKES. Figyelj tehát ide. Az átlényegülésnél az anyagi kenyér vagy megmarad az anyagi kenyérnek, s akkor a vád be van igazolva, vagy nem, s akkor az általános kenyérnek mint univerzáliának is meg kéne szűnnie.

HUSZ. Ez gyermekes érvelés, amilyennel az iskolákban gyermekek gyakorlatoznak.

STOKES. De hát mondd meg igazán: megsemmisül-e a kenyér a megszenteléskor?

HUSZ. Nem semmisül meg, de megszűnik lenni azáltal, hogy Krisztus testévé lesz.

STOKES. Óvatosan beszél, mint Wiclef.

HUSZ. Nem óvatosan, hanem szívem szerint.

STOKES. Hiszed tehát, hogy Krisztus teste teljesen és valóságosan jelen van az Oltárszentségben?

HUSZ. Az a teste, amely Máriától született s szenvedett és megfeszíttetett.

STOKES. Hagyjuk tehát ezt. Világos, hogy helyes véleménnyel van az Oltáriszentségről.

LITOMISLI PÜSPÖK. Én azonban láttam Prágában egy értekezését, amely szerint az anyagi kenyér a megszentelés után is megmarad kenyérnek.

HUSZ. Salva reverentia: nem igaz.

CAUSIS MIHÁLY. A kezemben levő tanúságok szerint a prágai Szent Adalbert-plébánián ezt nyilvánosan is bizonygatta, s midőn a plébános Szent Gergely tekintélyére hivatkozott, Szent Gergelyt igricnek és ritmusfaragónak nevezte, aki úgy lopta össze az énekeit.

HUSZ. Én őt az egyház nagy és szent doktorának tartom.

ZARABELLA. Tudod, hogy az igazság két vagy három tanú szájában van. Mért tagadsz ellenük? Azt akarod elhitetni, hogy mindenki ellenség és hamisan esküvő.

D'AILLY. Az imént koholónak nevezted Palecet, aki nagyon is szelíden kivonatolta könyveidet. A börtönben pedig még a párizsi egyetem kancellárját is meggyanúsítottad, akinél tiszteltebb doktor nincs az egész kereszténységben.

HUSZ. Én senkit sem akartam tévelygéseiben követni. Wiclef nekem nem apám, még csak országombeli sem. Ha tévelygéseket hintett el, az angolok dolga törődni vele.

PALEC. Mért álltál akkor ellen a kárhoztatásának?

HUSZ. Mert azt kellett volna bizonyítanom, hogy az ő harminckét tétele mind eretnek, téves és botrányos, s egy sem katolikus. Ezt lelkiismeretem nem engedte meg.

ZARABELLA. Tehát volt mégis, amiben egyeztél vele.

HUSZ. Wiclef azt mondta, hogy Nagy Konstantin császár tévedett, amikor az egyházat világi vagyonnal ajándékozta meg. Ebben nem tudtam kárhoztatni. S abban sem, hogy a papi dézsma csak alamizsna.

CAMBRAY-I PÜSPÖK. Az alamizsnát önként és kötelezettség nélkül adják; a dézsmát pedig kötelezettségből.

HUSZ. A szegényt fölruházni is kötelesség.

ÖREG PÜSPÖK. Összekevered, fiam, amivel jog és amivel érdem szerint tartozol.

HUSZ. Nem keverem én össze, hanem azt, amivel üdvösségünknek tartozunk, elébe helyezem annak, amit szokás ír elő.

STOKES. Ezt a beszédet ismerjük. Angliában ebből lett bot és kanóc a parasztok kezében.

ZARABELLA. Te tehát ezért a kettőért nem akartad a többit kárhoztatni.

HUSZ. Mert ez a kettő is köztük lett volna.

CAUSIS MIHÁLY. Nem azért, hanem mert Csehország Wiclefje akartál lenni. Tulajdon fülemmel hallottam, midőn Wiclefről olyan csodákat mondott el a népnek, amilyenek csak a legnagyobb szentekkel szoktak megtörténni. Midőn az angol püspökök Wiclef kárhoztatására a Szent Pál-székesegyházban összegyűlek, villám döntötte volna le a főkaput úgy, hogy alig menekülhettek meg. Amikor elbeszélésében ideért, fölkiáltott: Bár ott lenne a lelkem, ahol Wiclefé. Nevetés.

ZARABELLA. Igaz ez?

HUSZ. Igaz, hogy tizenkét évvel ezelőtt, midőn még csak életének a híre s tudományos könyvei voltak ismeretesek, a teológiaiak nem, azt mondtam: nem tudom, hol van Wiclef lelke; remélem, üdvözül, s félek, hogy elkárhozott. Mégis azt szeretném, hogy a lelkem ott legyen, ahol az övé.

GERSON. S ma mit mondasz?

HUSZ hallgatás után. Erre ugyan nem tartozok felelni. De ma is ezt remélem.

PALEC. Midőn a prágai érsek az angliai könyvek elégetését rendelte el, ő ellenállt, s az egész diákságot forrongásba hozta.

HUSZ. Tisztelendő atyák! Midőn a prágai érsek engem is figyelmeztetett, hogy Wiclef könyveit beadjam, én fölmentem hozzá, s kértem, mutasson csak egy tévedést is benne, s én az egész gyülekezet előtt fogom azt megbélyegezni. Az érsek azonban elégettette a könyveimet, noha erre az apostoli széktől nem volt megbízása. Erre fellebbeztem én Sándor pápához, majd eme Jánoshoz, kit most letettek, s kit most Balthazár Cossának neveztek, s miután követei nem hallgattak ki, Krisztushoz apelláltam.

GERSON. A pápától Krisztusra. Újabb nevetés.

HUSZ. Nincs igazságosabb és teljesebb fellebbezés ennél.

GERSON. Hogy mondhatsz ilyet magiszter létedre? Az ember imádságban fordul Krisztushoz, de mint az egyház része nem fellebbezhet, csak azokhoz, akiket Krisztus hatóságául állított.

ÖREG PÜSPÖK. Már az igaz: nagy együgyűség van abban, amit mondtál, János mester.

GERSON. Nagy tanulság van ebben, tisztelendő atyák. Most láthatjátok: mi az a köd, amelyben az eretnekség a népek szívét megejti.

CAUSIS MIHÁLY. S a hatalmasokhoz is odacsúszik.

GERSON. Az egyszerű nép nem tud forma és tartalom között különbséget tenni, és követi azt, aki azt mondja: bor s széttöri közben az edényt.

CAUSIS MIHÁLY. Csehországban olyan hatalma volt ennek az embernek, hogy a főinkvizítor atya, aki az eretnekek dolgát vizsgálja, nem merte tőle a bizonyítványt megtagadni.

WARENTRAP. A prágai egyetemet is ő tette tönkre. A németeknek miatta kellett Csehországból kijönniük.

HUSZ. Nem miattam, hanem mert a német magiszterek mint lázadók álltak ellen a királynak, midőn az Gergely pápától elállt. A király azért vette el, a adta a cseheknek az ő három szavazatukat.

WARENTRAP. Az alapító Károly császár végrendelete volt, hogy a németeknek három s a cseheknek egy szavazatuk legyen.

HUSZ. Károly császár a párizsi és bolognai egyetemek alapítói levelét követte, s ott a bennszülött nemzetnek van három szavazata, s a külföldinek egy.

WARENTRAP. De a cseh király egyben a német birodalom császára is, s a prágai egyetemet az egész birodalom táplálta tanulóval. Kétezer német diák ment ki Prágából miattatok. A világ legnagyobb egyeteme volt, s egy kis iskola maradt ott a ti szemétdombotokul.

HUSZ. Nem miattam, hanem az ő meggondolatlan esküjök miatt. Itt van egy – rámutat egy német doktorra – az esküvők közül. Becsületvesztéssel, hűségbontással és kiátkozással súlyosbították, ha a királyi rendelet visszavonása előtt visszatérnek.

NÉMET DOKTOR. Hadd szólok, tisztelendő atyák, nehogy meséinek hitelt adjatok.

NASO. Tisztelendő atyák, engem hallgassatok meg, engem. Én a cseh király mellett voltam, mikor a három fakultás mesterei a királyhoz jöttek. A cseh király hajlott volna a kérésükre, akkor jött oda Husz s az ő Jeromosa. A király még fenyegette is őket. Te s a te Jeromosod kavartatok föl mindent, s ha azok, akiket illet, meg nem égetnek, majd megégetlek én titeket.

PALEC. S nem csak idegeneket űztek el. A cseh doktorok java is Magyarországban bújdosik miattuk.

HUSZ. Ez sem igaz. Semmi részem az elmenetelükben.

CAUSIS MIHÁLY. S a három lefejezett? Azokat sem te avattad szentté. Tudjátok meg, tisztelendő atyák, hogy a Csehországban folyó sok undokságnak mind ő volt a szerzője. Midőn Balthazár Cossa, akkor még János pápa, Nápolyi László ellen háborút indított, s legátusát búcsúlevelekkel Prágába küldte: ez a pápai levelek ellen az egész várost föllázította. Midőn pedig a városi tanács három suhancot szemtelen beszédjükért lefejezett, ő nagy énekszóval, „Szentek voltak ezek”, a Betlem-kápolnába vitette őket s ott szentté avatta.

HUSZ. Az, igaz, hogy lefejezték őket. De az nem igaz, hogy énekeltem, mert nem is voltam a tömegben.

NASO. Csak két szót, könyörgök. Én akkor Csehországban voltam, s ismerem a lefejezettek dolgát. Ez akkoriban sokat prédikált az apostoli szék ellen, s biztatta a többieket is, hogy ezt tegyék. S midőn hármat közülük lefejeztek, ő az egész prágai népet fölbúzdította, hogy ártatlanokat fejeztek le. Ezrével tolongtak a városház előtt, s kiáltoztak, hogy őket is végezzék ki. A tanácsosok a királyhoz jöttek, hogy nem tudják lecsillapítani a forrongást. A király pedig azt mondta: ha ezren vannak, akkor is ki kell végezni őket. S ha nem elég az őrség, idegenből hozok katonaságot.

HUSZ indulatosan. Ez a mester sérti a királyt, mert nem a király fejeztette le őket.

PALEC. De igenis, a király. A király rendelte el, hogy aki a bullának ellene szegül, azt le kell fejeztetni.

HUSZ. Én pedig azt mondom, hogy ártatlan vérrel szennyezi be a királyt, aki azt mondja, ő fejezetette le. Mert az a pápa Isten tulajdonával kereskedett, midőn a bűnösök túlvilági szenvedéseiből akart a maga háborújához pénzt szerezni.

D'AILLY. Nagy hanggal vagy, János mester. A börtönben csendesebben beszéltél.

HUSZ. Mert akkor nem kiabáltak rám ennyien.

D'AILLY. Ki kiabál? Ha beszélsz, csendesen hallgatnak. Te hiszed azt, hogy a világi hatalom védelméből újra kezdheted fennhéjázó beszédedet. Emlékszünk ám még, mivel kérkedtél, midőn a pápai palotába hoztak. Ha nem akartam volna ide jönni, mondtad, a római király sem kényszeríthetett volna, hogy ide jöjjek.

HUSZ. Igenis mondtam, hogy önként jöttem. S ha nem akartam volna jönni, van annyi úr Csehországban, akik a kastélyaikban elrejtetek volna, hogy sem az a király, se ez ide nem hozathattak volna.

D'AILLY. Micsoda vakmerőség!

CHLUM JÁNOS a körülötte állókhoz. Igazat mondott. Én egy szegény lovag vagyok, de én is elrejtettem volna őt egy éven át bárki elől. S vannak erős várú bárók, akik két király ellen is megoltalmazták volna.

ZSIGMOND föláll és Huszhoz megy. Ide hallgass, Husz János. Én útlevelet adtam neked, s becsületes kísérőket, akik ide kísérjenek, hogy hitedről itt megfelelhess. Ez megtörtént. Az atyáktól nyilvános kihallgatást kaptál, s én megköszönöm nekik, neked pedig azt tanácsolom, hogy mint a bíboros is mondja, ne kevélykedj, hanem add magad alázatosan a zsinat kegyelmére, és akkor a zsinat is kegyelmesen bánik majd veled. Ha azonban makacskodol, tudd meg: én megmondtam nekik, hogy nem akarok eretneket védelmezni.

KIÁLTÁSOK. Úgy van! Ez világos beszéd.

CAUSIS MIHÁLY. Láttátok, hogy belesápadt. Azt hitte, a király szétzavarja érte a zsinatot.

HUSZ. Felség, a salvus conductust köszönöm.

STOKES. Nincs salvus conductus. Ne arról beszélj.

CHLUM. A másikra felelj, János mester.

HUSZ. Felség, én nem azért jöttem ide, hogy makacskodjam, hanem, hogy abban, amiben tévedtem, bölcsen kiigazítsanak…

D'AILLY. Kész vagy hát a kiírt tételeket egyben visszavonni s eskü alatt megtagadni?

HUSZ kétségbeesetten. Ne kívánjatok a lelkiismeretem ellen valót. Azokban a pontokban számos olyan van, amit én soha nem írtam és nem mondtam. Hogy kívánjátok, hogy én azt leesküdjem?

ZSIGMOND. Mért ne tagadnád meg azt, amit nem mondtál. Én akár a világ teremtése óta az összes eretnekségeket kész volnék leesküdni.

HUSZ. Eskü alatt visszavonni annyi, mint eskü alatt állítani, hogy mondtam.

CAUSIS MIHÁLY. Nem az fáj neked, amit nem mondtál, hanem amit mondtál, mert azt Prágában is tudják. S mi lesz akkor a prófétából.

LITOMISLI PÜSPÖK. Azoktól fél, akiket elbolondított.

HUSZ. Félek a botránkozástól. A hallgatóimétól s Istenétől. Nem vállalhatok olyat, amit nem mondtam, s nem tagadhatok meg semmit, amíg tévedéseimről meg nem győztek.

Zsigmond visszamegy a világiak közé, s Frigyes nürnbergi gróffal az ablakmélyedésbe húzódik.

ZSIGMOND az ablakban. Nagyobb eretnek ez, mint gondoltam.

FRIGYES. Én is látom már, pedig hogy Nürnbergen átjött, úgy néztem rá, mint valami szentfélére.

ZARABELLA. Akkor vegyük hát elő a kijelölt tételeket. A Stephanus Palec ellen írt munka következik.

PALEC olvassa. Csak egy katolikus egyház van; az Istentől kiválasztottak gyülekezete. „Tévedés, amennyiben az állítja, s nyilván azt állítja, hogy csak az üdvösségre elhivatottak gyülekezete az igazi anyaszentegyház.”

GERSON. Ez csak nyilvánvaló eretnekség. Mire jó akkor a keresztség s az egyház egész alkotmánya, ha csak az üdvösségre kiválasztottak lehetnek az egyház tagjaivá.

HUSZ. Én az igazi anyaszentegyházról beszéltem, a volt s jövendő üdvözültekről, ti pedig arról, amelyik dézsmát fizet.

PALEC olvassa. „Ha pápa, püspök vagy prelátus halálos bűnben van, nem pápa, nem püspök többé.”

HUSZ. Ez nem így van: hanem hogy nem méltán püspök.

PALEC. De így van.

HUSZ. Nézzük meg hát. Odamegy, kikeresi. „Az ilyen nem valóban és méltán, hanem csalárdul és színleg püspök.”

GERSON. Ez ugyanaz, mint ami a kivonatban van. A püspök mint ember nem lehet csalárd, de mint püspök, nem lehet csalárdul püspök, föltéve, hogy a beiktatása törvény szerint folyt.

HUSZ. Úgy hát erdei rablók is beöltözhetnek püspöknek, föltéve, hogy egy pápa beiktatja őket.

GERSON. Az egyháznak megvan a módja, hogy az emberi természetből eredő zavaraiban rendet teremtsen. Te azonban a prágai kézműveseket akarod bírákká tenni a püspökök dolgában. Mi lesz az egyházból, ha a fürdőszolgák döntik el, ki van halálos bűnben.

HUSZ. Nem fürdőszolgák, hanem Isten mindent látó szeme. Isten teszi le a méltatlan felkentet.

GERSON. Isten nem tesz le senkit. Isten megítél egyszer mindenkit, de szentséget nem oszt, és nem töröl el.

HUSZ. Akkor mért mondja Sámuel által Saulnak: „Elvetted az én beszédemet, én is elvetlek téged. Nem vagy többé király.”

TÖBBEN. Ohó, király.

D'AILLY. Tehát a király sem király többé, ha halálos bűnben van.

LITOMISLI PÜSPÖK. Ide kell hívni a királyt. Az ablak felől állóknak. Hívjátok ide a királyt. Hadd hallja, mit mond. Többen a királyhoz mennek, aki a lármára már úgyis abbahagyta a beszélgetést.

D'AILLY. Felség, a királyi méltóságról beszél. Mondd el, amit most a kancellárnak mondtál.

HUSZ. Azt mondtam, hogy aki könnyű életre, a nép zsarolására bújik püspöki ruhába, azt a kenet nem teszi püspökké, s a nép sem tartozik engedelmeskedni neki.

LITOMISLI PÜSPÖK. De nem csak ezt mondtad. A királyról beszéltél.

HUSZ egy kis hallgatás után. A királyról sem mondhatok mást.

D'AILLY. Nem elég, hogy az egyházat fölforgattad, a világban is forradalmat akarsz támasztani. Azt mondta, hogy halálos bűnben a király nem király.

ZSIGMOND. Ezt mondtad? Csöndben nézi Huszt. Nincs ember bűn nélkül, János mester.

GERSON. Azért lettél az egyház doktora, hogy ilyen varga módra beszélj? Világi és egyházi rend egy percig sem állhatna fenn, ha az ember érdemét tisztéből bölcsen el nem választották volna. A pápa éppúgy elkárhozhat, mint bármelyik keresztény, de attól nem lesz nem igazi pápa.

HUSZ. Ha XXIII. János igazi pápa volt, miért tettétek le?

ZSIGMOND. Ej, milyeneket beszélsz, te, Husz. Balthazár igazi pápa volt, de minthogy megrögzött gonoszságával tönkretette és megbotránkoztatta az egyházat, a szent zsinat letette őt. Visszamegy a világiakhoz.

D'AILLY. Látod, Husz, mibe kevered magad, ha beszélni kezdesz, mert nem ebben vagy abban a mondatodban van az eretnekség, hanem a lelked mélyén. S ebből csak úgy szabadulhatsz meg, ha alázatosan a zsinat rendelkezésére bocsátod magad.

HUSZ. A lelkem? Mit láttatok ti a lelkemből – atyák? Hiszen csak azt néztétek, hogy izgassátok fel ellenem magatokat. Ha csak egy nyugodt pillantást vettek belém, látnotok kell, hogy amit tanítottam: az tiszta katolikus. De ti nem azt kerestétek, hogy megértsetek, hanem hogy megítéljetek. Mintha nem is egy keresztény zsinat előtt, hanem a Kajafás dühösködő papjai közt állnék.

ZARABELLA. Eddig csak Palecet és a párizsi egyetem kancellárját vádoltad, most már az egész zsinat Krisztus hóhéra.

CAUSIS MIHÁLY. S ő maga az Üdvözítő…

ZARABELA. Lásd be, hogy amit te katolikusnak hiszel, az az ördög káprázata.

HUSZ. De hogy lássam be? Hogy forduljak szembe a lelkemmel? Lerogy. Istenem, nézz rám, s adj jelet. Hadd lássam, hogy a világos sötét, az igaz hamis, a te hangod az ördög kelepcéje.

Nagy nevetés.

EGY HANG. Jokulátorkodik. Husz csendesen feláll.

PALEC némileg megrendülve. Tisztelendő atyák, a mindent látó Istent hívom tanúul, hogy amit tettem, nem emberi sérelemből vagy bosszúból tettem, hanem csak esküm miatt, mellyel mint a teológia doktora tartozom a hit védelmének.

CAUSIS MIHÁLY. Én hasonlóképpen.

HUSZ. Isten elé állunk, ti is, én is; s ő ítél majd érdemünk szerint.

D'AILLY. Biztos, hogy István mester s a többi lektorok igen jámborul bántak a könyvével, mert abban, mint beszédei is bizonyítják, sokkal nagyobb hibák is vannak.

ZARABELLA. Úgy van, Husz. Tudjuk, hányadán vagyunk velük. Az orvosok látják betegségedet, s most már rajtad áll, hogy elfogadd a gyógyszert, melyet a zsinat lelked javára kimér. A rigai püspök vezesse vissza a rabot.

A gyűlés oszlóban van, Chlum, Duba, Mladeneci Péter odamennek Huszhoz.

CHLUM. Az Isten látott, János mester – és mi is egynehányan.

HUSZ meghatottan. Még kezet fogtok az eretnekkel?

DUBA. Büszkék vagyunk rád.

PÉTER. Mindent leírtam.

RIGAI PÜSPÖK. Hagyjátok őt, urak: vissza kell kísértetnem.

GERSON Zsigmond királyhoz. Ez a gyűlés felségeteknek is megmutatta, milyen ember ez.

ZSIGMOND. Igen, az az erény van benne, amely több bajt csinál, mint a legmegátalkodottabb gonoszság!

GERSON. Felséged kevésnek tartja a hallottakat?

ZSIGMOND. A századrésze is elég hozzá, hogy elítéljétek. S ha vissza nem vonja, el nem esküszi: megégethetitek, vagy azt csinálhatjátok vele, amit törvényetek előír.

GERSON. Felséged jelenléte bátorságot adott neki; kinyílt a torka. Az hitte, Vencel király árnyékából beszél.

ZSIGMOND. Most már láthatja, hogyan van velem. De azt mondom nektek, ha visszavonja is, ne engedjétek haza; mert ha egyszer bámulói közé kerül, még nagyobb tévelygésbe kezd.

GERSON. El kell tiltani a prédikálástól, s egy kolostorba csukni.

ZSIGMOND. Ugyanígy járjatok el a tanítványával… Azzal a, hogy is hívják.…

GERSON. Jeromossal.

ZSIGMOND kimenőben. Még gyermek voltam, amikor ez a szekta lábra kapott, s mekkorát haladt csak azóta is.

Zsigmond a papokkal el. Csak a két cseh úr és Mladeneci Péter marad a színen.

CHLUM. Hallottátok ezt?

PÉTER. Még ő oktatta, hogy mit tegyenek vele.

DUBA. Ez a Pilátus rosszabb a Krisztusénál. Az legalább a kezét mosta.

PÉTER. S római volt. Ez azonban cseh király akar lenni.

CHLUM. Majd meglátjuk, hogy lesz-e.

Függöny

 

HARMADIK FELVONÁS

Szoba a minoriták kolostorában. Jobbról néhány lépcsőfok visz a prior hálókamrájába, balról ajtó a folyosóra. A csupasz, boltíves szoba afféle beszélgető; ide gyűjtik össze tanácskozásra a rend tagjait, ide vezetik be a látogató világiakat. Bútorzata egy feszület, mindjárt a kamraajtó mellett, térdeplővel, s egy hosszú, ülésre alkalmas láda az ablak alatt. A szoba ettől az ablaktól kapja az életét. Vasba foglalt, homályos üvegkockáin át most egy nyári reggel sárgállik be. Ha a nagy gótikus ablak szellőzőnyílását kinyitják: a kolostor kertje látszik; egy chiostro-oszlop körül néhány zöld fa.

PRIOR kamrájából jön, s keresztet vet, a térdeplőre borul, és sóhajtozva imádkozik.

HUSZ GYÓNTATÓJA a folyosó felől, halkan, bevárja az ima végét. Hívattál, főnök testvér.

PRIOR. A király elégedetlen velünk.

GYÓNTATÓ. Voltak itt megint?

PRIOR. Hajnalban már, a kamarás embere. A kapus be sem akarta engedni őket; azt hitte, valami garázda fuvolások. Mert nincs éjjel, hogy itt ne rakoncátlankodjék néhány kapu előtt.

GYÓNTATÓ. S nem fuvolás volt, hanem a király embere.

PRIOR. Pfalzi Lajosé, a király kamarásáé. Álmomban én épp cölöpöket vertem, vagy nem is tudom már, asszonyokat néztem, amint a tóban a ruhát sulykolták. S egyszer csak mintha húsz sulyok csapkodna körülöttem, s mind másképpen, s a kapus fráter rángat: „Kelj fel uram, a király üzenetével vannak itt.”

GYÓNTATÓ. Mit akar olyan jókor a király?

PRIOR. Ah, ki tudja, mit akarnak a királyok? Tán álmodott ő is. A királyoknak van csak álmodnivalójuk. Huszról akart hallani, hogy mennyire mentünk vele. Biztosan róla álmodott. Cölöpöt vert ő is: tudod, amihez az eretneket kötik. Sehogy sem akarja megégettetni.

GYÓNTATÓ. Úgy látszik, nagy érdeke van benne, hogy meg ne égesse. Csehországban nagy zavar támadna abból.

PRIOR. S ez a Husz, mintha csak meg akarná égettetni magát. Beszéltél azóta vele?

GYÓNTATÓ. Nála voltam, amikor hívattál.

PRIOR aggodalmasan. Még mindig olyan makacs?

GYÓNTATÓ csak egy mozdulattal jelzi, hogy nem megy semmire vele.

PRIOR. Ó, a keményfejű. De hát mit vár tőlem a király? A legjáratosabb doktorunkat adtuk mellé gyóntatóul, aki nem csak mondja: engedelmeskedj, de példákat is hoz föl Origenesből s Augustinusból.

GYÓNTATÓ. Elpirít ez a dicséret. Az eredmény a legjobb cáfolat rá.

PRIOR. De hát hol van az a makacsság benne? Az arcában nincs, attól egy tejfejő lánynál is jámborabb lehetne. Amikor mondták, hogy a Gottlieben-erődből áthozzák ide, azt hittem, egy cseh Sámsont láncolnak ennek a szerencsétlen monostornak a pilléreihez. De amikor megláttam őt őrei mögött, mögéje néztem, hogy tán ott jön az igazi Husz, s ez a lányos arc a szolgájáé. Nem láttam ilyen szende képet ennyi esztendőt megért emberen. Mondják, éjt-nappal zsoltárt énekel. A mord őr föl-le járásában megáll, s fülelni kezd.

GYÓNTATÓ. S nemcsak az éneke ilyen; én mint gyóntatója mondhatom: nem takart még megvesztegetőbb szelídségbe a természet ekkora keménységet.

PRIOR. Ez a jámborság lesz a mi vesztünk. Ismered földijét, azt a bizonyos Causis Mihályt? Arról meg azt mondhatom: annál dühösebb vadászkutyát még nem nevelt ország a maga vadja ellen. Hallottad volna: milyen lármát csapott, hogy Husz mint inasait használja a foglárait; imádságokat készít számukra, azok meg az asszonyaik kendőjében lopatják ki leveleit. Azóta az asszonyoknak nem szabad a börtön elé odamenniük.

GYÓNTATÓ. Nem csodálom, ha a tudatlan szegénység szentnek tartja. Egy hajszál híján az is.

PRIOR. Egy hajszál híján? Vigyázz…

GYÓNTATÓ. De ez a hajszál csinál belőle eretneket. Vagy azt hiszed, e Causis-féle bányabérlő, pénztolvaj papokból lettek már valaha is eretnekek? Az ilyen mindig bólintani fog, amíg a keze a tarsolyodba nyúlhat. Csak akinek volt valami álma a szentségről, s kürtnek érezte magát, melyen át Isten lelke szól, a maga hiú leheletét csak az téveszti össze a Szentlélek sugallatával.

PRIOR. Jól mondod, jól mondod, nagy doktor vagy, testvér. De azért azt szeretném, ha nem lépnél be hozzá úgy, hogy tíz miatyánkot és üdvözlégyet az ördög ellen el ne mondjál.

SZOLGÁLÓ FRÁTER a folyosóról. Ó, reverendissime… katonák már megint. A világ minden mesze sem elég, hogy a folyosókat tisztán tartsam. Jöjj és vedd rá őket, hogy a kíséret kinn maradjon. Hagyján, hogy mindent összeköpködnek, de a sarkantyújukat használják íróplajbászul.

PRIOR. Ne a falról beszélj, fráter, hanem, hogy mit akarnak?

FRÁTER. Mit? Bejönni, piszkítani, mit akarhatnának? Ó, csak ennek a zsinatnak vetne már véget az Úrjézus könyörülete. S ezt a Husz Jánost égetnék el vagy engednék haza, hogy megállna a mész a falon. Régen elég volt, ha minden ünnep előtt kimeszeltem, s olyanok voltunk, mint az oltárhoz állított menyasszony. De azóta mik vagyunk? Városház, börtön, bordély, csak kolostor nem… Ehol, zörgetnek már.

PRIOR. Ez megint valami királyi bizottság lesz. Ha a király megharagszik rám, eltétet a hegyekbe vezeklő barátnak. Chlum János, Duba Vencel és három püspök a folyosó felől.

CHLUM JÁNOS. Te vagy ennek a háznak a priorja. Minket Zsigmond, Magyarország és rómaiak királya küldött, hogy az itt fogva tartott huszineci Jánost meghallgassuk.

PRIOR. Rendelkezzél velünk, mintha magad volnál a király. Lementek a rabhoz vagy fölhozassam?

OLASZ PÜSPÖK alacsony, kövér ember, nyakát törülgetve leül a ládára az ablak elé. Nem, eleget járunk ebben a melegben, hozd fel ide. Ha szippant egyet a szabadságból, tán engedékenyebb lesz.

PRIOR a fráterhez. Szólj az őrök kapitányának, hogy hozzák fel.

FRÁTER. A lábáról levegyék a vasat?

OLASZ PÜSPÖK. A lábáról és a kezéről is.

Fráter el. A két püspök az olasz mellé helyezkedik a ládára. A két cseh úr állva marad; a prior mint egy alázatos kasznár előttük.

OLASZ PÜSPÖK  a priorhoz. Nos, milyen hangulatban van a derék Husz?

PRIOR. Nem rajtunk múlt, ha nem a legkeresztényibb hangulatban. Mi mindent elkövettünk, hogy ha holnap az egyetemes zsinat elé áll, olyan puha legyen, mint ősszel a gyümölcs. Azt tudjátok, hogy halálát érezvén, gyóntatót kért. Ki tudja, milyen célból, kevélységből-e vagy színlelt alázatból-e, földijének s legfőbb vádlójának… A gyóntatóra néz.

GYÓNTATÓ. Magiszter Palec.

PRIOR. Ennek a magiszter Palecnek akart gyónni. De minthogy ő nem volt hajlandó meggyóntatni, ezt a könyvekben forgott doktort, pater Haribaldot adtuk mellé, hogy mint hozzáértő ember, bűneit lemosni segítsen s törülközőül a zsinat iránti alázatot adja a kezébe.

OLASZ PÜSPÖK a gyóntatóhoz. Te gyóntattad? Gondolom, megizzadtál. Gorombáskodott nagyon…

GYÓNTATÓ. Sőt a legalázatosabb volt. S midőn már minden tudott bűnén sorra mentünk, sírva kért, hogy világítsunk be még lelke zugaiba, hátha megbánatlan bűnt találunk, mely csak az Örökkévaló előtt üt ki, mint pecsétes ruhán napban az olajfolt.

CHLUM Dubához. Ez ő. A prágaiaktól is azt kérte mindig.

ANGOL PÜSPÖK. S a legnagyobb: a szent zsinat elleni engedetlenség? A zavar, amit ez egyház szenvedett miatta?

GYÓNTATÓ. Ebbe a bűnébe nincs belátása. S az én erőm, attól félek, kevés, hogy megnyissa a szemét.

OLASZ PÜSPÖK. Majd meglátjuk. Tán olyat hall tőlünk, amit te nem mondhattál. Sőt hallani is jobb minél kevesebbnek…

PRIOR nem tudja, mit akarnak tőle. Mi azt tesszük mindenben, amit parancsolsz.

OLASZ PÜSPÖK. A királyoknak vannak gondolataik, amiket maguk nem mondhatnak ki, s annak, aki mondja, óvatosnak kell lennie.

PRIOR a doktorra néz; azt int és húzódna kifelé. Ó, mi mindenben óvatosak leszünk.

OLASZ PÜSPÖK. De a legjobb titoktartás mégis a titokról nem tudni.

CHLUM. A püspök úr azt akarja, hogy nézz a fogoly után és hagyj magunkra vele.

PRIOR. Ó, szívesen… A legszívesebben, uram. Prior és a gyóntató el.

SPANYOL PÜSPÖK. Úgy ülünk itt, mint a násznagyok. Az egyház képében lessük, hogy az eretnek menyasszony igent mond-e. Szégyellem magam.

OLASZ PÜSPÖK. Spanyol vagy. Az én hazámban a bölcsesség nem szégyenletes.

ANGOL PÜSPÖK. A királynak igaza van, ha addig tárgyal a lázadással, amíg egy feje van. Egy fejbe sokféle útja van a félelemnek. Ha ezt az egy fejet levágod, az ezret egyenként nehezebb megijeszteni. Mi, angolok, tudjuk mi az, midőn minden paraszt egy-egy próféta lesz, s lőccsel és fejszével mondja el álmát az első egyház egyszerűségéről.

SPANYOL PÜSPÖK. Ez a türelem ad szarvat a vakmerésnek.

OLASZ PÜSPÖK. Sőt épp ez fogja meg a szarvát. Ha egyszer az első engedelmes szót kicsikartuk belőle, annál fogva mind újabbat csikarhatunk, amíg csak a feje a földön nincsen.

CHLUM. Nagy bölcs vagy, pap.

OLASZ PÜSPÖK. Láttátok Zsigmondot. Az ő szívében Husz már akkor elveszett, midőn azt mondta, halálos bűnben a király nem király. Huszt ő már akkor megégette volna. De a lehűlt vér bölcsebb tanácsot ad. Ha elégeti a magisztert, az igazságnak kedvez. Hisz egész Csehország azt várja Husztól, hogy megégjen. A csürhe mindig ezt várja. És sohasem bocsátja meg neki, ha mint szavát visszavont vezeklő jön haza. El kell választani a lázadást a lázadás fejétől. S míg ezzel kedvünkre tekézhetünk, amazt a szégyen fojtja el.

CHLUM. Ha szoknya helyett páncélt hordanál, ennyi fortéllyal minden csatádat megnyernéd.

OLASZ PÜSPÖK. Az én véleményem az, hogy csínján kell bánnunk vele. Formulákat kínálunk neki, s ha a legtetszetősebbe belemegy, azt szorítjuk, amíg csak vágya rabunkká nem teszi.

ANGOL PÜSPÖK. Én a füstölt bőrszag mellett vagyok. Az efféle könyvíró ember azt mondja magában: az igazság; legföllebb meghalok érte. A meghalok betű neki, mint az essencia és existencia… meg kell szagoltatni vele, amint a láng az égő húsba belekap. A képzelet, ha vitorlánkba magunk fogjuk be, visz, mint a szél, de ha váratlan oldalról talál: fölborít, s önérzetet, szemérmet, mindent összebont.

SPANYOL PÜSPÖK. Nem égettél még eretneket. Mi az arabokon nagyobb gyakorlatot szereztünk. A máglya a színpad deszkája lesz a hiúság alatt, s amíg érez egy szemet, mely csodálja, bőre szagát is el tudja viselni. A kárhozat végtelenségét, a gazdátlan terek magányát kell átfúvatni a kevélyeken, hogy mint a kitakart csecsemő az Anyaegyház melegébe akármi áron, nyüszítve visszabújjanak.

OLASZ PÜSPÖK Chlumhoz. Te hazája fia vagy; idefele is, mondják, kísérője. Melyik módszer tartod a legalkalmasabbnak?

CHLUM. Én az igazságét. Győzzétek meg, hogy nincsen igaza.

Két szekercés svájci behozza Huszt. Káprázva néz szét; előbb Chlumot és Dubát látja meg. Örvendezve lép feléjük; merev arcukból észreveszi a papokat, lassan feléjük fordul.

OLASZ PÜSPÖK. Borzasztó meleg van itt. Az egyik szekercéshez. Nyisd csak ki, fiam, azzal az izével, fejem fölött a szellőző likat. Úgy, ebből a kertecskéből jó hűvös levegő jön. A sárga napfény s a chiostro oszlopa körül a zöld becsap a színre. Husz akaratlanul is odanéz.

OLASZ PÜSPÖK a katonákhoz. Most menjetek ki szépen, s őrizzétek katonákhoz illően az ajtót a piszkafátokkal… Katonák kimennek. Huszhoz. Szép nap van odakinn, magiszter. S Isten úgy akarja, hogy neked is süssön.

HUSZ. Istennek nincs szüksége a napra, hogy a börtönbe besüssön.

OLASZ PÜSPÖK. Hallgass ide, magiszter. Azt tudod, hogy a szent zsinat holnap egyetemes gyűlést tart. Kétszáz püspök, ötvenkét apát, akiket a kereszténység önmaga megtisztítására a tó mellé idedobott, mind a székesegyházban lesznek, hogy fölötted ítélkezzenek. Egy dobogón fogsz állni a szentegyház közepén, a tiszteletre méltó comói püspök felolvassa a hibáztatott tételeket, s megkérdi, hajlandó vagy-e őket leesküdni. Ha nem: elveszik kezedből a kelyhet, testedről leszaggatják a papi ruhát, s elrontott tonzúrádon eretneksüveggel, papságodból kivetve odadobnak a világi hatalomnak, amely, mint tudod, csak egyet tehet veled. A király számára már készítik a trónt, amelyről csak bólintania lehet. Ő azonban nem azért hívott Konstanzba, hogy elveszítsen. Ő a kedves atyai tartomány, Csehország jó hírét akarta helyreállítani. Tudod, hogy atyja, a boldogult Károly császár, a ti Prágátokból kormányozta a birodalmát, s mostani királyotok, Vencel után ő lesz az ország királya is. A te makacsságodban a király atyja művét, a szülőföldje békéjét, nyugalmát s jövendő tartományait kíméli. S a rend ellenére, azért küld bennünket, hogy a formulát, mely téged megment, hazádnak pedig békét és tisztes nevet szerez, itt megtaláljuk. Úgy nézz reánk hát, mint jóakaróidra. E két földid jelenléte a zálog…

CHLUM. Mivelünk várj… Hallgass ide, János mester. Mi ketten a tudatlan világiak vagyunk, s nem értünk azokhoz a dolgokhoz, amelyekkel a zsinat vádol téged. De azt mondjuk neked, vizsgáld meg lelkedet, s ha azt látod, hogy hibáztál azokban, amiket felhoznak ellened, ne röstelld megtisztítani magad. Ha azonban a belső bíró azt mondja, hogy igazak, amiket tanítottál, akkor csak üdvösségedre nézz, s tarts ki bennük, akármi következik.

ANGOL PÜSPÖK. Ezt rosszul mondtad, lovag. Te a király nyelve vagy, s botlasz, ha felbiztatod.

HUSZ. Nem kell engem biztatni, sem lebeszélni, atyám. Sok óra a börtönben egy nap, s én végiggondoltam mindent, előre-hátra is. Ha volt kevélység bennem, s kiben nincs, akinek mások lelkén hatalom adatott, a börtön nyirka rég kiszítta belőlem. Ha alázatot kértek tőlem, örömmel alázom meg magam legnagyobb ellenségem előtt is. Csakhogy annak, ami ellenáll bennem, érzem, más a gazdája, nem én. Higgyétek el, kedves volna nekem, engedni nektek: hisz az Isten nekem is teremtette a világot, s annak, aki régen van börtönben, egy zöld ág és rajta egy veréb több, mint amit álmodni tud. De hiába állok én a pártotokra, és sújtok magam felé: a lélek mindenütt enged, de az az egy pont, mint fában a görcs, visszarúgja a fejszét.

OLASZ PÜSPÖK. Magiszter, te tudós, olvasott ember vagy. Könyv nélkül mondod a szent atyákat. Hihető-e, hogy azokért a nyilvánvaló eretnekségekért, melyeket könyveidből kivontak, s a tanúk felhoztak ellened, a tűzre add magad.

HUSZ. Épp az, hogy én azoknak a nagyobb részét sosem mondtam. Szócsonkítással s puszta ráfogásból csináltatok egy Huszt magatoknak, s most azt kívánjátok, hogy én ezt, mint egy vezeklő bőrt magamra vegyem, s vezekeljem azért, mit egy Palec vagy Causis Mihály összehazudott…3

OLASZ PÜSPÖK. A bizottság összehasonlította azt, amit magad mondtál, a műveidből kivontakkal. S amit mondtál, többnyire súlyosabb volt, amit ők kiírtak.

HUSZ. Mert a fületek éppolyan hamis volt, mint az ő szemük. Nem esküdhetem le azt, amit nem mondtam.

OLASZ PÜSPÖK. Te azt esküszöd le, amit a szent zsinat követel. A bűn, ha van ilyen, nem a tied, a zsinaté.

HUSZ. De a zsinat bűne nem oldja fel az enyém. Aki visszavon, beismer. S beismerni az el nem követett bűnt, maga is bűn.

OLASZ PÜSPÖK. Ellene mondok. Az Arany Legenda, már nem tudom, melyik szent barátról írja, hogy tilos könyvek olvasásával vádolták. Ő tagadta, de amikor a párnája alól kihúzták, vállalta a büntetést érte. Később kiderült, hogy más dugta oda.

HUSZ. Én nem vállaltam volna.

ANGOL PÜSPÖK. Hát az a lány, aki barátruhába rejtette szüzességét, s erőszaktétellel vádoltatott. Csendesen magára vette a bűnt, melyre képes sem volt.

HUSZ. Csakhogy az magának volt lány is meg férfi is, s ártatlanságának, ha ugyan igaz a meséd, halála után a nyújtópadon ki kellett derülnie. Én azonban egy egész népbe oltok megbocsáthatatlan zavart, ha azt, amit minden jóakaratú ember úgy hallott, ahogy én értettem, ellenségeim ráfogása szerint esküszöm le. Mit mondjon a szegény prágai asszony, aki kendőjében minden reggel ott didergett kápolnámban az úr miséje alatt, ha azt hallja, hogy én mondtam eretneknek magam az oltáriszentség tanításában; vagy a nemes, hogy föloldtam őt király iránt az engedelmesség alól. Senki sem tudja többé, hol kezdődik az eretnekség és hol végződik az ortodoxia. S ha egy becsületes prédikátor könnyekig hatja őket, a könnyeik alatt ezt kell gondolniok: hátha ez is csak egy Husz; egy kis börtön és máglyaszag elég, s ez is leesküdné, ami a cédulaosztóknak kellemetlen.

SPANYOL PÜSPÖK. Nagyon sokat gondolsz a prágai asszonyokra. Az egész kereszténységre kell gondolnod. Vagy azt hiszed, ha az egész kereszténység mint eretneket kivet, az a néhány gyertyamártó és katona, aki most mint nagy elmét csodál, az egész világ ellen megvédheti a híredet?

HUSZ. A zsinatok már sok igaz embert elégettek. Szent Gergely moraliáit is elégették, de egy igaz híve, Petrus nevű, egy példányát csodamód mégis megőrizte, s ma mindnyájan épülünk rajta.

OLASZ PÜSPÖK. Az a régi jó időkben volt, magiszter. Mi alaposabb munkát végzünk.

ANGOL PÜSPÖK. Az adott bátorságot, hogy Wiclef ágyban halt meg. De íme, már kidobtuk testét a sírból, s fogadom, könyve pernyéi sem támasztanak több Huszt ezentúl.

OLASZ PÜSPÖK. Nézd, Husz, a te aggályod és a király jósága közt csak egy lépés az árok. Az volt-e a te szándékod, hogy eretnekséget taníts? Ugye, hogy nem. Nos, hát bízd a Jóistenre, hogy elkövetted-e vagy sem, s vond vissza, akár elkövetted, akár nem.

CHLUM. Ez benn lehet az esküformában is?

OLASZ PÜSPÖK. „ Elkövetett vagy el nem követett eretnekségek.” A társaira néz. Azt hiszem, igen. S óvásod a kivonatolás ellen, „Noha a tiszteletre méltó kivonatolók sok helyütt más értelmet adtak a szavaimnak” – erre csak megesküdhetsz.

HUSZ. Megesküszöm, hogy sosem tanítottam, amivel vádolnak.

CHLUM. Hallottátok? Ez igazságosnak látszik.

SPANYOL PÜSPÖK. Megesküszik, hogy vádlói hamisítók, a zsinat gondatlan vagy rágalmazó, hogy amit az egyetemes egyház mint tényt megállapított, azt egy ember esküje semmivé teheti.

OLASZ PÜSPÖK. Ez valóban több, Husz, mint amit a zsinat önnön gyalázata nélkül elviselhet.

ANGOL PÜSPÖK. Ide hallgass, mester. Hiszed-e, hogy vannak bölcs doktorok rajtad kívül is a kereszténységben?

HUSZ. A legkisebbtől is örömmel veszem a tanítást.

ANGOL PÜSPÖK. Akkor hát mért akarsz bölcsebb lenni magad, mint a zsinat ötszáz doktora?

HUSZ. Mert az igazság nem az érvek sokaságában lakik. Szent Katalinnal ötszáz doktor vitázott, s mégis neki volt igaza.

ANGOL PÜSPÖK. De az egész zsinatban csak fölteszel annyi értelmest, hogy el tudja dönteni tételeidről, egyeznek-e vagy sem az atyák tanításával.

HUSZ. A zsinat maga bizonyította be, mit ér. A legbölcsebb doktorok három hónapja még úgy nyüzsögtek XXIII. János pápa, mint valami földi Isten körül, s ma Balthazár Cossa, és senki a neve. Nem hihetem-e, hogy a szent zsinat az én dolgomban is csak annyira csalhatatlan, mint a pápa tömjénezésében?

OLASZ PÜSPÖK. Huszonharmadik János pápa érdemtelenül viselkedett, s a zsinat felsőbb hatalmánál fogva letette őt. Mi köze ennek a te dolgodhoz?

SPANYOL PÜSPÖK. Az, hogy ő s nem a zsinat csalhatatlan.

HUSZ. Ezt én sohasem mondtam. Sőt könyörögtem, hogy ami érvet az írás kínál, szedjétek elő mind meggyőzésemre.

SPANYOL PÜSPÖK. De nem látod, ember, hogy ez az eretnekség?

ANGOL PÜSPÖK. Némely ember akkor kezd gondolkozni, amikor a talpa ég, s a feje tele van füsttel.

SPANYOL PÜSPÖK. Mi lesz a világból, ha mindenki a maga értelmében üti föl a dolgok bírószékét? Ha utánad a pékmesterek és gyertyaöntők is külön igazságokkal állnak elő, s azt követelik, hogy az ő eszük előtt pereljünk Isten igazáért. Az írás szétfoszlik, s annyi kereszténység lesz, ahány agyvelő.

OLASZ PÜSPÖK. Ez világos beszéd, magiszter.

HUSZ. Ez világos, ha kívülről mint a millió milliomodát, a legméltatlanabbat tekintem magam s azt, amit gondolhatok. De sötét beszéd, ha a világosságon át nézem, amellyel Isten mártja belém mint fényes fáklyát a meggyőződést. Az ember csak egység, szám a sokból, amíg a maga dolgában bajosodik, de ha az Isten igazsága egyszer átsüt rajta, nem esik többé a számok, csak az igazság törvénye alá, s maga több lehet, mint az emberiség együttvéve. Ha maga a meggyőződés nem adhatna erőt és bizonyságot, együgyű halászokból támadhattak volna-e apostolok?

SPANYOL PÜSPÖK. Halljátok, most meg az apostolokhoz méri magát szegény. S hátha egy démon lopta fejedbe ezt a bűnös világosságot? Az hívja meggyőződésnek magát, s zár el minden alázatos érv elől?

OLASZ PÜSPÖK. Úgy-úgy, testvérem. Űzd ki az ördögöt magadból. Majd meglátod, milyen könnyű lesz nélküle sírnod az alázat és megkönnyebbedés könnyeit.

HUSZ. Ti nem tudjátok, mi van bennem. Az Isten nem engedi meg, hogy az ördög az ő fényét bitorolja.

SPANYOL PÜSPÖK. Az ébredés a máglyán túl majd megtanít rá. Mint ki részegségében ölt, fosztogatott, aztán hirtelen fölocsúdik, úgy fog lelked a poklok ürességében esztelenségedre ráébredni.

HUSZ. Rettenetesekkel ijesztesz, püspök. De aki maga van, annak vállalnia kell ezt a kockázatot. Én Isten pecsétjit érzem a lelkemen. Az nem lehet, hogy ez – bennem – hamis legyen. Az Isten próbára teszi az embert, de nem csinál játékszert belőle.

SPANYOL PÜSPÖK. Látjátok, milyen makacs. Bogot kötött lelkiből a gőg; s józan érv nem tudja kioldani.

ANGOL PÜSPÖK. Csak a tűz és a halál. De akkor már, füsttel a torkodban, késő lesz kiáltani. Esett már a mécsből égő olaj a bőrödre? Képzeld el magad, amint egész bőröd így ég, s kínhoz nem szokott tested a csőcselék gúnyának önként adja meg, amit jámbor igyekezetünk most nem bír kicsikarni.

SPANYOL PÜSPÖK. S még hozzá a gyanút, mellyel a kárhozat nagyobb kínja dereng át földi kínodba. Hogy agyrémekért rohansz az örök semmibe.

HUSZ iszonyodva. Menjetek, ne kísértsetek.

OLASZ PÜSPÖK. Szerezz időt magadnak. Nézz szét még egyszer a fák közt; szagolj mentát, füzek alatt szúnyogfelhőben suhanó folyót. Szívd magadba még egyszer Isten világát és azután…

HUSZ. Nem, ne… Apage.

OLASZ PÜSPÖK dühbe csap. Apage, te… kereszténység sátánja.

HUSZ. Ne kísérts, elég.

OLASZ PÜSPÖK. Kísértsen téged a vasbot, mely széttöri megszenesedett fejed. A láng legyen koporsója az ilyen eretnek kutyának. A testnek föltámadása porszemként könyörögjön össze a négy égtáj közt futkosó szelektől. Kikiált. Őrizők, láncoljátok vissza ezt az eretnek kutyát. De úgy, hogy a pokol eresze alatt érezze magát. Kirohan, a két püspök utána.

CHLUM az őrökhöz. Várjatok kicsit. Huszhoz lép. Úgy lesz, ahogy érzed. Benned lakik az Isten. A te szíved tágasabb lakás neki, mint ez a parázna zsinat.

DUBA diadalmasan. Meg vannak rettenve a maguk tettétől. A király már érzi. De megérzik ezt még jobban is. Csehország büszkén néz rád, János mester. Állhatatosságod híre elmegy a szénégető falvakig.

CHLUM az őrökre mutat, hogy hallják.

HUSZ. Nem kell félnetek tőlük. Az Isten még a börtönből is kápolnát csinál, ha úgy tetszik neki. Az én őreim voltak az én utolsó gyülekezetem. Az egyik őrre mutat. Ez a te Vitusodnak jó barátja. Ennek pedig a kislányáért kellett fulladás elleni ima. Causis Mihály kicseréltette a régi őreimet, de ezek már mint jó barátok jöttek börtönöm elé.

EGYIK ŐR. Mert érzi a szegény nép a szegények emberét. A tanult emberek előtt folyton betű van; az egyszerű azonban a jámborságot látja.

MÁSIK ŐR. Hisz tennénk mi többet is, uram, ha rajtunk állna. Épp beszéltük az öreg főfoglárral.

HUSZ. Nem, hallgassatok erről… Meg akarnak a jámborok szöktetni.

ELSŐ ŐR. De úgy segéljen szent Gál, hogy kiteszünk téged az utcára, csak legyen, aki továbbvigyen.

DUBA. Hallod ezt, János?

MÁSODIK ŐR. Mi majd bevesszük magunkat a hegyekbe.

CHLUM. Mit szólsz ehhez, János mester?

HUSZ. Nagy szégyen volna megszöknünk a más bűne elől. Majdnem annyi, mint a rágalmakat leesküdni.

CHLUM. Magam is úgy gondoltam, magiszter.

HUSZ. Használjuk föl inkább búcsúra az időt. A plébániámbelieknek mondjátok meg, hogy ne kövessenek engem a bűneimben, hanem csak abban, ami jó volt bennem. Üzenem, hogy a kelyhet Jézus adta a kereszténységnek és a szent írásokban sehol sem olvasni, hogy csak a papoknak tartotta volna. A királynénak üzenem, hogy utolsói óráimban imádkoztam az ő igaz uralkodásáért. Chlumhoz. A te feleségedet is üdvözlöm. Gondolom, hogy eztán többet leszel vele.

CHLUM. Igen, elegem volt a királyok szolgálatából.

HUSZ. Dubához. Hallom, megnősülsz.

DUBA. Megnősülök, s vidéken élek az asszonnyal.

HUSZ. Sokat forogtál háborúban, udvarokban. Ideje, hogy a csöndességet fogadd nevelődül… Ó, édes tesvéreim… Hány szép napot tölthettünk volna így együtt… Most, hogy így megérlelt minket a próba a barátságra. Mindnyájan elérzékenyülve állnak egymás mellett.

PRIOR a folyosó felől. Az első őr észreveszi, s alabárdjával koppant egyet a földre. Erre a többiek is kiegyenesednek s megmerednek.

PRIOR. Nehéz szívvel mentek el a tisztelendő atyák. Ez a szegény zárda… Csak nem húztuk magunkra neheztelésüket?

DUBA. Ennek a szegény zárdának a fala éppolyan fal, mint akármelyik zárdáé. Az ember volt a keményebb.

PRIOR. Ó, igen, magiszter… te keményebb vagy a kőnél… De a tűz, mester… Ijedten néz az elutasító arcokra. Még vallatni akarjátok?

CHLUM. Nem, elviheted… Huszhoz. Gondolj rám holnap a templomban. Csehország szeme ül a homlokunkban.

DUBA. És Csehország szíve könnyeinkben. Egy pillanatig mintha össze akarnának ölelkezni: aztán ő is elindul kifele.

PRIOR. Ezek is olyan… hidegek voltak. Magiszter, fölzavarodik a béke, ahol te megjelensz…

EGYIK ŐR. Levigyük a rabot?

PRIOR. Várj, még van itt valaki, aki négyszemközt akar lenni vele. Az őrök elmennek.

HUSZ. Nem volt még elég a kísértésből?

PRIOR. Ezt magad kerested. Az őrökhöz. Ti várjatok csak itt az ajtó előtt. Az őrök kimennek, ő a kamrájába, Husz egyedül marad teremben. Odaáll a szellőzőablakhoz, kinéz, aztán csendben elfordul, s a térdeplőre borul. Jézusom, Jézusom…

PALEC halkan a folyosó felől.

HUSZ. Palec!

PALEC. Négyszemközt akartál lenni velem.

HUSZ. Gyónni akartam. Mondták, nem vállalod.

PALEC. Nem lett volna illő.

HUSZ. Vádlónak hívtalak ide, a kamrámba is.

PALEC. Nem helyes, hogy én, aki vádoltalak, gyóntatód legyek.

HUSZ. Miért? Csak arra vagy sav, hogy eméssz? Arra nem, hogy pecséteimből kitisztíts?

PALEC. Az ember: ember. S nem várhatod, hogy ügyészedből egy éjszaka lelked atyjává szelídüljek. De látod, eljöttem azért.

HUSZ. Jó így is. Szükségem van a bocsánatodra.

PALEC. Neked? Az enyémre?

HUSZ. A gyűlésen sértő szavakkal illettelek. Fictornak, azaz koholmánygyártónak neveztelek. Bocsásd meg az indulatos szót.

PALEC. Azért mondod, hogy megszégyeníts.

HUSZ. Mit érne a te szégyeneddel, aki foltos ruhájában holnap az Isten előtt szégyenkezik. Még egyszer, bocsásd meg a sértő szót, hogy Isten neked is megbocsásson.

PALEC. Azt gondolod, ugye, az lesz a legnehezebb? Amit nekem kell megbocsátani?

HUSZ. Ha már kérdezted, Palec, megmondom. Te voltál az én főüldözőm. S ha a láng húsomba kap, tudd meg, lesz valami, ami a sülő bőrnél is jobban fog fájni: hogy ez neked, ifjúkorom barátjának öröm lehet.

PALEC. Tiltakozom.

HUSZ. Azt mondtad, hogy amióta a kereszténység fönnáll, nem volt nagyobb eretnek nálam.

PALEC. Azt nem én mondtam.

HUSZ. S azt is, hogy én rontottam meg Csehországot.

PALEC. Füled káprázott, amit a zsinat száz szájjal mondott, abban te mind az én hangom kerested.

HUSZ. Te, aki velem ültél tanulókamrámban, s míg a többi diák vágáns dalokkal verte föl az erdőt vagy a fürdőkben bujálkodott, testvéri beszélgetésekben a kereszténységnek szőttél új ünneplőt.

PALEC. A közjó visz akkor is, ma is… Ellened is az fordít: esküszöm.

HUSZ. Másképp képzeltem én el a barátságot. Mi lehet szebb a földön, mint nagy dolgokban barátként összeforrni? A halál is merő édesség, ha hátnak vetett háttal ketten vívtok az igazságért.

PALEC. Nem a szívem fordult el tőled, Jan. Te estél tévelygésbe.

HUSZ. Olyan édes zene a parázna zsinat helyeslése, hogy rangnak is különb lett volna az én megosztott máglyám, mint velük a megosztott felelősség?

PALEC. A máglyát te kerested. Mi csak a kereszténység békéjét kértük tőled. Kis gondolkozás után, csendesebben. Nyisd föl keresztényként a szemed, s ne nézz mindent gőgös eszméiden át. „Palec vádol. Milyen gonosszá kellet lennie, hogy ő, akivel egy köpenyem volt, a vádlómmá csapott fel.” De mért nem fordítod magad ellen? „Mekkorát kellett tévednem, ha egy Palec, a cseh, tévelygésem nem csehek elé viszi.”

HUSZ. Te nem énellenem vagy, Palec.

PALEC. Hát ki ellen?

HUSZ. A magad ifjúsága ellen. Nem volt miköztünk semmi addig, míg Olaszországban járván, a bonomiai püspök téged mint eretnekgyanúst börtönbe nem zárt. Azóta vagy te úgy föl minden eretnekség ellen. Az a börtön lett a te második szülőanyád. Hisz megértelek én téged. A Gottlieben-erődben egy-két órai álom alatt olyan nyirkos lett a ruhám, mintha kenderáztatóban merültem volna meg, szemem gyulladásba jött, s térdeim megdagadtak. Az ember ilyenkor, különösen ha patkány is van a sötétben, könnyen belenyugszik, hogy a kereszténység a pápáé, s az övé egy váltás ing s egy csendes zug az imádságra. De ha így ismered meg magad, mért nem mentél el plébánosnak a Cseherdőbe? Vagy írtad volna meg, mint ahogy tervezted, Luxemburgi János krónikáját? Mért akarsz megrettenésedben hős is lenni? A félelem szepegését farkasüvöltéssel elleplezni? Nem hallod, hogy vágyaidban egy kis lélek üldözi nagyra szabott álmait?

PALEC. Ez a te kegyetlenséged, Husz. Mint az elesett kan, aki még egyszer felszúr, s megforgatja üldözőjében agyarát.

HUSZ. Azt akarom, hogy megismerd magad.

PALEC. Az ember hiú ifjúkora bolondságaira, s hinni szeretné, hogy bölcsességében sem tagadhatja meg hajdani szeszét.

HUSZ. Az igazság nem ismer időt. Az igazság kimondására az egész élet – vénség s ifjúság – egy szorult pillanat.

PALEC. Mi sem könnyebb, mint egymás nagy perceire alacsony magyarázatot találni. De én vállalom a tied. A börtön nagy lecke, igaz, ki engedelmességet tanul belőle, ki hetykeséget és makacsságot. De végül is nem az számít, ki hol tanulta, hanem, hogy mit.

HUSZ. Az én makacsságom is engedelmesség. Csak más köröknek engedelmeskedünk. Te a földi isteneknek, én…

PALEC. S a te földi isteneid? Azt hiszed, mert testedhez szigorú vagy, teneked nincsenek isteneid? Büszke vagy,hogy a börtön nem fog rajtad. De nem voltál-e nagyobb és erősebb falú börtönben, amikor szabadon jártál? Nem ez a te igazi börtönöd, amelynek szinte tárva áll a kapuja. A király akarja, hogy kijöjj, bíráid, a zsinat egy szóra kienged, s én, főüldöződ könyörgök, hogy lépj ki.

HUSZ. Mert többet akar a testemnél, a jó híremet az emberek közt.

PALEC. Magad mondtad ki, ez a te igazi börtönöd: a jó híred. Hogy a bognármester özvegye azt mondja: nincs több olyan pap, mint a mi Huszunk, a kereszténységben. A többi mind simóniákus, asszonyfertőző. A prágaiaktól félsz, a kisemberek és katonák szájasságától, akik mind a maguk szűk, izgága lelkük ökleként emelték föl a te dicsőségedet. S ha ez az ököl most leesik, saját krajcáros méltóságukban érzik meglopottnak magukat.

HUSZ. A népszerűség, ez a fullánk tibennetek. Mert tineketek miden a népszerűség. Ezért nem hiszitek, hogy énnekem a semminél kevesebb. Hol kedveskedtem én az emberek gyöngéinek? Hol adtam egy „kedves Vaclavot”, csak hogy egy „kedves Jant” halljak? Nem hozzám szegődött az, ha ugyan mellettem van – a reményhez, mely bennem kapott hangot. Az új kereszténység álmához, mely a kisemberek durvasága alól nem hal ki úgy, mint a püspökök és apát urak hájaskás bőréből.

PALEC. Mit értenek a te álmaidból a kisemberek? Egy félreértés van, Jan, közted s a nép között. Ó, ha akkor a három szent ünnepén, midőn a nép a Betlem-kápolnába hozta a kivégzett lázadókat, s te úgy beszéltél fölöttük, mint vértanúk fölött…!

HUSZ. Azok voltak.

PALEC. Ha akkor szemedbe áshattam volna a szemem, s úgy láttad volna a lármázó népet magad, mint én, mindez nem következik be. Csend. Nézd, Jan, én tudom, hogy te szent és tiszta életű ember vagy, de a csehek izgága lelke bérelte ki a szelídségedet. Azt hitted, magadhoz hasonlókkal beszélsz. Pedig én, barátod, tudom, hogy egész Csehországban nincs senki, aki rád hasonlítana. Gyülekezeted tapsai közt olyan magad vagy, mintha más bőrszínnel jöttél volna a föld perzseltebb feléről. Azt hiszed: hogy ősi, tisztább anyaszentegyház áll föl körülötted? Pedig a nép csak a nagyok szidalmazását érti, s halj meg, s az ördög hűbére lesz kápolnádból. Vért és felfordulást látok, idegen hadakat. Tudod, hogy taposták el a bogumileket, a toulouse-i gróf tisztáit. Ez lesz a sorsa Csehországnak is.

HUSZ. Csehországnak is csak azt mondhatom, amit magamnak. Boldog, akit az emberek gyűlölnek.

PALEC. Üszköt vetsz hazádra.

HUSZ. Az én hazám odaát van, Palec. Nincs olyan haza, amelyért az ember az üdvösségét ideát hagyhatná. Ne jóslatokkal rémíts, próbáld egy percre lelkembe helyezni magad.

PALEC. A te érdekedben kérlek.

HUSZ. De ne úgy, mint aki megtör. Belülről, mint akit meg akarnak törni.

PALEC. Mintha Husz volnék, s lánc volna rajtam.

HUSZ. S most képzeld el, hogy bűnöket kell magadra venned, leesküdni, amit el sem követtél.

PALEC. Nehéz.

HUSZ. S leesküdni mért? A magad haszontalan életéért, mely az eskü után is bírád kezében van. Kiadni a tiszta lelkiismeret menlevelét Miért? Egy bizonytalan jövőért, melyben magad nem becsülheted.

PALEC. Husz, hiába sírok én itt veled.

HUSZ. Amit idáig éltem, az egyenes volt. Te azt mondod: félreértés. De ha a nép nem is, az Isten értett engem. A látható egyházon kerestem a láthatatlan arcvonásait. A halál most már kis baj ahhoz, amit a visszavonás jelentene.

PALEC. Ah, Husz, nem kell tealád rőzse. Egész máglya lobog a beszédedben.

HUSZ. Ne hidd, hogy könnyű nekem a halál, hisz még az édes Jézus is sírt, könyörgött, szomorú volt.

PALEC. Husz, szegény. Most már én mondom…

HUSZ. Mit?

PALEC. Hogy te vagy a legnagyobb eretnek az egész kereszténységben.

Függöny.

 

NEGYEDIK FELVONÁS.

Térség a gottliebeni kapu előtt. Szemben a városfal és a kapu, jobbra a fal és a várárok közt levő kertek; balra a várfalhoz ragasztott kis ház, előtte út. A színpad jobb felén pici domb; egy szolgaféle cölöpöt ver belé, két katona dirigálja. A cölöp körül lehányt fa és szalma. Egy kétkerekű kordé mellette, amelyet most húztak be a színre; egy öreg paraszt s az asszonylánya.

ÖREG PARASZT a katonához. Ide lesz a fa?

ELSŐ KATONA a legényt vezényli. Még egypárat! A legény rávág a cölöpre. Úgy.

ÖREG PARASZT. Azt mondták, ide hozzam, a gottliebeni kapu elé.

ELSŐ KATONA a legényhez. Állj csak elébe. A legény odaáll a cölöp elé; társával méregetik.

ELSŐ KATONA a paraszthoz. Mit akarsz, öreg?

ÖREG PARASZT. Fát hoztam, vitéz uram.

ELSŐ KATONA. Fát? Arra szükség lesz. A társához. Te láttad őt, mekkora?

MÁSODIK KATONA. Körülbelül épp itt lesz a nyaka. A cölöp derekát mutatja.

ELSŐ KATONA. De vigyázz ám, mert a lába alá is jön két köteg rőzse. Odadob két rőzseköteget. A legényeknek. Erre állj most.

MÁSODIK KATONA. Mit méricskéled annyit. Megsül az a kappan kicsit hosszabb vagy rövidebb nyárson is.

ELSŐ KATONA. Mindennek megvan a regulája. Nem szeretném, ha a gazdám azt mondaná, hogy még egy eretneket sem tudok rendesen megégetni.

ÖREG PARASZT bámulja őket. Miben mesterkednek a vitéz urak… Tán valami népünnepély lesz?

ELSŐ KATONA. Az. Ökörsütéssel.

ÖREG PARASZT. Ökörsütés? Kiment az a divatból. Régen nemhogy egy polgármesterválasztás – de a polgármester névnapja sem volt meg ökörsütés nékül.

LEGÉNY a katonákhoz. Üssem még, vagy jó lesz?

ELSŐ KATONA. De törelmetlen vagy. Nézd, milyen türtelmetlen. Hát persze, hogy jó… Ha én csináltam.

ÖREG PARASZT. Az utcákon is forgott a nyárs S az ember három-négy helyen is hozzájutott egy falathoz…

ELSŐ KATONA. A lánc még itt van?

LEGÉNY megrúgja a lábával. Ehol.

ELSŐ KATONA. Akkor jó. Az öreghez. Mért nem rakod le azt a fát, mit ácsingózol itt?

ÖREG PARASZT. Hát lerakjuk?

ELSŐ KATONA. Azt hiszed, attól lejő, ha a régi szép időkről okoskodsz? Az öreg durcásan hányni kezdi.

MÁSODIK KATONA a rőzsenyalábra ül. Mondja, öreg, kend csakugyan azt hiszi, hogy itt népünnepély lesz?

ÖREG PARASZT. Ha az is, nem nekem. Az asszonylányánának, aki a katonák csodálatába merült. Hánynád tán te is?

MÁSODIK KATONA. Hát nem tudja, mi alá lesz a fája?

ÖREG PARASZT. Nem gondom. Mi alá kéne a fa? Tűz alá.

MÁSODIK KATONA. Csakhogy a tűz mi alá kell? A tűznek az a rangja, hogy mi alá gyúják. Kit katlan, kit házhéj, kit ember alá.

PARASZTASSZONY. Csak nem embert akarnak égetni a vitéz urak?

ELSŐ KATONA odanéz, most veszi észre a parasztasszonyt. Hóha, kendő is van a szakáll mögött.

MÁSODIK KATONA az asszonyhoz. Embernek már nem ember, ördögnek még nem ördög. Találd ki: micsoda.

PARASZTASSZONY. Honnét tudjam én azt. Vidékiek vagyunk mi.

MÁSODIK KATONA az öreg paraszthoz. No, kend, öreg a nagy tudományával: se ember, se ördög.

ÖREG PARASZT. Katona?

MÁSODIK KATONA. Az ám, eretnek. A híres Husz János, hallott róla, azt égetik meg a kendtek fáján.

ÖREG PARASZT. Én csak azt hallottam, aki a birkákat elhajtotta.

MÁSODIK KATONA. No, hát azt égetik meg a kendtek fáján. Az asszonyhoz. Láttál már, húgom, embert sütni?

PARASZTASSZONY. Mit láttam én? Ott élünk mi az erdőszélen. Nincs nekünk semmiféle élvezetben részünk.

A városkapu felől zaj hallatszik. A Huszt kísérő tömegből többen előreszaladtak helyet foglalni. Előbb egy házaspár, aztán két suhanc, aztán mind többen, köztük Vitus egy cseh úrral.

POLGÁRASSZONY panaszosan. Mindig csak szaladunk, és nem látunk semmit.

POLGÁR. Csak gyere utánam! Innét mindent megláthatsz. A katonákhoz. Ugye, kérem, itt fogják megégetni?

MÁSODIK KATONA. A réven átvinni.

POLGÁR. Hogyhogy átvinni?

MÁSODIK KATONA. No, hát oda, ahol még jobban fűtenek.

POLGÁRASSZONY. A temetőben sem láttam semmit. Azt mondták, arra hozzák, s elvitték a halcsarnok utcája felé. A süvege hegyét láttam. Ennyi hasznom volt a sok szaladozásból.

POLGÁR. Mert kicsiny vagy. És mindig másfele nézel. Én a felírást is elolvastam a süvegén.

ELSŐ SUHANC. Láttad azt a vörösruhást, aki átugrált a tűzön?

MÁSODIK SUHANC. Miféle vörösruhást?

ELSŐ SUHANC. Hát a bolondot. Farka is volt, s mindenféle mókákat csinált – amíg a könyveit elégették.

MÁSODIK SUHANC. Nem volt ott semmiféle vörösruhás.

ELSŐ SUHANC. Akkor nem is voltál ott a temetőben.

MÁSODIK SUHANC. De igenis, ott voltam. Odafurakodtam a templom kapujába, s láttam, amint a katonák kilódították.

ELSŐ SUHANC. A könyvégetés, az volt az érdekes. Ahogy hajigálták. Mit görbedt az, amíg azt leírta, s most a betű meg a fej: mind egy helyre jut.

A tömeg folyton nő.

POLGÁR a kis kordéra tuszkolja a feleségét. Kapaszkodj csak föl. Innét mindent látsz. Nézd azt a cölöpöt, ahhoz fogják kötni…

POLGÁRASSZONY. Hát nem égetik meg? Az előbb még azt mondtad, hogy megégetik.

POLGÁR. Hát persze hogy megégetik. Ki mondta, hogy nem?

POLGÁRASSZONY. Az mondtad, odakötik.

POLGÁR. Odakötik. Ugye, jól mondom, katona uram? Annál a cölöpnél fogják megégetni?

MÁSODIK KATONA a parasztasszonynak udvarol, visszaszól. Dehogy a cölöpnél. A kordén. Nem hallotta, hogy az eretneket tüzes szekéren küldik a másvilágra?

POLGÁRASSZONY. Jézus Máriám!

POLGÁR. Maradj csak. A vitéz úr csak tréfál. Illés volt az, aki tüzes szekéren ment el.

VITUS közben összekapott az egyik suhanccal. Hazudsz, nem esdekelt az senkinek. A király könyörgött neki.

ELSŐ SUHANC. Már hogyne könyörgött volna. Folyton jobbra-balra beszélt, s bizonygatta, hogy ártatlanul égetik meg.

VITUS. Az nem könyörgés. Ha olyan szamár vagy,hogy nem tudod, mi a könyörgés – végy zsámolyt, s szopd még egy-két évig anyád tejét.

ELSŐ SUHANC. Én tudom, mi a könyörgés. Azt akarta, hogy a vénasszonyoknak megessék rajta a szíve.

MÁSODIK SUHANC megböki. Vigyázz, nagyon forog a szeme.

VITUS. A jobb karom föl van kötve, de a ballal is megmutatom, hogy könyörög egy cseh.

MLADENECI PÉTER észreveszi a tömegben Vitust, s hozzálép. Pszt, Vitus. Nem volt elég a karod?

VITUS. Nem, igazán nem. Ehhez a fejem is kevés. Igazat mondott a prágai suszter. Nem lett volna szabad ebbe a Bábelbe elindulnunk.

A kapu felől nagy lárma. Néhány ember futva jön arról.

POLGÁR az egyik futóhoz. Mi az, mit lármáznak ott annyira?

FUTÓ. A katonák nyomják vissza a népet. A király meg a papok nem engedik, hogy kijöjjenek a kapun.

POLGÁRASSZONY az urához. De minket csak nem kergetnek el innen?

POLGÁR. Aki már itt van, az itt van, ugye, vitéz uram?

ELSŐ KATONA fölnéz rájuk. Bár inkább ott volna. A cölöpre mutat.

FUTÓ. Én átbújtam az alabárd alatt. Hallottátok, hogy énekelt? Ez aztán tudja a zsoltárokat.

MÁSODIK ÚJONNAN JÖTT. Én mondom, ha minden rossz papot elégetnének, a falak meg az oszlopok zsinatolhatnának.

PÉTER a cseh úrhoz. Hallotta, Krepka uram? Nem merik a népet a városból kiereszteni.

KREPKA. Prágában nem is égetnék meg tudom. Urad nem hallott a tiltakozásról, amit a király Prágából kapott?

PÉTER. De igen; ötszáz úr írta alá; a pecsétje is rajta van mindeniknek. Egész paksaméta pecsét.

KREPKA fenyegetően. Hátha még ezek itt – a karóra mutat – fölolvasztják rajta a viaszt.

PÉTER. Amióta az Üdvözítő meghalt, nem öltek meg embert hozzá hasonlóbban. Tudja, mit mondott, amikor fehérbe öltöztették? Hogy: Jézust is fehérben vitték a Pilátus elé. S mikor a kelyhet elvették tőle: Erősen hiszem, hogy még ma Jézus királyságában iszom belőle. S könyörgött az ellenségeiért.

A kis menet kifordult a kapun, Husz fején papírsüveg, énekelve jön a katonák közt. A menet élén Poppenheim lovag, oldalt tőle egy pap.

EGY ANYA föltartja a gyerekét. Nézd meg jól. Ez az Antikrisztus.

GYEREK. Miféle sapka az a fején? Mindig ilyet hord?

GYEREK APJA. Nem, azt csak most tették rá. Látod azt a két ördögöt rajta?

GYEREK. Azt mért rajzolták oda?

APA. Mert azoknak szolgált életében.

POLGÁRASSZONY. Most én is látom. Ó, hát csak ilyen? Én azt hittem, csúnyább nézése lesz.

ÍRNOK. Én a minoritáknál tanultam latinul, Pertinax az a makacs, Heresiarcha annyi, mint főeretnek.

ELSŐ SUHANC. Ennek már jó, ez nem fog fázni többet.

POPPENHEIM rászól Huszra. Hagyd abba az éneklést, mester, s nézz körül.

ELSŐ ZSOLDOS a menetből. Akármennyit kószáltál, ennél a cölöpnél nem jutsz tovább.

MÁSODIK ZSOLDOS. Hacsak nem mint füst és égett bőr szaga.

POPPENHEIM a cölöpkészítő katonákhoz. Rendben van minden?

ELSŐ KATONA. Csak hozzá kell kötnünk, Poppenheim uram, s köré raknunk a fát.

KATONA A MENETBŐL. De megnéztétek, nem valami nyers, frissen vágott fa? Svábföldön le kellett öntenünk olajjal, mert csak bűzölgött, sehogy sem akart a tesbe kapni.

ELSŐ KATONA. Attól ne félj, szalmát is hánytunk köré.

POPPENHEIM Huszhoz. Akkor hát készülj, mert itt kell elvenned bűneidért a halált.

EGY HANG A TÖMEGBŐL. Na, pokol fia: ezt se hitted, amikor anyád tüzénél a nyársat forgattad.

HUSZ hirtelen térdre rogy. Te tudod, hogy mért van így. Te tudod, s én nem fürkészem. Én csak kő voltam. A parittya te vagy…

POLGÁRASSZONY. Mit csinál? Fél?

PÉTER. Nem fél… Csak fohászkodik.

HUSZ. Tőled kapta az én szívem a sebességet. A te karod hajítása zúgott az én napjaimban. Más mintegy lézeng a világban. Az én szemem és az én fülem a te parancsod zengésével volt tele. Ez volt a kegyelmed hozzám: hogy mint agarat, folyton uszítottál.

POLGÁRASSZONY. Nem értem, mint mond. miféle imádság ez?

A TÖMEGBŐL. Az ördögöktől kér segítséget.

HUSZ. A fecske sárból ragasztja a fészkét. S te mártírok könnyével a te egyházadat. Nem is panaszkodom én a csúf vég ellen. Szívesen elszenvedem a kegyetlen, méltatlan halált, a te igazságod prédikálásáért. Csak méltatlanságom tudatán könnyíts. Mert nem a lánghaláltól félek én, hanem a te pillantásod emésztő lángjától.

ÖREG PARASZT. Gyóntatót kéne adni neki. Látjátok, mennyire vergődik.

PAP. Eretneknek nem jár szentség. Ő ki van vetve a kereszténységből.

PÉTER. Ez a legnagyobb szentség – Isten igazságáért meghalni.

ELSŐ SUHANC. Ez elimádkozik itt reggelig. A katonákhoz. A sötétet várjátok a kivilágításhoz?

HUSZ. Gyönge vászon a legerősebb hit is. Rémítő hideggel fú át rajtam a végtelen terek szele. Ó, vigasztalj meg engem, a te utolsó órád fájdalmával.

EGY HANG A TÖMEGBŐL. Addig imádkoztál volna, amíg le nem vették rólad a keresztvizet. De akkor az ördöggel pajtáskodtál.

ELSŐ KATONA Huszhoz. Kelj föl! Ahogy felrántja, leesik fejéről a süveg.

GYEREK. Leesett a sapkája!

PAP a katonákhoz. Tedd vissza a fejére. Hadd égjen a démonokkal együtt, akiket szolgált.

HUSZ miközben fejébe nyomják a süveget. A Krisztus töviskoronája nehezebb volt.

PAP. Halljátok: az Úr Jézushoz hasonlítja magát.

HUSZ. Nem én, ti emlékeztettek a csúfolódástokkal az ő halálára. Megint imaszerűen. Juttasd eszembe – hogy csak neked volt nehéz a kereszfa. Amióta te megszentelted az ítélet fáját, az igaz ember halála: mint a te tüskés koronád mellett a papírsüveg.

PAP a katonákhoz. Minden szava szentségtörés. Csupa kígyó és skorpió jön ki a száján.

POPPENHEIM. Ideje, hogy beléfojtsuk a szót.

A katonák a cölöphöz vezetik Huszt.

HUSZ a nézőkhöz. Titeket hívlak tanúul, testvéreim. Nem mind eretnek az, akit eretnek gyanánt égetnek meg. Hisz az Úr Jézust is mint törvényszegőt adták át a katonáknak a papok.

EGY ÖREGASSZONY. Az Úr Jézushoz hasonlítod magad, te kutya? Odaszalad a máglyához. Nesze, még ez a gally is, hogy ezzel is hamarább érkezz a pokolra…

HUSZ. Ó, ha látnád magad, ahogy az Isten lát bennünket. Jámborok és félrevezetettek, a ti vakságotok volt mindig e földön a máglya: ebben égett meg emberekhez való jóakarat. A két katona odaköti Husz nyakát a lánccal a cölöphöz.

POLGÁRASSZONY. Mit csinálnak? Megfojtják azzal a lánccal?

POLGÁR. Nem, csak odaerősítik, hogy előre ne essék, ha ég.

EGY ASSZONY HANGJA. Milyen szelíden áll ott, mint az a boldogtalan állat.

PÉTER. Nyisd ki a szemedet, Vitus. Egy szent halálát látod.

VITUS. De inkább becsukom, uram, így is tele van a gonoszok vigyorgásával.

Lódobogás a város felől.

EGY EMBER A KAPUBÓL. Hé, emberek!

ZSOLDOS KATONA Poppenheimhez. Valamit kiáltoznak, uram.

MÁSIK ZSOLDOS. Egy lovas érkezett, fehér zászlóval.

Abban a pillanatban már látszik is Clemfia Lajos, amint a lováról leugrik. Odaveti a kantárát az őrnek, és siet a tömeg felé.

ELSŐ ZSOLDOS. Az udvari marsall az… Clemfia Lajos…

POPPENHEIM. Mit hoztál, ilyen sebesen, uram?

LAJOS. Ami, úgy látom, mindjárt későn jött volna.

ÍRNOK. Kegyelem. Így szoktak a királyok kegyelmet adni. Strassburgban egy pénzverőnek már a tőkén volt a feje, akkor jött oda a herceg lovasa.

POLGÁRASSZONY. Bár úgy volna. Inkább sose lássak eretnekégést.

MÁSODIK SUHANC. Jobb lett volna, ha Brühlbe megyünk, a herceg tornájára.

POPPENHEIM a fával körülrakott Huszhoz. Hallod-e, Husz, a király szavával jött hozzád a marsall.

HUSZ. A király szava? A király szava itt van körülöttem. Csak meg kell gyújtanotok.

LAJOS. Lebonthatod, ha engedsz neki.

HUSZ. Engedelmesség, ez volt az életem…

LAJOS. A király azt reméli, értelmes leszel.

HUSZ. S én más királyt remélek, túl a lángokon.

LAJOS. Tőled függ, hogy meggyullad-e.

HUSZ. Az útra késznek kín a várakozás…

LAJOS. A király azt akarja, hogy élve hagyd el e helyet.

HUSZ. Én halok meg, s ő van gondban a halálom miatt. – Mégiscsak van trón királyok trónja fölött. Köszönöm, Istenem, e jelet.

LAJOS. A király mindig jóakaród volt, s még most is mentségedre gondol.

HUSZ. Van, aki félelmet önt a hatalom szívébe. Nem fegyvertelen, aki kard nélkül van.

LAJOS. Félni és félteni kettő.

HUSZ. Nézzétek Isten hatalmát, emberek. Egy tonzúrátlan pap s az egész zsinat minden hatalmával, s nem merik elgyújtani a rőzsét alattam.

PAP. Kérkedő! Még itt is kérkedsz?

LAJOS. A király nyugalmat akar.

HUSZ. Nyugalmat a cédulaosztogatóknak, a lelkiismeret-árusoknak, a szentség-boltosoknak, a Baal püspökeinek, a bányabérlő apátoknak, a jámborság vámszedőinek, a harácsolóknak.

PAP. A pokol partjáról is másokat becsmérelsz. Egy második Alekto-ördögöt nyer benned a pokol.

LAJOS. A király a kereszténység békéjéért hívta össze a zsinatot. S kész neked is megbocsátani, ha az általános békének aláveted magad.

ÖREG PARASZT. Nézz szét, fiam, az édes világban. Ahol a fákon a gyümölcs.

PAP. Ne várd, hogy a tűz lágyítson meg, makacs!

HUSZ. Mit rángattok vissza! Eltéptem én már a horgonyt. A félelem, mely aggódva várt e napra, most, hogy itt állok, s látom ijedelmetek, örömbe csap át, s szélvészként repít!
PAP. Oda mersz állni az Úr elé, ok nélkül eldobott életeddel?

HUSZ. Ismer-e nagyobb okot az Isten, mint meg nem tagadni őt önmagunkban?

PAP. Magad vagy-e az Isten, hogy a kereszténység összes atyáinál jobban ismered őt? Ez az önfejűség fogja megrontani a világot.

LAJOS. Engeszteld ki egy esküvel a zsinatot, s a király rajta lesz, hogy a kereszténység visszavegyen.

HUSZ. Ujjaimról ledörgöltétek a krizmát, fejemen vérzésig a tonzúrát. Engem már csak az örök pokol vehet be kárhozatába vagy az Úr egyháza, fenn a mennyben, a választottai közé.

LAJOS. A király bevisz az ajtón, amelyen kilöktek. Egy esküdbe kerül.

HUSZ. Ó, a ti eskütök! Azt hiszitek, angyalokká lesztek, ha a jámborokat ráesküdtetitek a pogányságotokra. Hányadszor esküdjem már, hogy amit hazugul rám mondtatok, hamis tanúkkal rám nyomtatok. sosem tanítottam. Tanításaim és tetteim veleje az volt, hogy az embereket a bűnből visszahozzam. Azért pedig, amit az igaz Evangélium és a szent doktorok szerint írtam, tanítottam és prédikáltam, kész vagyok vidáman meghalni.

PÉTER. Ó, add Isten, hogy e szented szavai, elmém viaszában, betűről betűre megálljanak.

LAJOS. Még egy szavam van hozzád, Husz. A király beéri azzal, ha a fölrótt tant nem prédikálod többet!

HUSZ. Ha abból, amit mondtam, ennyi gonoszságot hámoztatok ki, abban, amit mondani fogok, mennyi szószegést fogtok találni. Egy egész zsinatot kellene a nyelvem alá dugnom: ezt igen, ezt nem. Énbelőlem pedig eddig sem zsinatok beszéltek, hanem az evangélium.

PAP. Az elbizakodottság evangéliuma.

LAJOS. Esküdj meg, hogy nem prédikálsz többet. Az életedet kapod a hangodért.

ÖREGASSZONY. Erre megesküdhetsz, fiam. Hiszen, ha megégetnek, akkor sem prédikálsz.

DIÁK. Gondolj a régi remetékre, akik a pusztaságban éltek. Még nagyobb lehetsz, mint akik a népnek szólnak.

HUSZ. Magamnak tartsam meg magamat? A mag árán a hüvelyt? A papnak egy élete van: az ige. Az igazságért az életet: igen. De az életért az igazságot?

LAJOS. Mi hát az utolsó szavad?

PÉTER odakiált. Légy erős, János mester! Csehország s a századok hallgatják a szavadat!

HUSZ. Ne féltsetek többé, kedveseim. Az Úr erőt adott, hogy úgy feleljek neked, ahogy a szellem felelhet a hatalomnak. Én, Jan Husz, Zsigmond király útlevelével jöttem ebbe a királyi városban, hogy alávessem magam és hitemet a keresztény doktorok tanításának. De minthogy itt tévedéseimről, ha voltak, keresztényhez illő felvilágosítást nem kaptam, s oktatás helyett csak nyilvánvaló rágalmakat nyertem, a királytól azt kérem hogy leveléhez s adott szavához illőn, bocsásson engem haza…

PAP. Hogy tovább szórd a konkolyt, te kutya!

HUSZ. Az igazságot, amelytől nem tágítottam.

PAP. Hallottátok a kútmérgezőt. Nem nyugszik, amíg a kereszténység minden forrását meg nem rontja.

ÍRNOK. Még a földben sem szabad megtűrni az ilyet, nemhogy az emberek közt.

LAJOS a katonákhoz. Akkor hát tegyétek, amiért itt vagytok. S hamvait dobjátok a Rajnába, nehogy a husziták bálványa lehessen. Kísérőivel visszaindul a város felé… A katonák nyakig hányják Husz körül a fát.

ELSŐ KATONA legényhez. Tartsd a tenyeredet, amíg kipattintom a szikrát.

Tűzszerszámmal meggyújt egy marék szalmát, s odadugja a rőzse közé. A tömeg feszülten figyeli.

ELSŐ SUHANC. Bűzölög csak!

MÁSODIK SUHANC. Várj, majd ha a szalmához ér…

HUSZ megint rázendít a himnuszára.

A máglyából füst csap fel, s néhány sor után elborítja Husz fejét.

PÉTER. Már ég. Mindjárt odaát lesz. Az ének elhallgat. Nézd, uram, a szája még mozog.

ÍRNOK. Nagy eretnek halt meg.

VITUS. Nagy szent.

POLGÁRASSZONY. Ki ismeri itt ki magát? Ha az ember tudná, hogy eretnek, azt mondaná, úgy halt meg, mint egy szent…

Függöny.